Gondolatok

Felagund írta: Hát, ha Te képes vagy egy vadidegen emberért rajongani, akkor - már megbocsáss - a hiba a Te készülékedben van

Megbocsátok, Felagund!
Egyrészt, mert Te már csak olyan vagy, amilyen, meg a stílusod is, és már kezdem megszokni... :biggrin2:
Másrészt mert én ezt nem érzem hibának! :tongue:

Azt a szerelmet, amit Te leírtál, én még csak viszonzatlanul éreztem. Az illetőnek nem volt igénye rá, hogy úgy szeressem..

Hát, ha Te képes vagy egy vadidegen emberért rajongani, akkor - már megbocsáss - a hiba a Te készülékedben van

Én érzelmileg abszolút nem érzem magam későn érő típusnak (másban igen ) de az igazi SZERELMET (igen, így nagybetűvel) csak 19 éves koromban tapasztaltam meg először. Amit addig éreztem, az eltörpült mellette...

Felagund írta: 13-14 évesen az ember nem szerelmes... Max vágyakozik valamire/valakire
A szerelem egész más...

Ez nem így van!!!!
A lelki szerelem (ami nem a szeretet erősebb formája!!) már kb. 11-12 éves kortól jelentkezik!

Ha nagyon egysíkúra akarom venni, akkortól lép be a szerelem, mikor a bensőséges szeretethez már egy csipetnyi "hormontöltet" is járul... ami 14 évesen már bővel termelődik, fiúban is, lányban is!

És az se igaz, hogy "sztárszerelem" nincs, merthogy nem szeretheted azt, akit nem is ismersz. Butaság. Hisz ha meglátsz vkit az utcán, suliban, és meg se tudod magyarázni, miért akadt meg rajta a szemed, és mégis folyton rá gondolsz és róla álmodsz, őt talán ismered? Dehogy ismered!! És mégis szerelmes vagy belé? Hát persze!! Épp az a szép ebben, hogy senki se tudja, miért, mire föl és hogyan..

Gandalf írta:

Felagund írta: 13-14 évesen az ember nem szerelmes... Max vágyakozik valamire/valakire
A szerelem egész más...

Miért ne lehetne? Ha koránérő típus...

Ilyet én még nem láttam... Pedig hidd el, elég sok embert (a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből) ismerek

De ha tudsz ilyet, szólj!

13-14 évesen az ember nem szerelmes... Max vágyakozik valamire/valakire
A szerelem egész más...
Az a kislány, ha becsöngetne hozzá rajongása tárgya, azt se tudná mihez kezdjen vele. Nem azt mondom, hogy ez beteges dolog, mert szinte mindenki (bár én úgy látom inkább csak lányok) átéli, de nem kéne ennek olyan nagy feneket keríteni...

Rabyn írta: Noss akkor vegyünk egy példát, egy 13-14 éves embert.. Hallálosan szerelmes valakibe aki nem viszonozza, mondjuk egy sztárba.. (igen van ilyen) És elkezdi magát marcangolni, hogy jaaj azé nem veszi észre mert csunya meg ilyenek. Depibe esik.. És megönygilkolja magát.. ÉS NEM MENT ÁT SEMMIN! Csak túl tragikusan fogta fel a helyzetét.

Én nem egy sztárt szerettem.. de legalább oly fényévekre volt tőlem, mint pl. Orlando Bloom, hiába volt közvetlen mellettem.
Azóta megedződtem... ami jól is jön néha... pl. most...

Szvsz ahogy a gondos szülő a gyerekének megtanítja, hogy akadnak olyanok, akiket nem érdekel a mondandója, és nem szabad mindig magát előtérbe tolni[size=9:ftvjbyyx](az én alapvetően visszahúzódó természetű, naiv édesanyám erre nem is gondolt, így hát a saját káromon kellett ezt megtanulnom.. tanulom javában most is.. )[/size], úgy előbb-utóbb mindenki rájön, hogy nem biztos, hogy neki teremtették azt, akibe szerelmes, sőt még az se jó, ha az illető megtudja. Kiszámíthatatlan, hogy reagálna rá (főképp, ha te vagy a lány és ő a fiú..). És ez még egy barátság kialakulásának is elrontaná az esélyét, de végképp. Újfent tapasztalat..

