Gondolatok

Darky, nagyon fenkölt és szép szöveg, csak a valósághoz kevés köze volt. Megint elszálltál egy csöppet.

A Nagyvilágban, a Kárpát-medence oltalmazó hegyein kívül oly sok minden történt és történik. Nagyhatalmak születtek és buktak el, ideológiák törtek be és hagyták el végül az országokat. Sorsdöntő fordulatok, hódítások, háborúk, megannyi mű és művész, páratlan csodák - ez Európa, ez Amerika, ez a világ.
S e kicsiny világban itt vagyunk mi, a Kárpát medence színfoltja: a magyarok. S ezeket a magyarokat, noha kicsi és eldugott nép, a Föld minden táján ismerik. Nem a hatalmasságukról, nem a fényűzésükről, nem az aranyukról és nem a rettenthetetlen haderejükről. Mert amilyen kicsi az ország, olyan nagy a szellemi ereje: Szentgyörgyi vitaminja, filmgyártás, mikrobordás lemez, golyóstoll, fényáteresztő beton, aerodinamika - amely ma a NASA technológia alapját képezi -, a Mars napelemes kocsi objektíve, pálinka, magyar szürke, tokaji, Liszt, hologram, Teller Ede és még sorolhatnám naphosszat. Prédikálni könnyű, ígérgetni és hablatyolni, de ezek tények! Ezek a mi tetteink! S e tettek által méltán lehetünk büszkék arra, hogy Magyarországon magyarként élhetünk.
De büszkék lehetünk magunkra a szabadság és demokrácia megvalósításáért folytatott küzdelmünk miatt is. Kevés oly nemzet szenvedett annyit a szabadságért, mint a magyar nép. Mert ugye mi voltunk a hullámtörők a tatár és a török ellen. Mi voltunk Európa védelmi vonala. Mi voltunk azok, akik 1956-ban, lázadva az erkölcsi romlottság és a megszabdalt emberi jogok ellen, egy nemzetként, egy testként és egy lélekként fordultunk azok ellen, akik szerint a haza az oroszoké. Ez a csoda, amikor minden embernek egyazon célja van; amikor a magányos napraforgók napfelkeltekor felemelik fejüket és tekintetüket egy irányba, a Nap felé fordítják ( ); amikor minden szívben egy akarat dobog: egymással békében, nyugalomban, szeretetben élni. Ez az üzenete '56-nak. Amit mi itt oly sokszor hiányolunk. Amiről hónapig beszélgetünk. Ami miatt önismereti tréningek indulnak. A cél, a ma emberének célja valósult meg akkor, '56-ban.

Példaként loboghat a szemünk előtt, a jelenben és a jövőben egyaránt.

Aiya!

Látjátok, én ezt tartom nagyon szomorúnak... Nem azzal van a baj, hogy Rabyn, vagy Brisa ezt gondolja, bár biztos más véleményük lenne róla, HA átélték volna az egész forradalmat. De nem élték át... Az akkoriaknak ez biztos sokat jelentett. Elismerem, meg kell emlékeznünk róluk. No de könyörgöm, mi értelme van rákényszeríteni ezt a megemlékezést az emberekre?! Az igazi gyászt, megemlékezést az embernek szívből kell átélnie. Ez az undorító, képmutató és hazug "emlékezősdi" az agyamra megy. Végigülsz, jobb esetben egy 1órás műsort az iskolában, kiöltözöl, fáradtan, unottan hazamész, és mi marad meg az egészből, hogy megint egy kötelező rosszon vagy túl. Az embernek a kedvét is elveszik attól, hogy átgondolja, a szájába rágják, mit kell éreznie, mit kell tennie, és ráerőszakolnak teljesen felesleges dolgokat. És undorító az is, hogy a politika minden ilyen történelmi eseményt a saját hasznára akar kiforgatni. (Nem akarok politizálni, ezt csak úgy megjegyeztem...)Undorítónak tartom az egészet, mindenki megjátssza magát, van, aki kényszerből, van, aki önszántából, bizonyos célok érdekében...
Pár éve volt a sulinkban egy nagyon megrázó október 23-i megemlékezés. Képeket mutattak az akkori helyzetről, verseket, naplórészleteket olvastak fel, bemutatták a forradalmat. DE ami a legfontosabb, nem akartak semmit a szánkba rágni. Nem az volt a cél, hogy megmondják, mit gondoljunk róla, tényeket mondtak, érzéseket közvetítettek és érdekes módon a diákok elgondokoztak róla, hetekig folytak a beszélgetések... Szvsz ilyen dolgokra lenne szükségünk. És nem az akarat másokra kényszerítésére... De sajnos, "Ez egy ilyen világ..."

