Gondolatok

Eghyébként nem tudom észrevettétek-e, de rohamosan csökken azoknak az embereknek a száma, akik belemernek nézni a másik ember szemébe. Pedig, ugye, néha csak ennyi kéne. Még ismerőseinknél sem. Inkább félrenéznek, minthogy őszinte figyelemmel hallgassák a másikat. A szemkontaktus isssszonyúan fontos.[/quote]

Mikor bioszversenyre készültem a tanárommal, állandóan a szemébe kellett nézni.Ez nem is lenne nagy megpróbáltatás egy meleg/barna szemű embernél, de neki hideg/szúrós/világoskék szeme van.Ráadásul úgy tud vele nézni!Mindig megfájdult tőle a fejem!(még a versenyen is)

Rádöbbentem, h lesz téli szünet=freedom->talán elengednek egy talira(reménykedek,reménykedek,reménykedek, ... ahhhhh)

nye harizatok hoyg itt belepofázom a téma közepibe , de szeretném MINDENKI gondolatát , véleményet megtudni , megkérdezni egy dologrol.
Nemrég volt itt téma a Szerelem , és ezzel kapocsban vetödik fel egy elég jo téma szerintem.
Nevezetesen a Távkapcsolat,távszerelem , Netes szerelem témája.
A mai világban gyakran van a Chatelös , forumozos társadalomban hogy a Neten tetszik meg neki valaki , és ebböl egy esetleges szerelem is kibontakozhat.Sajnos ez gyakran azzal jár , hogy elég gyakran a távolság is elég nagy a két fél közt.
Ezzel kapcsolatban szeretném meghallgatni minél több ember beirásását , hisz szerintem ez a táma ma igencsak aktuális a mai társadalomban.

Szméagol írta: Én megtanultam már ügyesen figyelni. Van egy határ, amíg szeretik, sőt szükségét érzik (ez persze személyiségfüggő), aztán jönnek zavarba. Na ez előtt a határ előtt elnézek másfelé egy pillanatra, aztán rögtön vissza. És ez nagyon jó a másiknak.

egyébként meg csak olvaslak itt titeket.

Én néha direkt, hogy zavarba hozzam a másikat jó sokáig a szemébe nézek Van, amikor meg én leszek zavarba hozva... Mondjuk engem pl borzasztóan zavar, ha evés közben néznek.

Ring: Gyere talikra, ha van rá időd. Én sem mertem elmenni egy talira sem, mindig szegény Dodienak kellett győzködnie, hogy igenis jöjjek. És aztán elmentem talira, nagyon jól éreztem magam, és hálát adtam az égnek (vagy Dodienak) hogy mégse maradtam otthon a tévé előtt punnyadni. Nem tudod mit veszítesz, ha nem próbálod ki...

Ring: Én kb egy éve vagyok uitt (január3án lesz egy éve)
És hidd el nem az számít ki milyen rgóta van egy banádban!!
Vagy mennyit jár talira..

Sziasztok!

Galadh írta:

Szméagol írta: Egyébként nem tudom észrevettétek-e, de rohamosan csökken azoknak az embereknek a száma, akik belemernek nézni a másik ember szemébe. Pedig, ugye, néha csak ennyi kéne. Még ismerőseinknél sem. Inkább félrenéznek, minthogy őszinte figyelemmel hallgassák a másikat. A szemkontaktus isssszonyúan fontos.

Én szeretek beszélgetés közben egy ember szemébe nézni, de ha folamatosan és sokáig teszem, zavarba jön az illető...

Én megtanultam már ügyesen figyelni. Van egy határ, amíg szeretik, sőt szükségét érzik (ez persze személyiségfüggő), aztán jönnek zavarba. Na ez előtt a határ előtt elnézek másfelé egy pillanatra, aztán rögtön vissza. És ez nagyon jó a másiknak.

egyébként meg csak olvaslak itt titeket.

