Gondolatok

Esti átgondolás: én általában ima közben gondolom át a napomat esténként, de néha leírok pár oldalt egy kifejezetten erre a célra tartogatott füzetbe (reggeli jegyzet helyett esti jegyzet ) Meg séta közben, járművön egyedül is nagyobb események után már zajlik nálam az összefoglaló.
Szoktam én is történetekt kitalálgatni, bár mostanában egész funkcionálisan, pl. ma délelőtt egy Ölelés elmesélését játszottam le magamban, miközben a ködbe borult Dunaparton vártam a zárthelyi dolgozatra. Brr... ha ezt így is sikerülne elmesélnem...

Menekülés-e: szvsz nekem egy időben igenis menekülés volt, h saját világaimban élet párhuzamos életeket, de aztán rájöttem, h ez úgyse sikerülhet, de ha ki akarom kapcsolni az aktuális aggódást/sztresszt/pánikot, akkor kifejezetten jól jön. Mert néha fölösleges a múlton/jövőn rágódni, valamikor le kell nyelni azt a kaját, h szép csöndben emészthessünk.

Hmmm... Ha nem pszichológus hallgató lennél, most nagyobbakat hümmögnék. Valamelyik hét elején leültem és összeírtam mit akarok elérni... de ma ismét leülhetek a jegyzeteim elé és kibővíthetem pár dologgal. Igaz, hogy Roguenak szántad, de segítettél valamit rendbe tenni bennem, amire azt hittem már rég elvesztettem. Köszi.
*Egy pici puszi cuppan Brisa arcán*

Brisa, ehhez csak gratulálni tudok, és egy köszönömöt ide írni neked

Brisa írta: Biztos tök elvontnak tűnik az egész, meg megfoghatatlannak, de csak azért mert még nem tudod hogyan csináld, és nem vagy hozzászokva a dologhoz. De higgy nekem, bele lehet jönni.

[size=9:22opoylf](Szméagol is épp a lélekápolás gyakorlatát kérdezte tőlem. Majd neked is elküldöm a válaszomat, jó?)[/size]

Berakom ide mindenki okulására. Egy kicsit nagyon nehéz most nekem, mert túlságosan intim ez a dolog. Ezért pár dolgot kivettem az itteni szövegből, amit azért Szméagolnak el mertem mondani.

Szméagol írta:

Brisa írta: A testtel való törődés része a mindennapjainknak. De sajnos a lelkünk ápolása nem. Pedig az épp olyan fontos. Az önismeret, mint folyamat erre tanít meg.

Te, hogyan teszed ezt? Mert, amik mondjuk a Popper-könyvben volt, az nem jö össze nekem. A Szepes Mária könyvben meg olyan van, hogy idegerő fejlesztéses gyakorlat...