Nekem se mond többet 23.-a csak az ünnepély a suliban, a "mért kell már megint szoknyát húzni amikor ilyen hideg van? mért nem tudtak az őseink nyáron harcolni?"
Nekem nem mesélnek. Apa még csak három éves volt akkor, a nagyszüleim pedig szerintem harcoltak. Ők rosszabbakat is megéltek.

Én azok közé tartozok, aki azért szereti okt. 23-t, mert akkor szünidő van. Ennél többet nem jelent.

Talán azért, mert az én családom nem a hősiességről mesél, hanem a félelemről és a rettegésről. ("Jaj csak le ne lőjenek, amíg átszaladok az utcán.", "Már két napja nem hallottam semmit a testvéremről.", "Az egyik idős, zsidó néni attól rettegett, hogy elhurcolják..." stb.) Meg hát azok a "hősök" is a honfitársaikra lőttek rá, akik semmivel nem voltak rosszabbak, mint ők maguk.

Csatlakozom..
Én is úgy érzem, hogy sokszor visszaszorít a magyar..
Bár büszke nem merek lenni nyelvemre, túlontúl is azt hiszem, hogy értem a magyart, pedig nem.. Még sokat kell tapasztalnom, tanulnom..
Amiért szeretem e nyelvet, a kifejezőereje, szépsége, s különleges stílusa miatt..

'Ősz húrja zsong
jajong, busong a tájon,
S ont monoton Bút
konokon s fájón..'

Kell ennél több..? Szerintem nem kell értelmezni..
A magyar több nyelvet maga mögé szorít - jogosan.
Nehéz, mondják a külhoniak - én nekem is, bevallom..
Minden nyelv szép..
Nem hiába..

Ez jó kérdés mért jó és mért nem jó magyarnak lenni.
Nem jó mert:
Sokkal kevesebb lehetőségünk van mint mondjuk a németeknek
kevsebb dolog jut el hozzánk
nehezebb itt élni!
a TUDÁS nincsen megbecsülve
Ha nem tudsz angolul, németül el vagy ásva

Jó mert:
Csodaszép nyelvünk van
A fel nem futattot együtteseink között sok a JÓ zene
Jó a humorunk
És nagyon okosak is vagyunk!


Én szeretek magyar lenni, de nagyon sokszor érzem azt, hogy hátrányban vagyok mert nem tudok nyelveket. (nemjo a nyelvérzékem)

Sziasztok!

Cueddo: Nem véletlenül raktam be. Meg mindig magamat juttatja eszembe.

angelina írta: Más:
Bennem felmerül a kérdés,így a huszonegyedik században,október 23.-án,hogy mit jelent számomra magyarnak lenni?

Egyáltalán mit jelent ma a magyarság?Remélem nem csak azt,hogy hú,dejó;van négy napunk egybe szünet !

Nem tudom, de ebben a 21. században valahogy nem jó érzés (nagybetűs) MAGYARNAK lenni. Hogy miért? Azt inkább nem mondom, mert én fölesküdtem magamnak, hogy tartózkodom a politikától.

Más:
Bennem felmerül a kérdés,így a huszonegyedik században,október 23.-án,hogy mit jelent számomra magyarnak lenni?

