Gondolatok

Alyr: Ugyanúgy elmondani nem sokat ér

ok igazad van. csak most hirtelen ez jutott eszembe.. De az összes ország 1995ös JDP (asszem így irják) ra nem lesz szükség aztuti

Rabyn írta: Sajnos az egész oktatási rendszer a lexiális tudásra épít. (pl.: mért kell nekem tudnom azt, hogy melyik frank király mikort élt, mit tett, és kik voltak a gyerekei, amikor úgysem ebből fogok érettsigizni mivel ez nem tétel...)

Abban egyetértek veled, hogy a magyar oktatásrendszer a lexikálistudásra fekteti a hangsúlyt, de a példád nem épp a legszerencsésebb. Én azt mondom, hogy amit általában történelemből tanítanak, azt érdemes meg is tanulni, mert többnyire azok adják az úgynevezett "alap műveltséget". Persze rengeteg példa felhozható, amiket teljesen fölöslegesen tanítanak meg (próbálnak megtanítani).

Léli

Sajnos tényleg sok tanárra jellemző, hogy bemennek "leadni" az órát.
Az a legfontosabb, hogy elmondják azt az anyagot, ahol tartani kell, és kész.
Lényeg, hogy minél gyorsabban
A jobbak megkérdezik, hogy értette e valaki, ez már a jó tanár kategóriába számit.
Én olyan tanárokat szerettem volna mindigis, akiknek öröm beülni az óráira, és meg tudják szerettetni a tantárgyukat.
De erről már letettem.
Az egyetlen óra amire lelkesedéssel ülök be az a dupla biológia fakultáció

Off: Oisin az elszökésről beszélt, nem a "szia anya megyek a barátokkal bulzin éjfélkor jövök" ről... On

Sajnos az egész oktatási rendszer a lexiális tudásra épít. (pl.: mért kell nekem tudnom azt, hogy melyik frank király mikort élt, mit tett, és kik voltak a gyerekei, amikor úgysem ebből fogok érettsigizni mivel ez nem tétel...)

Azt hiszem, gimmnáziumi és általános iskolai tanárok képzésekor első helyre kéne tenni a tanítás tanításának művészetét (retorika, érvelés, módszertan, konfliktus megoldás), és ennek is a gyakorlati oldalát, és csak második helyre a majdan oktatandó szaktárgyakat és az elméletet. Ti. az előbbi a szűk keresztmetszet ebben az életkorban, ez határozza meg, hogy mennyi ismeretetet sikerül átadni, s csak másod sorban a lenyomott lexikális anyagmennyiség. Az hogy ki megy tanárnak, az egy másik súlyos probléma, és tisztességes fizetés nélkül megoldhatalan a megfelelő szelektálás.

Visszatérve az előbbi témára, én igazán nem akarom védeni az Oisint, de azért csendben megjegyzem, hogy ő nem a hosszú időre való nyomtalan felszívódásról beszélt, hanem arról, hogy megegyezés nélkül menjen a delikvens el, egy egyébként normális és biztonságos programra, meghagyva egy "memorandumban" hogy hova ment, mit csinál, mikor fog meg jönni. És persze mindez legyen igaz és betartott. Ezzel persze lehet egyet nem érteni. Én például nem tudom elképzelni, hogy működne a dolog egy kamasznál, vagy fiatalabb gyereknél, mert még nincs meg benne a hozzá szükséges helyes önértékelés, fegyelem és racionalitás.

Nem úgy értem a tehetséget hanem hogy akinek az előzetes tanulmányai során jó eredményei vannak, és van vmi lehetősége egyébre és csak egy szemernyi igénye is van arra, hogy esetleg megéljen valamiből, az valsz nem fog tanárnak menni. illeve nem tanárnak fog menni. Esetleg zsenge kölyökkorában megvan az a romantikus elképzelése, hogy majd ő tanár lesz és milyen jó lesz neki, de ha jobban belegondol, akkor nem valószínű, hogy kitart, hacsk nem érez egészen elhivatottságot.

Léli: persze hogy vanna. Nekem is vannak jó tanáraim. De kevesen, sajnos. nagyon kevesen.


Üdv:
-- Mau

Lamorak írta: Igen, pontosan erről van szó: a tanári szakma egy csomó ostoba bölcsész default-ja, nem pedig a jó bölcsészek elhivatottsága.

Én márpedig ismerek olyan személyt, aki azért ment tanárnak, hogy _tanítson_, hogy átadjon valamit a diákjainak, amit ő már tud (ezt ő mondta). Vannak jó tanárok. És vannak nagyon jó tanárok. Meg sajnos vannak olyanok is, akik nem értenek hozzá.