Nos, ez megint egy nagyon jó kérdés. Erről hosszasan lehetne beszélgetni. Bizonyos részeiről már beszéltünk az önismeretiken. De majd akkor a lélekápolásra is szánunk egy teljes alkalmat.
Szóval íme az én technikám: esténként a fürdőszobában legtöbbször 1 órát szoktam eltölteni. Ilyenkor nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is ápolom. Miközben, zuhanyzok, fogat mosok, arcotápolok, kenceficézek stb., jár az agyam is. Legtöbbször hagyom szabadon áramolni a gondolataimat, amelyek kikötnek az azon a napom számomra ilyen-olyan okokból fontos esemény(ek)en. Ez lehet kellemes, de kellemetlen élmény is. Az előbbinek kiélvezem a pozitívumait és a vele járó jó érzéseket. Pl. az egyik oviban visszajelezték, hogy megoldódott az egyik kisfiú problémája, amiben én is segítettem. A zuhany alatt átélem a büszkeséget (magamra), az energetizáló érzést stb. (Érdemes arra is időt számmi, hogy az ember szépen sorba megfogalmazza az érzéseit szavakban. Ne elégedjünk meg azzal, hogy "jól érzem magam", mint ahogy azzal sem, hogy "üresnek érzem magam"...) El szoktam töprengeni a miérteken, az okokon, a várható következményeken stb.
Ha egy rossz élmény áll a gondolataim középpontjába, akkor figyelek arra, hogy ne söpörjem a dolgot a szőnyeg alá. Itt is megpróbálom szavakban kifejezni az érzéseimet, és végig gondolni az, hogy pontosan mi is okozza a rossz érzést bennem. (Ne elégedjünk meg azzal, hogy pl. az iskola, vagy az osztálytársam, hanem alaposabban elemezzük ki a dolgot. Sok mindenre rájöhet ennek során az ember, ha őszinte önmagához... /Pl. az osztálytársam stílusa az, ami rossz volt nekem, még pedig azért mert anno X.Y. is így beszélt velem... stb./) Magát a történést is érdemes átgondolni, hogy hogyan reagáltunk és annak mi volt a következménye? Ezt szerettem volna elérni vagy sem? Helyes volt-e? (Pl. helyes volt-e laposra verni azt, aki előzőleg belém rúgott? ) Mit lehetett volna másképp csinálni? Hogyan? Annak mi lett volna a következménye? Mit tudok a mostani helyzetben tenni? stb.
Aztán azért érdemes a napot teljes egészében is átnézni és feldolgozni. (Én ezt már inkább elalvás előtt szoktam.)
A fürdőben még olyanokat szoktam csinálni, hogy pl. a testápolózás közben elgyönyörködöm a testemben. Nem mintha én egy olyan bombasztikus testű nő lennék, de megtalálom a szépet magamon. Persze olyan is előfordul, hogy elszörnyedek egy-egy testrészemen, ilyenkor azt nézem, hogyan tudnám szebbé varázsolni, hogy el tudjam fogadni. (Mindez azért fontos, hogy az ember kibéküljön a testével, és szeretni tudja azt. Én tudom, milyen, ha valaki csak a rosszat látja meg a külsejében. Ajánlom minden elégetlenkedőnek ezt a szemléletet. Hiszen senki sem tökéletes, de nem is tökéletlen!)
Ha rossz napom van, a fürdőbe nem villanyt, hanem gyertyákat gyújtok és magára a zuhanyzás élvezetére is odafigyelek. Felfrissülés ez a testnek és a léleknek is. Főleg ha valami szép zene is szól, esetleg egy forró és illatos tea is vár.
Olyan dolgok is a lélekápoláshoz tartoznak, mint pl. egy vagy fél órán keresztül (minden nap!) olyan tevékenységet végzünk, amit nagyon szeretünk. Pl. hangulatos sarokban olvasunk, miközben lágy zene szól. Vagy naplóírás, ami sok szempontból is nagyon hatékony tud lenni a lélek számára. Ez mindenkinél más és más.
A nap során történt események megélése szintén nagyon fontos. Ha pl. bemegyünk a boltba és megvesszük a kedvenc csokinkat, de rövidesen már arra sem emlékszünk, hogy mikor ettük meg... nos, az nem jó. Ha már megvettük, élvezzük ki az ízét. Ha megyünk az utcán, ne csak a fullasztó tömeget lássuk, hanem pl. a szép őszi tájat is a busz ablakából.
Mondjuk nekem a tömegközlekedésre van egy nagyon jó módszerem: én olvasni szoktam. Méghozzá jó és izgalmas könyveket. Ezért számomra a tömegközlekedés egy izgalmas kaland. (Pl. a GyU-t is így olvastam ki.) Én így teszem élvezetessé azt, ami amúgy csak nyűglődés és kín lenne. Ez is a lélekápolás része. Ahogy az önművelés is. Amit végülis mi csinálunk: a beszélgetés, a pszichológiai témájú könyvek elolvasása stb.
Időnként jó, ha az ember elő vesz egyet-egyet az élet nagy kérdései közül, és neki áll gondolkozni rajta, majd dolgozni vele. Mondok példát: "Mi a boldogság" Számomra mi a boldogság? Én mitől vagyok boldog? Mi kell a boldogságmhoz? És ezt összeírom egy papírra. Mi az ami ebből most megvan és mi az, ami nincs? Mit tudok tenni a boldoságomért? stb. stb.
Vagy: "Ki vagy mi vagyok én? Mivégre vagyok a világon?" Ember vagyok. Miben jobb, miben rosszabb pl. az állatoknál? Milyen ember vagyok? És összeírom a jó és a rossz tulajdonságaimat. Mit tudok ebből elfogani és mit nem? Min tudok változtatni és min nem? Hogyan? És miért érdemes változtatni? Milyen szeretnék lenni? stb. stb.
Lélekápolásnak számít a beszélgetés is másokkal. És még sok más is, ami most nem jut eszembe.