Rabyn: nem tudom, nektek már annyi élményetek van, és én aki
egész régóta itt vagyok, alig ismerek bárkit is.
Kriszana: nos, megmondom, egy jót sírtam az írásod után.
Mert én is mindenkinek ezt szoktam mondani ha próba van a suliban,
és rájöttem mégsem igaz. Iszonyú bonyolult, de a lényege:
ha nem vagyok otthon eleget, szétesik a családom. és nem jut
idő arra amit én fontosnak tartanék. Én szeretek kóruspróbára járni,
mert akkor találkozhatok veletek.
Brisa: szerintem a beszélgetés hiányzik, ezért járok ennyit a fórumra.
És erre most te ébresztettél rá! Mert mindenki csak magával foglalkozik,
(mint ahogyan most én is, és ezért bocs, de nem tarthatom örökké magamban), és ha én teszek egy lépést, hogy meghallgatom xy, ő ezt
már nem teszi meg. Úgy szoktam magamat hívni: "Hangos Napló".
És most iszonyú sok mindent nem tudok, mert félek elvesztem a célom,
és elvesztem (osztálytársával nagyon jóbarátok lettek) a legjobb barátnőmet, aki olyan mint a tesóm. A családomat, még valahogy összetartom, de már csak egy hajszálon múlik, hogy kihull minden a kezemből!
Nodlee: én se muszájból járok, hanem mert úgy gondolom, hogyha
jobban megismerlek titeket, jókat hülyülünk, beszélgetünk meg ilyenek.

Nimrocco írta: És addig?Mi lesz velem?(semmi?menjek a ...-ba és ne nyavalyogjak itt nektek?)

Kérd meg a szüleidet, hogy engedjenek el egy-egy talira. Én 14 éves vaok és örülök ha egy hónapban egyszer elmehetek. De ez se mindig teljesül. Ha Te megkéred a szüleidet biztos elengednek. Vagy hívd el valamelyiküket egy.. hm.. normálisabb talira. utána már egyedül is el fognak engedni, az biztos

Addig járj chatre meg fórumra:)

És addig?Mi lesz velem?(semmi?menjek a ...-ba és ne nyavalyogjak itt nektek?)

nimrocco: Bírd ki nyárig! akkor majd lesz idő utazgatni nom,e lesz tábor!

Ringbearer írta: Neharagudjatok, hogy így közepébe vágok a témának,
de ha most nem írom le, akkor soha.
Az az érzésem, hogy nem tudok már beilleszkedni közétek.
Túl nagy a fal köztem és köztetek, mert nektek a mindenetek
a társaság, de nekem nem. ott van a suli, és én egyszerűen
nem értem, hogy ti hogy tudtok ennyit találkozni, mert
nekem már nagyon jó, hogy eltudok menni hetente a
kóruspróbákra. És mégis nagyon nagy szükségem
lenne rátok...nem tudom elmondani mit érzek.

Velem is valami ilyesmi a helyzet.(Ringebearral pont egy idős vagyok(jééé))
Olvasom itt a neten, h milyen frankón érzitek magatokat meg milyen szuper dolgokat szoktatok csinálni és én már annyira szeretnék veletek találkozni!!!
Most nem sajnálatból mondom, de nektek olyan könnyű.Ott vagytok egy kupacban Bp.-en, Győrben, Pécsen stb., de én mit kezdjek itt (Karcagon) egyedül magammal?
Van aki a testvérével együtt "dolgozik", h az MTT minél szebb és jobb legyen...
Én meg nem tehetek semmit.Hiába Brisa...
15 évesen nem tehetem meg, hogy hétvégénként Pestre utazgassak.Pedig csak így lehetnék az MTT 'szerves' része.Hidd el én nagyon szeretném, de azt sem várhatom el tőletek, h ti utazgassatok Karcagra, nektek ott vannak Pesten a haverok.
Ha itt a városban nem csak én laknék, sok mindenre képes lennék, lehoznám nektek a csillagokat az égről!
Így is örülök, hogyha a LEP-re valahogy el tudok jutni.(szüleimnek nincs sok kedve 3-án utazgatni)
Ring.nek üzenem, hogy ne búslakodjon még mindig SOKKAL jobb helyzetben van, mint én!
Mindig a megoldásokat kell keresni!De nekem ebben az esetben nem megy.