Nem hinném, hogy már tanításkor 'meg kéne szűrni a tanárjelölteket', mert lehet, hogy mikor már tanít, amikor már tanár, akkor változik sokat, és fejlődik nagyon jó irányba.

(jaj, már megint a tanárokat védem... letagadom, hogy diák vagyok )

Léli

Mau Rauser írta: Mondjuk az is elég baj, hogy majnapság nem az megy tanárnak, akinek volna hozzá érzéke és elkötelezettsége, hanem az, aki nem tud mást kitalálni, vagy máshova nem veszik fel :/ Mert tanárnak nem valami kifizetődő dolog menni, és aki tehetséges,m az inkább elmegy könyvelőek vagy öügyvédnek

Ha cinikus lennék, azt mondanám, ugyan már, minek egy könyvelőenk vagy ügyvédnek tehetség... de nem mondom, mert tudom, h milyen egy jó ügyvéd vagy könyvelő (azt különösen).

Igen, pontosan erről van szó: a tanári szakma egy csomó ostoba bölcsész default-ja, nem pedig a jó bölcsészek elhivatottsága.

Igen jó volna őket szűrni.. De manapság csak a hülye,(boccs! tisztelet a kivételnek) vagy a nagyon elszánt ember megy tanárnak mert nem könnyű megélni belőle.. azt meg felveszik mert nincsne más.. Hogy tud-e tanítani ill alkamas-e rá.. azmártöknyóc

Mondjuk az is elég baj, hogy majnapság nem az megy tanárnak, akinek volna hozzá érzéke és elkötelezettsége, hanem az, aki nem tud mást kitalálni, vagy máshova nem veszik fel :/ Mert tanárnak nem valami kifizetődő dolog menni, és aki tehetséges,m az inkább elmegy könyvelőek vagy öügyvédnek

persze, most mondják, hogy az EU-ban így megeelik majd a pedagógusfizetéseket, meg úgy, de én kíváncsi leszek, hogy mi lecc eből. Ha az, mint Nyugaton, akkor még boúlátóbb leszek ezügyben.

üdv:
-- Mau

Mau Rauser írta: Tényleg, erről mit gondoltok? Mit lehetne scinálni az ilyen tanárokkal? Szerintetek lehetne valami olyan rendszert bevezetni a tanárképzésben, amivel valahogyan ki lehetne szűrni vagy megerősíteni (alkalmassá tenni) az olyan anárjelölteket, akik nem tudnak tanítani?

Nem csak lehetne, hanem kéne is-- sokkal több és durvább gyakorlattal, és ez elsősorban azt jelentené, h a középiskolai tanárok képzését szélvészgyorsan ki kellene venni az egyetemek kezéből.

Nekem szerencsére ilyen _nagyon_ szűk látókörű tanáraim nincsenek (bár jó nhány olyan embert ismerek, akik emberként szimpatikusak és amúgy szeretem őket, de tanárként egyszeren nem tudnak tanítani, és senkiinek nem kívánom, hogy tanulóként részt kelljen vennie egy órájukon)

Tényleg, erről mit gondoltok? Mit lehetne scinálni az ilyen tanárokkal? Szerintetek lehetne valami olyan rendszert bevezetni a tanárképzésben, amivel valahogyan ki lehetne szűrni vagy megerősíteni (alkalmassá tenni) az olyan anárjelölteket, akik nem tudnak tanítani?

Üdv:
-- Mau

Bosci az offért most, de e mellett nem tudok elmenni röhögés nélkül:
Rabyn hozzászólásában az a*n*c*i --> Ankalimon metamorfózis
Szólvl ez ne zavarjon meg senkit

Üdv:
-- Mau

Felvetnék egy új témát.

Ittvolt nálunk a nagyikám, és folyton sületlenségeket beszélt, de ő úgy gondolta az a tökéletes. Mi pedig ráhagytuk hiszen hatvan évesen az ember már nem sokat változik.
A kémiatanárom is hasonló korban van, de ő azt hiszi magáról,hogy Ő tökéletes. Tegnap az osztálytársnőm feküdt a padon mert beteg volt és fáradt. (mégis bejött) erre megkérdezte tőle, hogy mért fekszik a padon. A csaj mondta, hogy fáradt. Erre a tanár:
-Ammikorén fiatal voltam moi sose voltunk fáradtak! Mi mindent bírtunk és iskola után mentünk sineket fektetni, és utáan tanultunk! És mindenki le is érettségiziett!! Bizony kislányák így volt ez akkoriban.. Na A... N.. C.. I gyere ki felelni (az A..N...C..I.. én vagyok pedig már kértem pármillioszor hogy hívjon ANNÁNAK mert az a becses nevem)

Nekem az jön le , hogy azt gondolja magáról Ő maga a tökély! Pedig neeem!