Amúgy az alkotás is a lélekápláshoz tartohat, ha az ember megfelelően áll hozzá... (azaz nem teljesítmékényszerként éli meg.)

Remélem Rogue, sikerült realizálnom számodra is pár dolgot. Az Intim szféra utakatat mutat a gondolkodás számára a szülők, az önmagunk, a szerelem/szex stb. témájában. Az általam leírt és alkalmazott tevékenységekbe ezek is épp úgy beilleszthetők, mint bármi más.

Sziasztok!

Testvér szeretet? Hmmm... Nekem egy szem nővérkém van, akivel a szívünk legeslegmélyebb bugyraiban szeretjük egymást , de egyébként folyton háborúságban állunk. Bár az utóbbi időben nem annyira, de csak azért nem, mert a nyílt ellenségeskedésről lemondott, inkább csak sunyin kúszik-mászik, mint egy alattomos kígyó...
De majd felnőtt korunkban jók leszünk egymásnak.

Alyr Arkhon írta: Ha nem látnád, hallanád, éreznéd, akkor nem is tudnál róla hogy van. Pontosabban, hogy valami nincs, valami hiányzik...
De nem tudhatod, hogy az üresség igazából nem az-e aminek a hiányaként érzékeled. Hiszen érzed az űrt, érzed, hogy ott valaminek lennie kell, sejted is hogy minek... és honnan máshonnan sejthetdnéd, mint abból hogy igazából ottvan?
Persze lehet, hogy csak az emléke van ott, vagy a hiánya, de ez egyik esetben sem igazi üresség...

Hmmm. Igazad van. De próbáld meg elképzelni, hogy halott vagy. Komolyan.

Off: Rayan neked nincsen tesod???? 8O on

Télleg volt már téma a testvérszeretet?

Én nagyon szeretem mindkét tesómat. Nobár a húgom elég érdekes mostanság.. mindenért sír, semmi se jó neki, alig van itthon.. 11éves lesz, s valószínűleg én is ilyenn voltam csak nem emlékszem rá. az öcsémet hamarosan ti is megismerhetitek. (helowyn)

Morgana írta: hátrányba kerülök az egytemen, mert normális(!) a családi életünk (tanár szüleim még mindig együtt vannak, és nevelnek engem, meg az öcsémet).
Ezt nevezik pozitív diszkriminációnak, nem?

Jah, pontosan. Egészségesen csóró polgári család egyszem gyereke a Rayan: mindenféle támogatást megvontak tőlünk is. És ez egyáltalán nem vicces... inkább döbbenetes

Rogue/Arwen írta:

Brisa írta: Ez a könyv segíthet abban is, hogy rájöjj, mi az az üresség benned. Én úgy gondolom ugyanis, hogy az a valami, ami benned van, minden csak nem üresség. Csak még nem sikerült megfogalmaznod jobban a dolgot.

Igen, Brisa? Mondd meg, mit érzek Tényleg nem tom...