Ring: Én többnyire Dodie által keveredtem ide, hasonló okok miatt, mint Rabyn. Viszonylag sok talira járok, és nem azért mert úgyérzem, hogy ez muszáj, vagy mi, hanem azért mert jól érzem magam Veletek. De azért nem érzem úgy, hogy másból sem áll az életem, csak az MTTből... Pl járok gitározni, sokat rajzolok, néha osztállyal vagyok, néha egyéb barátokkal, sokat családdal, és viszonylag jó tanuló is vagyok. Szerintem mindenből kell egy kicsi... Amúgy én is sokáig úgyéreztem, hogy 1000 hozzászólás alatt esélyem sincs rá, hogy ismerjenek itt, és ez el is vette a kedvem, de aztán Dodie rávett, hogy menjek el táborba, és hihetetlenül jól éreztem magam. Ritkán találkozik az ember ilyen jó közösségekkel.

Ring, én értem az érzéseidet. Valahogy hasonlóképp vagyok ezzel magam is. Nem vagyok szervesen része a társaságnak. Viszont tudom, hogy ez egyedül rajtam múlik, ugyanis érzem, hogy simán befogadnának, ha aktívabb társasági életet élnék. (Szóljatok, ha tévedek. )

Viszont tisztába vagyok magammal, tudom, hogy mire vágyok, mire van szükségem. Ennek köszönhető, hogy a társaság egy-két tagjával nagyon erős barátságban vagyok, néhányukkal egyszerűen és nagyszerűen barátok vagyunk, többekkel nagyon bírjuk egymást, sokakat nagyon kedvelek, rengeteg embert ismerek látásból (legalább) és úgy egészében imádom az egész bandát. Mindez azért alakult így, mert a "tudattalanom" így alakította ki (természetesene a társasággal kölcsönhatásban). És jól érzem magam.

Nálad is így van. Ha nem érzed jól magad, akkor az azt jelenti, hogy nincs minden tudattalan vágyad kielégítve. Azt kéne kideríteni, pontosan mi is ez a hiányérzet. Pl. buli-hiány? Közösségbetartozás érzése marad ki az életedből? Vagy a jó beszélgetések? Esetleg más? Ha megvan a válasz, akkor tudni fogod, min kell változtatni. Ahogy én ismerem magunkat ([size=9:1k0gp2ha]de jó így fogalmazni...[/size]), mi tárt karokkal várunk Téged.

Hmmm... jó dolog ennyire nyíltan fogalmazni, nem?

Épp Finnel beszélgettünk arról, hogy mennyire kevés visszajelzést adunk egymásnak. Mennyire meglepődünk azon, ha valakinek visszajut a fülébe, vagy nyíltan szembesül azzal, hogy egyik vagy másik társa mit gondol róla. Még a pozitív dolgok terén is így van. Bele gondoltam: a lassan két év alatt kb. 4 vagy 5 embernek mondtam el nyíltan, hogy miért szeretem vagy tisztelem az illetőt. Ez nagyon kevés.
Pedig nagy szükség lenne erre. Ebből a 4/5 emberből egyedül Lamorakkal szoktunk időről-időre leülni beszélgetni úgy, hogy közben NYÍLTAN és EGYENESEN kimondjuk azt, hogy pl. nagyon sokat jelentett, hogy ezt megbeszélhettem veled, vagy hogy ez okos gondolat volt stb. Ezzel megerősítjük a másikat, ami borzasztó jó érzés.