Dae-elena/sissee írta: A keleti kultúrákban (elég, ha a szamurájok becsületkódexére gondolunk) szinte elvárt volt, ha az ember elvesztette a becsületét, egyetlen útja, amivel visszaszerezhette, az öngyilkosság volt. Nem mondom, hogy ez bátorság, de vannak, olyanok, akik ebben látják az esélyt, hogy méltóságosan fejezzék be az életüket.

Bocs, hogy konkrétan nem vág a lelkizésbe a mondanivalóm, csak eszembe jutott:
Nyáron fejeztem be A Birodalom leányát Feisttől, nem tudom, ki olvasta közületek, roppantul tanulságos, ahogy egy fiatal lány a háza védelmében sorra kijátssza az ellenségeit és hajszolja őket az öngyilkosságba - és csupán azt használja ki, hogy egy harcos becsülete az életnél is többet ér. A stílusát annyira nem kedvelem, de zseniálisan izgalmas könyv.

Semmi baj-) szvsz ma se volt suliban...
Noss akkor vegyünk egy példát, egy 13-14 éves embert.. Hallálosan szerelmes valakibe aki nem viszonozza, mondjuk egy sztárba.. (igen van ilyen) És elkezdi magát marcangolni, hogy jaaj azé nem veszi észre mert csunya meg ilyenek. Depibe esik.. És megönygilkolja magát.. ÉS NEM MENT ÁT SEMMIN! Csak túl tragikusan fogta fel a helyzetét.

Dae-elena/sissee írta: Az öngyilkosság egyfajta tudatalatti segélykiáltás, hogy gyertek, segítsetek, nem látjátok, hogy félek, hogy egyedül vagyok? Csak az a baj, ha sikerült a kísérlet, utána már nem tud senki segíteni...

Ez igaz.
Na de ha valaki egyszerűen NEM HAJLANDÓ ÉSZREVENNI, HOGY SEGÍTENI AKARNAK NEKI? [size=9:2yqfmhz4](Mint pl. Rabyn öcsikéje.. bocs, Rabyn, de mélységesen felkavart a történeted. Azóta is azon töprengek, miként lehetne ezt megoldani, de még nem jutottam sehova..)[/size]
SEGÍTENI CSAK AZON LEHET, AKI HAGYJA MAGÁT!!
És ha nem veszi észre mások igyekezetét, és nem értékeli semmire, az is ÖNZÉS! Erre én is rájöttem... szintén magammal kapcsolatban...

Nem meglepő, hogy az öngyilkosságnak borzasztóan rossz sajtója van. Eszemben sincs azt mondani, hogy vannak előnyei, de!

Az öngyilkos gyáva ember? Sztem nem, vagy legalábbis nem egyértelműen. Azt nézve, hogy inkább menekül a problémái elől, mintsem szembenézne velük, bizony gyáva, de azt nézve, hogy képes szembenézni a halállal, mint egyetlen megoldással... A keleti kultúrákban (elég, ha a szamurájok becsületkódexére gondolunk) szinte elvárt volt, ha az ember elvesztette a becsületét, egyetlen útja, amivel visszaszerezhette, az öngyilkosság volt. Nem mondom, hogy ez bátorság, de vannak, olyanok, akik ebben látják az esélyt, hogy méltóságosan fejezzék be az életüket.

Az öngyilkos önző ember, aki nem törődik azzal, hogy a környezetében mit fognak szólni, hogya közeli hozzátartozói mit fognak érezni a lépésére? Mindenki ezzel jön. Érdekes lenne egyszer hallani, hogy valaki az öngyilkosjelöltek lelkivilágára is pazarol egy-két empatikus megjegyzést. Naná, hogy az öngyilkosjelölt nem törődik a következményekkel, hisz azért, ha egy ember végleg elhagyottnak érzi magát, általában nem ő, vagy nem csak ő a felelős, hacsak nem végletekig paranoiás. Az öngyilkosságnak már csak a komoly fontolóra vétele is súlyosabb probléma, hogysem egyszerűen hisztiként konstatálja azt a világ. Aki idáig eljutott, általában már keresztülment egyen-s máson. Nem találja a közös hangot önmaga és a világ közt. Komolyan fogja gondolni, hogy úgysem számít, hogy él-e, hal-e. [size=9:2fpnl3z7](Én is ezt hittem...)[/size]Az öngyilkosság egyfajta tudatalatti segélykiáltás, hogy gyertek, segítsetek, nem látjátok, hogy félek, hogy egyedül vagyok? Csak az a baj, ha sikerült a kísérlet, utána már nem tud senki segíteni...