Hmmm... *Brisa erőlteti a telepatikus képességeit.* Hmmmmmmm... *Brisa nagyon erőlteti a telepatikus képességeit.* Hmmmmmmmmmmmmm... *Brisa NAGYON-NAGYON erőlteti a telepatikus képességeit.* Khrr... ahrrr... áhhh...
Hiába no, sosem hittem a telepátiában.

Rogue drága, asszem most neked kéne megerőltetned magadat.

Amúgy pedig lásd Alyr érvelését. Nagyon könnyű az illető érzést, állapotot stb. "ürességnek" meg "semminek" nevezni, hogy az ember megússza a fáradtságos belső munkát, de annyit megsúgok, előbb vagy utóbb kénytelen leszel szembenézni vele és legyőzni (Lásd Luke estetét A Darth Vader nevezetű "semmivel" - Mondjuk neki könnyű volt, mert külső valamivel kellett szembeszállnia... meg ugye nem is létezett, de ez már apróság. )

Hogy előbb vagy inkább utóbb? Döntsd el magad, mennyire élvezed a mostani állapotot.

Biztos tök elvontnak tűnik az egész, meg megfoghatatlannak, de csak azért mert még nem tudod hogyan csináld, és nem vagy hozzászokva a dologhoz. De higgy nekem, bele lehet jönni.

[size=9:1zqfaxl5](Szméagol is épp a lélekápolás gyakorlatát kérdezte tőlem. Majd neked is elküldöm a válaszomat, jó?)[/size]

Brisa írta: Ez a könyv segíthet abban is, hogy rájöjj, mi az az üresség benned. Én úgy gondolom ugyanis, hogy az a valami, ami benned van, minden csak nem üresség. Csak még nem sikerült megfogalmaznod jobban a dolgot.

Igen, Brisa? Mondd meg, mit érzek Tényleg nem tom...

Sziasztok!

Tömeg közlekedés: Ha egyedül megyek általában nem szomorú, hanem töprengő arcot vágok általában. Persze azért van, hogy szomorú vagyok. De, ha valamelyik barátnőmmel megyek haza! Húúú! Hát eléggé megbotránkoznak az emberek. Egyszer este felé mentünk, mikor már nincsenek más csevegő diákok a buszon csak a fáradt, szürke dolgozók. Mi akkor mentünk és a vihogásunk, kuncogásunk olyan furán visszhangot vetett. De hazafelé mindig nagyon emelkedett hangulatban vagyunk.

Hát mi sem vagyunk épp gazdagok, de lemondtunk egy-két támogatást, mert vannak olyanok akiket tényleg támogatni kell. És olyan alapon nem fogjuk kapzsi módon kiharcolni magunknak a jogot, hogy mások ezt teszik.

Alyr Arkhon írta: Az üresség pedig... nagyon szép dolog, meg érdekes, szép fekete, meg olyan teljesen üres, és nem mindennap csodálhatja az ember a semmit testközelből... És addig addig csodálja, hogy egy idő után rájön, hogy ha van mit csodálni, akkor az nem lehet semmi, hanem valaminek kell lennie, tehát egyáltalán nem is üres, csak eddig nem vette észre...

Az ürességnek nincs színe., tárgya és hangulata. Az üresség nincs. A nincs semmi. És a semmi... Azt nem lehet érzékelni. Épp azért rémülök tőle úgy. Mert nem látom, hallom és érzem.
A fekete üreg már jobb lenne.

Rogue/Arwen írta: Brisa drága: könyvtárban nincs meg az a könyv?! Mondhatni, le vagyok égve. Amúgy próbálok boldog lenni, vagy legalább vidám. Happy hippy meg minden. Nagyon üresnek érzem magam belül, de ezt próbálom megváltoztatni (Sil, pusssz ). Olyan változó a hangulatom, hogy Hihetetlen.

Hát remélem, hogy a könyvtárakba meg lehet találni az Intim szférát, de bevallom, nem néztem. Viszont érdemes körülnézni, rákérdezni, mert télleg szupi a könyv.