Már nem azér az egyhuszér, de aki nem tűri, hogy gondoskodjanak róla, kikéri magának a szülei ügyetlen próbálkozásait arra, hogy megértsék és többet tudjanak meg róla; és nem teljesíti a szüleinek 1 kérését se (mondván, hogy ki ő, Hamupipőke; meg megvan neki a maga baja, legalább otthon ne abajgassák-jelszóval), az hogy fogja nevelni a SAJÁT GYEREKÉT???!!!!

Hisz a szülők se természetfölötti lények, néha ők se tudják, hogy közeledjenek rohamléptekkel változó, robbanékony kamaszgyerekükhöz anélkül, hogy leordítanák a hajukat! Tudom, nehéz türelmesnek lenni a szülőkhöz néha. De legalább próbáljuk meg! A fejemet rá, hogy nekik is minimum olyan nehéz, mint nekünk! Csak épp mi - ki tudat alatt, ki nyíltan - elvárjuk, hogy mindig a tolerancia mintaképei legyenek, az ő gondjaikra pedig senki nem kíváncsi - a gyerekük a legkevésbé...

Akinek pedig nem inge... na hisz tudjátok!

(most nincs időm bővebben kifejteni, pedig szeretném. Talán pár nap múlva)

Kedves Oisin!

Úgy tudom, neked is van egy kisfiad. Gondold át légyszíves ennek tükrében, hogy Te mint szülő mit éreznél akkor, ha a gyereked hirtelen megszökne otthonról? gondolom, halálra aggódnád magad, és gondolom, nem kell külön leírni, hogy egy gyerekre, aki meglógott otthonról, mennyi veszély leselkedhet. És ez nem vészmadárkodás, hanem sajnos tény. Mit szólnál Te, ha a gyereked nálad ezzel akarna elérni valamit? Jó, gondolom, elgondolkodnál, hol rontottad el, de akkor is. Mit élnél át akkor, ha a tizenéves gyerekedről esetleg napokig nem tudnád, hogy hol van?

Oisin, nem megbántásból, de én még is inkább Battival értek egyet.. A saját caládomban látom ugyanis a példát!!! Mert probálj meg egy tini szemével nézni egy gyerek-szülö konfliktust.. Az öcsém haveri ugy gondolja, hogy a szülő azért van, hogy eltartsa őt! (tisztelet a kivételnek mert van köztük ilyen is)
Csakhogy az öcsém azt veszi, át, hogy a család arra való, hogy neki minden kényelme meglegyen! s ha nem akkor üt vág, (boccs rondát fogok mondani) r*bancozik, k*vázik és mindenféle szidalmakat, rágalmak zúdít mindenkire.. Hogy rám az egy dolog, már megszoktam (kb 13 éve korom óta elég sok rágalmat hallok), hogy a húgomra.. hát istenem azért ő se szent. NA DE HOGY AZ ANYUKÁMRA AKI KINYALJA A FENEKÉT?? AZÉRT EZ MÁR NEKEM IS SOK!!!
Tegnap a hugom nem hangosította fel a tv-t rögtön őfelségének, ráaádsul a kaja se volt még kész. Erre elkzedett ordibálni (én eközben a törit gépeltem befelé) amikor már harmadszor bődűlt el, akkor bekkatantam és elkezdtem verni. (sajnos más már nem használ, higgyétek el próbáltam) lelökött a földre, elég erősen, anyu közölte, vele, hogy nem fog semmire se pénzt kapni (jelenleg éppen ki akarják csapni a suliból) erre ő azt merte mondani, hogy jó akkor LOPNI fog. Vagy majd elszökik. Aki ismeri az anyukámat (vagy engem, mert én eléggé hasonlítok rá) az tudhatja, hogy tényleg mindent megteszünk azért, hogy mindenkinek jó legyen. (anyu meg aztán végképp mindent megtesz annak érdekében, hogy mindenünk meglegyen) Ezek után az öcsém ilyet mer neki mondani..