Egyáltalán mit jelent ma a magyarság?Remélem nem csak azt,hogy hú,dejó;van négy napunk egybe szünet !
Ma nagy családi összejövetel volt nálunk;és ebédnél mindenki erről beszélt;mi kicsik/18 és 32 között / csak ámultunk-bámultunk az ötvenhatos,negyvennégyes és a többi töréneten;hihetetlen volt,hogy mindez megtörtént!Akik ott voltak;egészen elképesztő dolgokat éltek át;regénybeillő dolgokat;igazi hősöket láttak,igazi történelmet.

És az számomra a döbbenetes,hogy mi szinte semmit sem tudunk a múltunkról-tisztelet a kivételnek.
Miért van az,hogy amikor a zsidó barátaim mesélnek a holokausztról,akkor olyan érzésem van,mintha valóban át is élték volna,nem csak a nagyszüleik?Mert a tudatukba vésődött a történelmük,ismerik, ápolják,és továbbadják gyermekeiknek.

Mi miért nem tartunk össze;most,hogy van rá lehetőség?
A mamám mesélte,hogy a hatvanas évek végén,mikor kislány volt;feltűzte a kokárdát, és iskolába menet minden évben levetették róla.
Most,hogy megtehetnénk, meg már szinte senki sem teszi-legalábbis nem annyian,amennyien tehetnék.Mert sokakat egyáltalán nem érdekel.
Tudom,ez csak jelkép,de a jelképek fontosak.Sokszor minden egy apróságon múlik .


Kicsit talán elragadtattam magam;de mentségemre szóljon,hogy nem hallottátok azokat a történeteket,amiket én az imént.

Ti mit gondoltok erről?

Hali !

Hűű,micsoda témák;az álarcok,az élet értelme,önmagunk keresése...
Valakinek egyszer nem kellettem világot megváltani;pedig...hmmm;ha tudta volna,amiket mostmár én tudok !
Az élet célja,miértje;na ez az,amire mindenki keresi a választ;szellemi és fizikai gyarapodás,család,hivatás;boldogság és elégedettség?
Szerintem két dolog kell hozzá;önmagunk megismerése és megvalósítása és a szeretet.
Ennyi a lényeg;mindenki erre vágyik;és annyiban igaza van Diego-nak,hogy Te vagy a saját magad legfőbb támasza,magadat kell a legjobban ismerned
és szeretned ahhoz,hogy másokat befogadhass.Mert különben nem megy.

"Előbb szeresd meg önmagad, mert ha magadat sem szereted, hogyan is szerethetnél másokat? "

Igen;ez a lényeg.Ha megvan az egyensúly,akkor minden sikerül!
El kell mondjam,hogy én most először vagyok igazán önmagammal egyensúlyban.És ez jó Ez a kezdet,innen lehet továbblépni.Eddig valahogy nem ment, valami mindig visszahúzott;de mostmár értem,hogy ez volt a gond.Mostmár nem csak 'úgy lógok a viágba',mert végre tudom,hogy merre induljak el.

A kapcsolatokra is ez áll;mindenkinek saját élete,saját világa van;és ha talál valakit,aki otthon van a világában, akkor az egy életre szól.Még ha nem is vagytok együtt,ő ott van.Bennt van,és nincs szűksége kulcsra !
A többiek csak átutazók.

Én hiszek a Sorsban!Na nem abban,hogy minden eleve el van redelve,hanem abban,hogy mi alakítjuk a saját életünket,de a sors jeleket küld nekünk,amiket értelmezünk és
aszerint cselekszünk.Van,akinek lassabban megy,van,aki félreértelmezi,de végül célba ér .
Mert mindennek oka van.És ha valaminek vége,annak a poraiból valami új születik mindig:)!

Hmm.Asszem ennyi elég is mára,vagy nevet váltok Yodára..

pussz

Finwe, frissítettem az előbbi hozzászólásomat...

Hát nekem sem... Mindig az utolsó pillanatban, amikor már ott vagyok, hogy csak egy lépés, és már a zseniség mellett döntök , akkor mindig eszembe jut a boldogság. Így hát mindig olyan vagyok mint aki a sínek közé esett...