Ez a könyv segíthet abban is, hogy rájöjj, mi az az üresség benned. Én úgy gondolom ugyanis, hogy az a valami, ami benned van, minden csak nem üresség. Csak még nem sikerült megfogalmaznod jobban a dolgot.

Igen ez nálunk is így van. (bár mi sok támogatást kapunk mert hárman vagyunk..)
De szerintem csak annak nem kéne segélyt adni aki tényleg nem szorul rá..

Jegyzetboltban nézelődtem ma egy évfolyamtársammal, ő vett két könyvet, én meg húztam, hogy honnan lesz ennyi pénze, mire ő rávágta, hogy jegyzettámogatása maradt tavalyról. Kicsit vallattam, mit kell kitölteni hozzá, de rémlett, hogy ezt én gólyaként valami miatt bebuktam.
Aztán kiderült, hogy csak sérült vagy nagy létszámú családok gyerekei igényelhetik.

Magyarul: hátrányba kerülök az egytemen, mert normális(!) a családi életünk (tanár szüleim még mindig együtt vannak, és nevelnek engem, meg az öcsémet).
Ezt nevezik pozitív diszkriminációnak, nem?

Vicces...

Hát ez az... Lassan ott tartunk, hogy az embernek szégyellnie kell, ha boldog, ha jó a kedve, ha nem egy befásult élettelen testként él... És ez nagyon szomorú... Néha én is majd kiugrok a bőrömből a boldogságtól, mosolygok mindenkire és tényleg sugárzik rólam a jókedv, és komolyan mondom, egy idő után én érzem rosszul magam, mert mindenki bolondnak tart... Elég szomorú, hogy ilyen világban élünk, ahol mások nem tudnak együtt örülni az emberekkel... Én ha látom valakin, hogy boldog, nem azon töröm a fejem, hogy hogyan vehetném el a kedvét a mosolygástól, hanem visszamosolygok rá...

[size=9:1mrdmymc]Bár mostanában hiába is próbálkozik bárki,hogy elvegye a kedvem az élettől, lehetetlen... [/size]

A tömegközlekedéshez: Valamelyik nap hazafelé mentem a buszon (elég késő volt már) és felszállt egy részeg fazon. A mellettem ülö sráccal elkezdetünk erről beszélgetni, és jókat nevettünk közben (megjegyzem a mai napig nem tudom ki volt az)
Amikor egyszercsak megkérdezte van-e jegyem, mondtam , hogy nincsen mert csóringer vagyok és nincsen pénzem, erre elkezdett nevetni majd megkérdezte, hogy akkor most megbüntessen-e.. Mondtam neki, hogy tőlegm nyugotan mert ugysincsen nálam semmi! aztán utaztunk tovább és beszélgettünk, arról ki hova jár éppen, mit csinál honnét jön.

Ma reggel meg éppen késésben voltam. (nem akartam beérni földrajzra pedig eddig csak 2-3 órán voltam ott). Azt hiszem három vagy négy villamost engedtem el, mikor az öcsémnek eszébe jutott, hogy menjünk vissza két három megállót és akkor majd felférünk a villamosra. Egyébként az a furcsa, hogy az emberek akkor is tolaxanak és mondják, hogy MENJEN MÁÁ BEJJEBB! Amikor már tényleg nincsen semmi hely.. Én örültem, hogy nem értem be az órámra, (volt időm rendesen megreggelizni a suli büféjében). Öcsivel sokat polyénkodtunk a villamoson és mindneki olyan csunyán nézett ránk. Pedig mi csak nevettünk. Hazafelé meg énekeltem a buszon (na nem tul hangosan) és az embeerek olyan rosszalóan néztek rám.. Mért?

Artemisz: Maradj ilyen! Ez egy hihetelenül jó dolog. Ha mindenki ilyen lenne, megszépülnének a hétköznapok.
Sokaknak mondtam már, hogy a mosoly az egy ajándék, de sajna van aki nem érzi ezt. Pedig nekem sokat segít még az is, ha egy mosolygó embert látok .