A másik eset, ami ma reggel történt. (ez kivételesen a hugom volt) a kishölgy nem írt leckét (nem értette amit nem csodálok, minek egy 5.esnek fizikai kérdéseket feltenni matekórán?) és elkezdett hisztizni, hogy ő nem fog bemenni.. És azértsem és csakazértsem. És különben is mi mind gonoszak vagyunk. (nagy nehezen sikerült ráeröltetni a ruhát és kiráncigálni a hévig.) A hugom is be fogja majd adni azt a dumát, hogy JO AKKOR ELSZÖKÖM. Ismerem, én is iliyesmi voltam.. Csak az én elszökésem maxiumum három kör volt a telepen utána hazamentem.. De a tesóim nem ilyenek.. Ők télleg megtennék.. szerintem a szüleim, és főleg anya nem ezt érdemelné..

És itt jön az amiért egyet értek Battival. EGYETLEN szülő(!!) se érdemli ezt meg, az aki ruhát, ételt, tanulási feltételt ad a gyerekének és nem terrorizálja (nem iszik, drogozik stb) az nem érdemli meg, hogy a gyereke ilyet tegyen vele. Volt egy barátnőm aki el akart szökni otthonról, mert ő úgy látta "nem foglalkoznak vele" pedig Ő nem hagyta, hogy foglalkozzanak vele!!

Kedves Batti,

Pragmatikus szempontból megértem az álláspontodat, mint az MTT Elnökének HIVATALOS álláspontját, sőt, bizonyos mértékben még egyet is értek veled. Pragmatikus szempontból. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy nincs igazad, és hogy túlreagáltad a dolgot. Szerintem amit leírtam abban nem volt csúsztatás, korrekten megfogalmazott álláspont volt. Akkor lenne igazad, ha feltétel nélkül és minden esetben a konfrontációt javasoltam volna, de én ezt csak abban az esetben javasoltam, ha már minden más megoldási lehetőség csődöt mondott! Így tehát a csúsztatás éppen a Te részedről áll fenn, ugyanis olyan kijelentést tulajdonítasz nekem, amit soha nem mondtam. Kiemelsz egy kijelentést a kontextusból, és úgy állítod be, mintha feltétel nélküli igazságként állítottam volna. A féligazság szintén a Te oldaladon van, én ugyanis azt írtam, hogy bizonyos helyzetben ezt, bizonyos helyzetben azt érdemes tenni, Te pedig azt írod, hogy márpedig a helyzettől függetlenül, mérlegelés nélkül mindig ezt-és-ezt kell tenni. Ez egyoldalú álláspont, az enyém kétoldalú. Melyik akkor a féligazság? Az pedig, hogy a családi háttér elutasítása kivétel nélkül antiszociális viselkedéshez vezet, nem igaz! Az antiszociális minősítést ki kell hogy kérjem mindazok nevében, akik kénytelenek ezt tenni. Batti, ez a címkézés elfogadhatatlan. Amit a családi háttérről írsz, az pedig már-már pártszlogenre emlékeztet. Jó politikus lenne belőled! A moderálást elfogadom, ugyanis utólag meggondolva valóban kissé felelőtlen dolog volt ezt az MTT nyilvános fórumán leírni, de ettől függetlenül a véleményemet fenntartom, és úgy gondolom, a Te válaszod sem igazán ide való, a fent említett címkézés miatt.

Üdv, Oisin

Jó tudni, hogy hozzám hasonlóan vannak mások is, akik néha a valós életből a saját maguk által létrehozottba menekülnek, de azért kétlábbal állnak a földön, és nem vesznek el a képzelt világukban.
Sokatokhoz hasonlóan és is szeretek egyedül sétálni, és közben elmerengni, szeretem úgyan ezt tenni a hosszú utazások alkalmával is.
Főleg elalvás előtt mesélek magamnak. Mostanában le is írom és így már több novellám született, most pedig regény írással probálkozom.

Brisa;szívemből szóltál !!
Nincs is ezeknél a pillanatoknál fontosabb;hiszen így érhetjük el az egyensúlyt;nemcsak a testi-és lelki egyensúlyt; hanem saját magunk és a környezetünk között is !

puszi

Én mindig verset írok!

Üdv!

Nem kezdem úgy, hogy "Én is", mert már sok lenne...