Lun: Megkérhetlek, hogy valami más színnel vagy nagyobb betűtípussal írj? A zöldön nem túlzottan látszik a barna...

Egy kedves barátom folyamatosan azzal,jött, hogy meg fogja ölni magát.. Nem hittük el neki... Aztán pár nappal később kiderült, hogy felvágta az ereit...Előszőr ezt sem hittük el... Nem halt bele, de engem borzalmasan megijesztett. Azóta már eltlet majdnem egy év.. Már nem vagyunk barátok csak ismerősők. Ami nagy kár. Nem fogom sose megértni, miért jó kiugrálni az ablakon, felvagdosni az ereket, begógyszerezni valakinek magát, felakasztani, vonat alá ugrani stb..
Persze az élet nem könnyű...

Estel Adániel írta: "Megannyi gonoszságod, balgaságod
Nem is súrolják tiszta mélyedet
Ha szövedéked és kérged lehámlott
Kiáll, mint pőre szirt, a Szeretet"

Estel, (amúgy örülnék, ha elárulnád, melyik verse ez Weöresnek!) erről megint csak az a vers jut eszembe, amit Neked is átküldtem, meg Alyrnak:


"Az ember szenny és sár felett
szent orgonának született.
S hiába riog néha a gonosz,
a lélek mégse rossz!
A bűne máz csak. Magja ősi, tiszta,
s esdekel az Úr ölébe vissza.
Szava, ha százszor diszharmónia,
ó, mégis, mégiscsak Harmónia,
s marad örökre a Jóság fia..."

Bocs mindenki, tudom, ez nem a Verstopic, de jólesett.
[size=9:ewpyxowx]Amúgy Walter Gyula Himnusz c. verséből részlet. Kevéssé ismert, úgy vettem észre, pedig egy az egyben TÖKÉLETES![/size]

Felagund írta:

Artemisz (Celebthil) írta:
Van, aki tizenévesen hal meg rákban, betegségben, balesetben. Pedig ki tudja, mennyi mindent véghezvitt volna az élete során!

[size=9:1cu65sde]Nos, lehet, hogy durvának fog hangzani, de semmit.
Az ő sorsuk az, hogy tizenévesen (befejezetlen életművel) meghaljanak... Ezzel nincs mit tenni, sajnos[/size]

[size=9:1cu65sde]Felagund... tökéletesen egyetértek. Nekik ez volt a karmájuk, valószínű, hogy azért jöttek "ide", hogy valaki mást megtanítsanak "valamire"... és ez a valami a szeretet[/size]

Artemisz (Celebthil) írta:
Van, aki tizenévesen hal meg rákban, betegségben, balesetben. Pedig ki tudja, mennyi mindent véghezvitt volna az élete során!

Nos, lehet, hogy durvának fog hangzani, de semmit.
Az ő sorsuk az, hogy tizenévesen (befejezetlen életművel) meghaljanak... Ezzel nincs mit tenni, sajnos

Még egyvmit, ha szabad: emlékeztek, mit mondott Gandalf:
"Vannak, akik meghalnak, pedig életet érdemelnének. Nekik mit tudsz adni?!"
Van, aki tizenévesen hal meg rákban, betegségben, balesetben. Pedig ki tudja, mennyi mindent véghezvitt volna az élete során!
Az élet minden pillanata tartogat fordulópontot. Ahogy alant leírtam, az enyém is így volt.
Szvsz mindenkinek életében többször is "oka lenne" öngyilkosságra. Csakhogy JÓ OK NINCS!!! Mentséget mindig talál az ember. Ahhoz kell bátorság, hogy megoldást találjon!!!

Nem tudom, ki írta: "Legszívesebben kalappal a kezemben állnék a járdán, könyörögve a járókelőknek, hogy dobják bele fel nem használt perceiket!"
IGAZA VAN!! Hisz az életben annyi végtelen lehetőség van, hogy 100 év is alig lenne elég csak a legjobbakat kiaknázni! És csak a legszerencsésebbeknek adatik ez meg. Mások pedig irigylik őket, meg siránkoznak a saját nyomorukon, de az nem jut eszükbe, hogy felemeljék a seggüket a kanapéról. Én már csak tudom, hisz egykor én is ilyen voltam...
Itt van értelme annak, hogy vki "jódolgában már nem tudja, mit csináljon". Hisz akinek a halálos ítélet lebeg a feje fölött, akár egy örökletes betegség formájában, az igyekszik minden percet kihasználni. Ergo: megvan a megoldás!!! ÉLJÜK ÚGY MINDEN NAPUNKAT, MINTHA EZ LENNE AZ UTOLSÓ!!
És ez az emberi kapcsolatokra is vonatkozik! Ezért nem szabad haraggal elválni senkitől!!