Olyan rossz látni napról napra a szomorú fásult arcokat, amikor nincs kivel egy jót nevetni, mert
mindenki hajszolt,
-siet,
-mert nem ér rá,
-mert ezer baja van,
amikor a barátaidat is hamvaiból kell feltámasztanod, mert
-az egyik lelkibeteg,
-a második, mániás depresszióban szenved
-a harmadikat bekapta a fogaskerék,
-már a vicceken se tudnak nevetni.
-és nem tudnak semminek örülni. :quasi:

Hát igen... A globalizáció...


Mosolygó, vidám emberekre mindig szűkség van

Hajrá Artemisz

Én "sajnos" alapvetően és menthetetlenül életvidám, optimista, pörgős ember vagyok. Sokan irigyelnek, mert én tényleg mindenben megtalálom a jót.
Egy példa: a villamoson recseg a hangosbemondó. Többekben max.ra megy az ideg, elég szar az élet, és még ez is, irritálja a fülem, tömeg van, esik az eső, grr...
Én meg vigyorgok, mint a vadalma: Hurrá, utazunk!!! [size=9:6evtap3q](imádom a tömegközlekedést! Tényleg! Metró, vonat, villamos, busz, nekem egyremegy! Úgy élvezem, mint 1 négyéves!)[/size] És milyen vicces ez a sok idegbeteg pesti polgár!

Na, jó, ez kissé felületesen hangzott, de szvsz inkább legyél néha 1 csöppet bugyuta, mint állandóan búskomor! A Mézga család főcímdalát ajánlom az érintettek figyelmébe! Mély bölcsesség lakozik benne!

Még vmi: Én is voltam mániás depressziós, amely kis híján az öngyilkosságba hajszolt, két évig voltam intenzíven bulimiás, szal ne higgyétek, hogy nem sejtem, Ti min mentek át....

Ezért váltottál avatart, Rándzsa?

Hát, rám most jött a rossz kedv

Alyr;ez annyiradeannyiranagyon teccett !!Angyal vagy!

És azt hiszem nagyon jó úton jársz; csak így tovább !Ezt muszáj volt elmondanom

Azt hiszem természetesnek kellene lennie, hogy szólunk a szülőknek/kedvesnek/akivel élek, hogy mikor érek haza. Ha egyszer szeretem, akkor aggódok is érte és én sem teszek velük olyat, amit nem szeretnék, hogy velem tegyenek. Ezért 20 éves fejjel is "elkéredzkedek" (bejelentem hova megyek, kivel és kb mikor érek haza) de Anya még így is fennmarad addig amíg haza nem érek. Aggódik és ez jó. (hú de önző dög vagyok,de legalább tudom hogy fontos vagyok Neki még akkor is, ha néha összeveszünk) mondjuk elég nagylángon égett egy jóideig körülöttem az Élet Pedig mostanában alig járok el valahova is. Se koncert, se sörözés a haverokkal... Ok. Tegnap voltam színházban
Talán enyhítő körülmény, ha többen mentek (én sokszor eljátszottam). Ha már 2-3 ember összeverődik akit a Család is ismer és megbízik bennük, akkor nagyobb az esélye, hogy elengednek. Én rendszeresen "elkérettem" magam a legjobb barátommal kb 14 éves koromig és fordítva is ez ment. Aztán beléptem a "hű,én most aztán annyira lázadok, hogycsak na!és különbenseszójjá'be" korszakomba (ez tartott idén nyár elejéig) és nálam is előfordult a "lelépek éjszakára" effektus. Nem megoldás. Te lehiggadsz, de Ők betegre aggódják magukat miattad! És leginkább Érted. Nem fair. "Vén" fejjel már szégyenlem.
A Szerelem pedig a legszebb érzés amit érezhetsz (na jó, van még néhány, ami felteszi rá a koronát ) szóval nem szabad elszalasztani. A Szerelem örök, csak a célszemély változik:) Néha nem. Nah, abbafejezem ezt a témát.
A depresszió meg a legutálatosabb házastárs, amit piszok nehéz elválni, de nem lehetetlen. Utána meg már bánja az ember azt a sok elvesztegetett időt, amit rászánt. Mennyivel klasszabbul is el lehetett volna tölteni! Mert nem lehet tudni, hogy mikor látjuk meg a Fényt az alagút végén. Sz'al én megpróbálok úgy élni, hogy ne bánjak meg semmit és élvezzem azt, amit kaptam az Élettől. Keress célt és tegyél lépéseket a megvalósításáért! Vagy törődj egy kicsit magaddal. Csak magaddal! Én pl mos fél Pestet átsétálgattam egy #&@! Vampire alapkönyvért, ami ráadásul egy ezressel többe is került, de ez a szép az Életben! következő célpont egy filofax! reszkessetek pesti üzletek