Én amikor egyedül vagyok, mindig álmodozom (najó, néha tanulok). Nagyon vegyes, hogy miket. Van, hogy egy suzerepjátékos karaktert dolgozok ki, van hogy egy már elkezdett (csak a fejemben meglévő) novellát folytatot, dolgozok ki jobban, van amikor cikket írok (az iskolaújságba), és van, amikor csak úgy egyszerűen szálnak a gondolataim, és azokból lesz valami. Ami mondjuk a legfurcsább, hogy néha társaságban kalandozik el teljesen az agyam. Valamin elindul, és akkor elszakadok a jelentől. Ami mondjuk pl. egy beszélgetés közben igen kellemetlen tud lenni... vagy akár órán...
De nálam mondjuk azok a legjellemzőbbek, amikor nagyon foglalkoztat valami, akkor az novellaként jelenik meg előtte. Tiszta allegóriákként, vagy egy az egyben egy másik helyen/időben. Pl. a szerelem - egy gyermek álma; a magány - egy hegy... ienek. És az a jó bennük, hogy leírva velk elmondhatom mindenkinek a bajaimat anélkül, hogy ténylegesen el is mondanám, hogy mi van

Léli

Nálam is igen hasonló a helyzet... sokszor "csak úgy" nagyobb sétákat teszek este, és közben - ha éppen nincs heveny énekelhetnékem - magam is gondolkodom... vagy épp a vonaton, ahol többnyire hetente öt órát vagyok kénytelen tölteni (sőt, ha jobban belegondolok, a metrón is kábé ennyit összesen). De olyan is van, hogy amikor hazaérek a koleszba, egyszerűen hanyattfekszem az ágyon - anélkül, hogy elaludnék, és pihenésképpen csak hagyom kergetőzni a gondolataimat, meg-megállapodva valamelyiknél pár percre, aztán egy másiknál... amíg el nem álmosodom... akkor aztán felkelek, és teszek-veszek valamit...
Én nem töltök egy órát a fürdőben, de negyed óra azért rá szokott menni a zuhanyozásra, és a feltöltődésre... sokszor fél óra is... És elalvás előtt gyakran automatikusan végiggondolom az aznapi eseményeket, letisztázva, hogy mi az, amivel meg vagyok elégedve, és mi az, amivel nem... és ha végigérek a napon, mielőtt elaludnék, az igen hasznos dolog...

Hm... Alyr, meglepett egy apró mondat, ami talán másnak nem szúr szemet — hozzád hasonlóan én is utazás (és kiváltképpen gyaloglás) közben szoktam gondolkodni, ezért is szeretek annyira egyedül sétálgatni (kiválképp este, amikor már sötét van és csend). Sokat utazom hétvégeken, [hiszen Miskolc és Budapest között ingázom hetente] és ez a legjobb alkalom arra, hogy átgondoljak egyet, s mást. De néha még így is úgy érzem, hogy van, amit nehéz kimondanom — még magamnak is.

Üdv:
-- Mau

Párhuzamos világokban élni nem rossz dolog... sőt...
Van amikor kifejezetten felviszi a teljesítőképességet.
Emellett meg egy aktív pajzs a kintről érkező sérelmek ellen.
Én nem élek most párhuzamosan máshol, de néha van (kb. ez így évente változik)

Bár nagyon kell tudni a mértéket. Nem szabad túlságosan "átköltözni", az úgy nagyon rossz, főleg a körülöttünk lévő emberekre nézve.

Sahriar, Diego: Én örülök, hogy segíthettem.

És Diego, egy picit le vagy maradva: már 4 hónapja végzett pszichológus vagyok.

Többiek: Nekem is van néhány saját világom, és egy kis részük le is van írva. Ezek az ábrándozások addig jók, amíg tudsz még élni. Azaz nem érzed úgy, hogy már fel sem érdemes kelni az ágyból, mert csak az álmaidban szép az élet. Fontos, hogy a valóságban is keresd a jót, a szépet, a tudást és a boldogságot. Ha ez megvan, akkor akár menekülés az álmodozás, akár nem, jótékony hatású a kicsi lelkünkre. A fantáziánkról már nem is beszélve.

A menekülés már csak azért sem működik, mert megfelelően felzaklatott lelkiállapotban nem tudom elképzelni a másik világot, minduntalan visszatérek.

Alyrnak ebben nagyon igaza van. Ha ez a jelenség fennáll, akkor tudatosítsuk magunkban, hogy azzal az adott dologgal foglalkoznunk kell, és ne akarjuk mindenáron a lelkünk legsötétebb bugyrába száműzni.

Amúgy való igaz, hogy nem csak zuhanyozás közben lehet lelket ápolni, hanem pl. buszozás, séta, sorbanállás stb. során is. Ha képes vagy kikapcsolni a környezetet.

Mesélni én is szoktam magamnak. Volt már rá példa, hogy egy problémát így sikerült feldolgoznom, megoldanom. Jó dolog. Nekem egy-két párhuzamost világom van. Az egyik a fantasy féle a másik hétköznapi világban játszódik. A meséim szereplői az ismerősők barátok. Sokszor még elalvás előtt is mesélek, és ami megtetszik azt le is írom (kettő és fél a lapomon található)