Na, kb. ez a véleményem...

lunepierre írta: [size=9:1t4m9pcf]Imádok szeretni! Mindent és mindenkit... csak... a társadalom nagy része (akik kialakítják a sokak által elfogadott, változtathatatlannak hitt normákat) egészen máshogyan fogja föl a szeretetet, mint én... tudom, hogy vannak páran, akik érzik, mire gondolok... és ez is éltet... szeretném, ha egyszer mindenki átérezné azt a szeretetet, ami minden más fölött áll és mindenkit magába ölel...ez vagyok én.[/size]

MEG ÉN IS!!
De én ilyen szépen nem tudtam volna megfogalmazni! Köszönöm!

Még vmi:
Én is öngyilkos akartam lenni, bár csak homályosan, és mivel, mint írtam, ketten élünk Édesanyámmal, az ő kedvéért se tettem volna, meg.. ő volt már az utolsó szál, amely az élethez kötött.
Sztem minden öngyilkos fiatal abban bízik, hogy :
"Jaj, persze, majd a halálom után rájönnek, milyen különleges ember voltam, majd akkor sajnálják, hogy olyan szemetek voltak velem! Majd akkor..." - Én is ezt hittem, és hallottam már ezt mástól is. És pontosan azt mondtam neki, amit most leírok:
"EGY NYAVALYÁT!! Ne hidd!! Nehogy elhidd! ELMONDJÁK A TEMETÉSEDEN, AZTÁN SLUSSZ! Elfelejtenek!!!"
Saját tapasztalat. Egy aranyos, kedves, népszerű osztálytársam meghalt autóbalesetben, váratlanul. Tudni kell hozzá, hogy istentelen egy renitens banda volt a mi osztályunk, és a halála után az a CSÖND az osztályban, az elviselhetetlen volt. 4 nap telt el, és én azt gondoltam: "Fog ez az osztály még valaha szívből nevetni?"
AZÁM! Két héttel később ugyanúgy őrjöngött a társaság, mint annak előtte...
Ezt elmondtam az illetőnek, mire elkerekedett a szeme. Nehéz elhinni, de ez így van.
Ha valaki akkor megjósolja nekem, hogy 19 évesen ilyen kiegyensúlyozott, derűs, életvidám, BOLDOG, és viszonylag népszerű ember leszek (kit a vidámságáért ráadásul egyesek irigyelnek is), nem hittem volna el. De ha visszatekintek, akkor is azt mondom: EZÉRT TALÁN MEGÉRTE! És ebben nektek is van óriási részetek, meg természetesen a drága Tolkien papának, hogy megírta a GyU-t.
KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!!!!! :up:

lunepierre írta: [size=9:22yvjtvg]Brisa... szép kérdést tettél föl Amiért én szeretek élni, az megfoghatatlan. Ha egy szóval ki lehetne fejezni, akkor az a szeretet volna. Imádok szeretni! Mindent és mindenkit... csak... a társadalom nagy része (akik kialakítják a sokak által elfogadott, változtathatatlannak hitt normákat) egészen máshogyan fogja föl a szeretetet, mint én... tudom, hogy vannak páran, akik érzik, mire gondolok... és ez is éltet... szeretném, ha egyszer mindenki átérezné azt a szeretetet, ami minden más fölött áll és mindenkit magába ölel...ez vagyok én.[/size]

Lunepierre:KÖSZÖNÖM !!!!!!