A negatív visszajelzés ennél már nehezebb ügy. Vallom, hogy lehetőleg szemtől-szembe a másiknak, nyíltan, de nagyon-nagyon finoman fogalmazva. Ugyanis nem az a célom, hogy megsértsem a másikat, hanem az, hogy segítsek neki változtatni.

És mindez a párkapcsolatokra is igaz. Nekünk nőknek tényleg muszáj lenne a férfiakkal egy kicsit direktebbül kommunikálni. Mert tényleg nem gondolat olvasók, de nem is kódfejtők. Gondolok pl. olyanokra, hogy ezek miatt ők esetleg sokkal jobban igényelhetik a nyíltan kimondott "Szeretlek!"-et, mint a különböző nonverbálisan és egyéb metakommunikatív formában kifejezett érzéseket.
(Most a korábbi írásommal szemben fogalmazok, de van rá magyarázat. Csak kiváncsi vagyok, hogy Oisin vagy valaki más is észre veszi-e a kiskaput, ami valójában nem is olyan kicsit, sőt!)

Ugyanakkor a férfiak is lássák, hogy a fent vázolt megerősítés nekünk is fontos. Hogy ők is nyíltan és egyenesen fejezzék ki az érzelmeiket, ami tapasztalataim szerint nehezebben megy nekik, mint nekünk nőknek. Persze ez inkább személyiség-, mint nemfüggő. Ugyanakkor számunkra - a nagyobb fokú érzékenységünk miatt - "a különböző nonverbálisan és egyéb metakommunikatív formában kifejezett érzések" is kellenek. Pl. engem csak rövid ideig boldogít a "Szeretlek!", ha utána/előtte/közben nem ölelnek meg.

Gandalf írta: Úgy látom, itt teljesen keverednek a szakfogalmak...
Emberek, a verbális kommunikáció ellenpárja a nem verbális kommunikáció, s nem a metakommunikáció! A nem verbális kommunikáció NEM azonos a metakommunikációval! A metakommunikáció csatornától független, lehet verbális is. Metakommunikáció alatt a nem tudatos jelzéseket értjük a közvetlen emberi kommunikáción belül.
Nem okoskodni akarok, de kommunikáció szakos (is) vagyok (igaz, még csak 3 hónapja), s láttam, hogy nem vagytok tisztában a fogalmakkal...

A férfi-női kommunikációnál alapvetően nem a jelzések dekódolása jelenti az elsődleges problémát. Hanem az, hogy mindkét nem másképpen viszonyul a kommunikációhoz. A férfiak számára a beszélgetés információ-csere, a beszélgetés tartalmára kíváncsiak, míg a nők a beszélgetést önmagáért, a kapcsolattartásért használják.
E témához is ajánlani tudom Em Griffin: Bevezetés a kommunikáció elméletébe c. könyvét!

Kedves Gandalf
nagyon jó fej vagy, hogy tisztázod a fogalmakat előttünk.
Csak halkan jegyezném meg, hogy én is kommunikáció szakos vagyok cirka 5 éve.
Tudom, miről beszélek

Ring: az embernek arra van ideje, amit valóban fontosnak tart. Ha fontossá válik számodra a mi közösségünk, akkor tudsz majd időt szakítani ránk. Addig is hálálsak vagyunk azért, hogy eljársz velünk énekelni.

Ring: A válasz egyszerű, legalábbis az én részemről. Amikor ebbe a társaságba kerültem akkor a saját bandám akikkel 14 éves korom óta barátok voltunk elkezdek eltünedezni az életemből, ráaádsul az osztály ahová jártam nem fogadta el a különcségemet. Én voltam a "60as évek" akit lehet dobálni, lökdösni, bántani. Aztán valahogy elkeverdtem a LEPre és nagyon szimpi volt nekem mindenki, s regiztem a fórumra, és eljöttem farsangra, azóta itt vagyok. A régi barátok közül csak kettő maradt meg nekem.. De ezt már meséltem. Sose késő beilleszkedni ide.. Hidd el nekem!!