Artemisz (Celebthil) írta: Az is igaz, hogy szinte naponta hajba kapunk, és olyankor a civilizáltság kereteit feszegető kitételek hangzanak el mindkét oldalon, de ennek öt perccel később már nyoma sincs...

Ez nekem is nagyon ismerős, anyummal kapcsolatban. Jó tudni, hogy nem csak nálunk van így.

Supersonica írta: Amúgy engem sem zavar a dolog, ugyanis én is ideges vagyok, ha nem tudom, hogy merre jár... így neki is illik bejelenteni, ha tovább "kimarad", mert képes vagyok én is rácsörögni, hogy mizujs...

Nálam is így van. Ha anyu nem jön adott időre, aggódni kezdek miatta. Végül is az édesanyám és nagyon fontos ő nekem.

Elza Eldanielle írta: Szülőkről annyit, hogy bármilyen idős vagy, akkor is aggódnak érted.
Én 25 vagyok, de anyu még mindig tűkön üll, ha mondok neki egy kb. időponot, de nem érek addig haza. Ha nyaralni megyek nélküle, vagy a haveri ill. baráti körrel bulizni, szorakozni, néhány napra vikkendezni megyek, végig izgul miattam, csak akkor nyugszik meg, mikor épségben hazaér a "pici" lánya.
Másokat lehet, hogy zavarna az ilyesmi, dé én még élvezem is anyu aggódását és szeretetét.

Nálam úgy álcázza, hogy mit főzzön a kedvenceim közül, mire hazaérek , és ha azt mondom, hogy nem érek haza, csak este, nem kell miattam főzni, akkor is képes még este felhívni csak úgy, hogy mizujs...

Amúgy engem sem zavar a dolog, ugyanis én is ideges vagyok, ha nem tudom, hogy merre jár... így neki is illik bejelenteni, ha tovább "kimarad", mert képes vagyok én is rácsörögni, hogy mizujs...

Elza Eldanielle írta: Másokat lehet, hogy zavarna az ilyesmi, dé én még élvezem is anyu aggódását és szeretetét.

Ahogy én is!!!! ... na, jó, mértékkel...
(teszem hozzá, Anyunál ez részben foglalkozási ártalom: óvónő!)

Az is igaz, hogy szinte naponta hajba kapunk, és olyankor a civilizáltság kereteit feszegető kitételek hangzanak el mindkét oldalon, de ennek öt perccel később már nyoma sincs... nem csoda, ha a hapsik nem értik a nőket...

Szülőkről annyit, hogy bármilyen idős vagy, akkor is aggódnak érted.
Én 25 vagyok, de anyu még mindig tűkön üll, ha mondok neki egy kb. időponot, de nem érek addig haza. Ha nyaralni megyek nélküle, vagy a haveri ill. baráti körrel bulizni, szorakozni, néhány napra vikkendezni megyek, végig izgul miattam, csak akkor nyugszik meg, mikor épségben hazaér a "pici" lánya.
Másokat lehet, hogy zavarna az ilyesmi, dé én még élvezem is anyu aggódását és szeretetét.