[size=9:1zkbb3t7]Hát... ha én ezt tudnám, minden erőmmel azon lennék, hogy meggyógyuljak. Ha ezt a betegséget pont ezért kaptam, leckeként, akkor meg is fogok, akármit gondol a tudomány. Ha azért kaptam, hogy tanuljak a fájdalomból és haljak meg, mert elvégeztem a dolgom, akkor meghalok, újabb tapasztalatokkal gazdagodva... ez az én véleményem persze.[/size]

Szijasztok!
Szvsz az öngyilkosságot nem lehet ilyen egyszerűen megítélni. Kegyetlenség lenne? Nem hiszem. Vannak bizonyos esetek, amikor nem lehet ilyen szigorúan elítélni azokat, akik már nem tudnak máshoz folyamodni. Szerintem az öngyilkosságban nincs semmi gyávaság, ellenkezőleg, nagy bátorság kell hozzá, én például el sem tudom képzelni mekkora. De nem jó dolog általánosságban elítélni valakit, mikor nem is ismerünk konkrét körülményeket, vagy a belső motivációkat, h valaki mért tenne ilyet. Például ha valakiről kiderül, hogy halálos beteg, a mai tudomány szemével teljesen esélytelen a gyógyulásra, és közlik vele, hogy csak 2 hónapja van hátra és azalatt úgy fog szenvedni a betegsége miatt, hogy inkább arra gondol, nem várja meg míg teljesen leépül?
Szerintem ez az ok pl. érthető lenne...

Üdv, Iru

Lunepierre-rel nagyon egyetértek! Nincs is jobb érzés a világon, mint látni, hogy a szeretet, amit egy másik embernek adsz fontos. Már ezért érdemes élni.

Az öngyilkosság egy kegyetlen dolog - annak részéről, aki megteszi. Bele se gondol, hogy mit okoz ezzel a környezetének, akik szeretik. Mert annyira el van foglalva saját magával, és azzal a "ténnyel", hogy őt senki nem szeretni, neki senki sem segít, oda se figyel a segítő kezekre. És végül - ha sikerül -, még a célját se éri. Hisz utána mindenki sajnálja, de senki nem érti meg. És nagyon csúnyán hangzik, de egy szólással élve: minden csoda három napig tart. Egy szóval lehet jellemezni az öngyilkosságot: értelmetlen. Nem rég egy barátom mondta:
"aki eldobja az életet, az nem érdemli meg a halált" - egyetértek.

Rabyn: nem lehet, hogy az öcséd sulijában a tanárok olyanok, akik miatt azt hiszi, hogy felesleges oda járnia?
Csak azért merült fel, mert az én öcsém iskolájában a tanárok egyszerűen elképeztően felelőtlenek. Bele se gondolnak a tetteik következményébe. Pl. hogy a gyerek félve kérdez (ha kérdez), mert rárivall, hogy egyáltalán mért kérdez. Vagy ok nélkül oszt egyes, szinte lényegtelen mire, valami mondvacsinált okból, mert az az emberke nem szimpatikus neki. Ezek után bárki joggal tehetné föl a kérdést, hogy akkor mért kell idejárni?
Nem tudom, de lehet, hogy ennek is utána kéne járni?

Csakhogy a halál után már nincs lehetőségünk érveken gondolkodni az élet mellett...

Sziasztok!

Brisa írta: Ugyanis ez szerintem sokkal elgondolkodtatóbb és nehezebb kérdés, mint az, hogy "miért akarok meghalni?".

Ilyen helyzetben könnyebb egy marék altatót bevenni, mint újra talpraállni és küzdeni. És én ezért csodálom annyira azokat az embereket, akik képesek újrakezdeni.

Hát nem elég már az, ha az embernek ilyen erősen kell gondolkodnia, hogy eszébe jusson egy érv az élet mellett??
Ha nincs miért küzdeni, a nemes küzdelemből, csupán össze-visszahányódás lesz, ami mindennél rosszabb.

Rabyn: Ebben a témában is nagyon egyet értek veled!

Hát igen... Weörest idézve:
"Megannyi gonoszságod, balgaságod
Nem is súrolják tiszta mélyedet
Ha szövedéked és kérged lehámlott
Kiáll, mint pőre szirt, a Szeretet"

[size=9:i3wittt5]Brisa... szép kérdést tettél föl Amiért én szeretek élni, az megfoghatatlan. Ha egy szóval ki lehetne fejezni, akkor az a szeretet volna. Imádok szeretni! Mindent és mindenkit... csak... a társadalom nagy része (akik kialakítják a sokak által elfogadott, változtathatatlannak hitt normákat) egészen máshogyan fogja föl a szeretetet, mint én... tudom, hogy vannak páran, akik érzik, mire gondolok... és ez is éltet... szeretném, ha egyszer mindenki átérezné azt a szeretetet, ami minden más fölött áll és mindenkit magába ölel...ez vagyok én.[/size]

Ühühm.. (amugy a 13.kerbe "jár" suliba)
kössz a tanácsot megvitatom anyuval