Szméagol írta: Egyébként nem tudom észrevettétek-e, de rohamosan csökken azoknak az embereknek a száma, akik belemernek nézni a másik ember szemébe. Pedig, ugye, néha csak ennyi kéne. Még ismerőseinknél sem. Inkább félrenéznek, minthogy őszinte figyelemmel hallgassák a másikat. A szemkontaktus isssszonyúan fontos.

Én szeretek beszélgetés közben egy ember szemébe nézni, de ha folamatosan és sokáig teszem, zavarba jön az illető...

Sziasztok!

Büszkeséghez még: Azoknak is igaza van, akik azt mondják veszélyes nem büszkének lenni. De vannak kivételes esetek, mint mindig. A barátodnak, akit igazán annak tartasz, kiszolgáltathatod magad, mert nem fog megtörni és bántani. Igaz tudattalanul meg is teszed.

Eghyébként nem tudom észrevettétek-e, de rohamosan csökken azoknak az embereknek a száma, akik belemernek nézni a másik ember szemébe. Pedig, ugye, néha csak ennyi kéne. Még ismerőseinknél sem. Inkább félrenéznek, minthogy őszinte figyelemmel hallgassák a másikat. A szemkontaktus isssszonyúan fontos.

Neharagudjatok, hogy így közepébe vágok a témának,
de ha most nem írom le, akkor soha.
Az az érzésem, hogy nem tudok már beilleszkedni közétek.
Túl nagy a fal köztem és köztetek, mert nektek a mindenetek
a társaság, de nekem nem. ott van a suli, és én egyszerűen
nem értem, hogy ti hogy tudtok ennyit találkozni, mert
nekem már nagyon jó, hogy eltudok menni hetente a
kóruspróbákra. És mégis nagyon nagy szükségem
lenne rátok...nem tudom elmondani mit érzek.

Milyen Szép Gondolat, hogy a fiú/férfi és a lány/nő oda tud menni a másikhoz és tisztázni tudja érzelmi kapcsolatukat és ebben a másik is partner. Ha jól emlékszem Dr. Popper Péter A Belső Utak Könyvében, olyan értelemben ír, hogy vakok és bénák vagyunk az érzelmeink és indulataink területén. S bár ez mit sem számít, osztom a véleményét. Az ember és a társasdalom nincs azon a fejlettségi fokon még, hogy ez ne így legyen. Abban persze egyetértek, hogy valami efféle felé kell törekednünk. Mármint, hogy tisztázódjanak a dolgok és figyeljünk egymásra meg, hogy gondoljunk a másikkal.

De ti akik ebben a témában írtatok így, vagy úgy és mindenki más aki olvassa az itt írtakat és azok is akik nem, vajon mindíg megtettétek azt a lépést és ha igen vajon mindkét fél jól jött ki a megbeszélésből, vagy nevezzük akárhogyan? Csak magamról beszélhetek, és bizony meg kell mondanom elő fordult már velem, hogy nem tettem meg, azt a bizonyos lépést a másik felé. Pedig aki ismer, és itt a valódi ismeretre gondolok, az tudja, hogy általában nyíltan intézem az efféle dolgaimat. Bár mostanában mérlegelek, mert mindennek ára van, és jelen esetben nem pénről beszélek, hanem arról, hogy minden cselekedetünkkért fizetni kell. Vagy így vagy úgy, de fizetünk, élettel, érzelemmel, lélekkel. S mérlegelésem tárgya az, hogy hajlandó vagyok e megfizetni azt. Nos lehet, hogy ez kissé cinikusan hangzik, de az embernek korlátozottak a képességei és még a legnagyobb lelkek is megfáradnak, ha magukra vesznek minden terhet, s magamat nem sorolom közéjük.

Konklúzió? Nos, azal nem szolgálhatok. Legfeljebb én is beállok azok sorába, akik több odafigyelésre és őszinteségre ösztönzik az embereket egymás iránt.

Oisin írta:

1., A pasik korántsem olyan nagy machók, amint megmondod nekik, amit gondolsz...

Sil, nincs igazad. Ha valamit mindjárt az elején, világosan de kulturáltan elmondasz, abból általában érteni szoktunk. A baj inkább akkor van, ha a nő két hétig/hónapig/évig/stb. csak számunkra észlelhetetlen jeleket ad, közben jól felhúzza magát h miért nem vesszük észre, aztán végül az összes közben felgyülemlett indulatát beleadva leordítja a fejünket h mi milyen érzéketlen bunkók vagyunk. Ezt persze már észrevesszük és nem értjük mitől dühös, hisz eddig nem szólt egy szót se. Ez számunkra derült égből villámcsapás ui. - ahogy _Neo is írta - nekünk, férfiaknak tényleg magasabb a metakommunikációs észlelési küszöbünk, és elsősorban a verbális kommunikációból értünk. Arra vagyunk beállítva h ha a másik akar valamit, majd szól. Egyszerűen különbözőek vagyunk, de unalmas is lenne a világ, ha egyformák lennénk. Az egyetlen megoldás h mind a két fél próbál tekintettel lenni a másik adottságaira és igényeire.

2., Vannak dolgok, amiket nem lehet elmondani... Ha azt a másik nem érzi, megette a fene...

Sil, dehogynem. Ahogy fent írtam, vagyis idejében, még mielőtt indulatok keletkeznének, bármit el lehet mondani. És érdemes is. A másik lehet h igenis nyitott az igényeidre, lehet h örömmel teljesítené a kívánságaidat, csak éppen tényleg nem veszi észre h akarsz valamit ill. h mit akarsz, és nem azért, mert nem figyel oda rád eléggé, hanem mert genetikailag másfajta kommunikációra van beállítva. Nem követelheted meg mindenkitől h egyformán érzékeny legyen a metakommunikációs jelekre, pontosabban megteheted, de magaddal cseszel ki elsősorban, mert soha nem fogják az igényeidet figyelembe venni, ha nem fejezed ki őket világosan. Ezt hívják asszertív kommunikációnak, Brisa biztosan tudna regélni róla. Persze mi is próbálunk fejlődni, és egyre jobban odafigyelni a metakommunikációs jeleitekre, de Nektek is igyekezni kell nyíltabban kommunikálni. Hídépítésnél is kétoldalról szokták építeni a hidat, amig középen össze nem ér...

Oisin, gyönyörűen megfogalmaztad. Nagyon egyetértek, és én is ezt szajkózom mindenkinek, aki hozzám fordul szerelmi bánatával. És mivel időnként nagyon meggyőző tudok lenni, hallgatnak is rám néha-néha. A siker természetesen nem marad el ilyenkor.
Összefoglalva: ha az ember józan ésszel tud gondolkodni (azaz épp nem szerelmes, vagy nem az ő szerelméről van szó), akkor működik a dolog.

Viszont ha mondjuk egy lány vágyik arra, hogy néha - néha meglepjék virággal, de partnerének még ünnepnapkor sem jut eszébe, akkor (is) beindul az általad is leírt folyamat. Ilyenkor általában a lányok metakommunikatívan közlik a vágyukat, sokszor nem is tudatosan vagy célzottan: pl. viccből ők vesznek virágot a partnernek, mesélnek arról, hogy a barátnőjük mennyire örült, amikor virágot kapott párjától stb. Monduk ezeket a jeleket nem fogja a partner, merthogy hímnemű... A lány egyre csalódottabb lesz, és ahogy írtad, egyre inkább gyűlnek benne az indulatok, ami egyszer törvényszerűen kitör. Viszont, ha elmondja nyíltan az egészet, akkor pont a dolog lényege veszik el. A fiú hoz majd ugyan virágot a lánynak, de csak azért mert az szólt neki! És nem azért, mert a srác a virággal is szeretné kifejezni a szerelmét. Pedig a lány számára ez a lényeg.

Silm, erre mondta, "ha ezt a másik nem érzi, megette a fene..." És ez tényleg így van. Ugyanis a fenti esetben a srác egy ideig viszi majd a virágot, később aztán elfelejzi. És nem azért, mert már nem szereti a lányt, hanem egyszerűen az ő szerelem-nyelvében nincs benne a virág. Számára ez nem "természetes", hanem megerőltető dolog.
És a lány tudattalanul pontosan tudja, hogy ha már az elején nincsenek meg ezek az apróságok (vagy nem éppen a nagyobb dolgok), akkor nem is lesznek. De sokáig reménykednek...

És ez nem csak a virágra igaz, hanem sok más dologra is.

[size=9:1yt5wt10](Tudom, hogy ennek azért van egy másik oldala is. De most csak ezt akartam bemutatni.)[/size]

Azt hiszem Oisin írta, hogy ha megmondjuk mi nők, hogy mi kő akkor tisztább a helyzet.. Ez igaz is.. Csakhogy a nők egy idő félnek megmondani ami kell nekik.. Legaábbis nekem ez a tapasztaltom. Ha eddig akárhányszor kiderült, hogy valaki bejönne nekem, és ezt sikerült a tudtára is adnom azonnal megromlott a kapcsolatunk. (egy kivétel volt eddig). Egyébként szerintem nem olyan nehéz észrevenni ha valaki jelekte küld a másik felé. Elég lenne a szemébe nézni, vagy a mozgását figyelni..
Ráadásul mostanában ha kiderül egy fiú számára, hogy tetszik egy lánynak, akkor nagyképű, gonoszkodó lesz. ezek után nem csoda ha már nem mernek a nők nyiltan beszélni.
(amugy érdekes módón az állatok értenek a testbeszéd nyelvén.. az emberek mért nem?)

Metakommunikáció Hmmm....

Ismereteim szerint, és javitsatok ki ha tévednék, amikor nem egyedül vagyunk, akkor folytonosan kommunikálunk. A verbális kommunikáció csak egy része a metakommunikációnak, éppúgy mint a szóhasználat a mozdulatok a grimaszok, a hangsúly és hanghordozás, hogy miről beszélünk éppen vagy is a témaválasztás, a testtartás stb, stb.

Ezért igen fontos figyelni, az úgymond részletekre. Némi tanulás és egy-két évtized tapasztalat szerzés után ezekre inkább érdemes figyelni mint a szavakra. Persze azok sem hagyhatóak figyelmenkívül.

Gandalf írta: A férfiak számára a beszélgetés információ-csere, a beszélgetés tartalmára kíváncsiak, míg a nők a beszélgetést önmagáért, a kapcsolattartásért használják.

Ez nagyon érdekes, mert Oshonak is hasonló a véleménye:

" Amikor egy nő kétségbeesetten magyaráz egy férfinak, akkor nem az a célja, hogy megértsék, hanem hogy szeressék. "

vagy

" Ha igazán meg akarsz érteni egy nőt, ne a szavaira figyelj, hanem nézz a szemébe. "

Szerintem mindkét állítása nagyon igaz!

Eddig is érthető volt, csak egyszerűsítettem, mert a metakommunikáció mégis túlnyomórészt nem-verbális, a tudatos kommunikáció pedig túlnyomórészt verbális.

Üdv, Oisin

Gandalf,

Kösz a pontosítást. Remélem h a fogalomzavar ellenére azért nagyjából érthető volt h mit gondolok. A férfi-női kommunikáció különbségéhez: én is erre gondoltam, amikor azt írtam h "Tudjátok, lányok, mi másképp használjuk a nyelvet: elsősorban ezzel kommunikálunk!!!"

Üdv, Oisin

Hihi, új általános kategória: "Nem metakommunikáció"