Vagy két szék közé

Maslow mást mond a szükséglethiearchiájával. (A lényeg: valaki csak akkor tudja igazán megvalósítani önmagát, ha a fizikai és a pszichés szükségletei ki vannak elégítve.)
Én azt mondom, mindkettőben lehet valami. Mert ugye az nem olyan látványos, ha pl. egy amúgy tehetséges gyerek éhen hal (pl. Afrikában), vagy mondjuk minden héten félholtra verik az alkoholista szülők és emiatt olyan maradandó pszichés sérülés keletkezik benne, ami megöli a tehetségét, illetve annak a kibontakoztatásának, kiélésének képességét. És még biztos lehetne tovább folytatni az ilyen lehetőségeket. (pl. kíváncsi lennék, hogy pl. Szaúd-Arábiában hány elismert női művészről tudunk. )

Számomra az egyéni ember boldogsága a legfontosabb. Mert lehet, a társadalom veszít valami értékeset, de nyer is. No persze itt jön az a dilemma, amit Huxley Szép új világa mesterien bemutat: mi a jobb, a mindenki számára biztosított "langyos boldogság", vagy a fájdalmas hullámvölgyekkel tarkított alkotás, vallás, szabadság és egyéb értékekkel, ugyanakkor bűnökkel, kínnal, betegséggel stb. is "dúsított" élet? Bevallom öszíntén, nekem nem sikerült dönteni a kettő között, de sokszor hajlok az előbbi felé...

Egyébként pedig egy jótanács: soha ne rakd fel az életedet egyetlen egy dologban. Még az álmaidban sem. Pl. aki zseniálisan hegedül, ne csak hegedűművészként tudja elképzelni magát. Ugyanis - ne adj isten - valami történhet a kezével, vagy a hallásával...

Hát persze jó tanács, de nem biztos hogy minden zseni "alkalmas a boldogságra"! Egy nagyon szép példa egy talán norvég festő esete, akit egy pszichológus állítólag kigyógyított depressziójából is, de ezzel együtt tehetségéből is. És ezzel nemcsak ő vesztett valamit, hanem a társadalom is.
A boldogság nem az egyetlen és legfőbb érték, valszeg a zseniális müvészek többsége a szabadságot többre értékeli (azt a szabadságot, amit talán csak a müvészetében képes megtalálni, s ha ezt elveszti, abba belepusztul). Meg tudom őket érteni. Nem kell minden ilyen "beteget kigyógyítani".
Azt hiszem talán Kafka, vagy Freud mondta, hogy teljes testi-lelki egészségben nem lehet "igazi szellemi" (már az ilyen zsenik mércéjéhez mérve) életet élni. És van ebben némi igazság

November 9-én, vasárnap délután lenne a következő önismereti tréning . Ezúttal a konfiktusmegoldásról beszélgetnénk.

A helyszín: nálam lesz (6. kerület, az Oktogon közelében lakom még mindig ). Pontos időpont még nincs.

Akit érdekel a helyes problémamegoldás elmélete és gyakorlata, szerettel várjuk Finnel együtt - 9-én.

Előzetes bejelentkezés szükséges: azaz küldj egy privit.

"Ha valaki kutyának emel mauzoleumot
Kár nevetni,
Tanulj meg nevetségig szeretni..." Weöres Sándor

Szméagol: rengeteget tanultam az aláírásodból ha ilyen helyzetbe kerülök bármikor, mindig eszembe jut Köszönöm neked és Weöresnek is.

Darkman írta:

Szméagol írta: Sziasztok!

Nos, Darkman... Azt mondd meg, hogy engedelmeskedjek magamnak, mikor ahhoz, hogy elérjem a célom másoknak kell engedelmeskednem? Vagy adjam fel a célom, hogy önmagam lehessek. Ezt nem tehetem, ugyanis a célom immáron én vagyok sajátmagam (olyan régen élek vele, hogy már azonosultam.) és, ha lemondok róla, önmagamról mondok le. Ördögi kör, ahonnan nem lehet kitörni. Két választásom van: Engedelmeskedek másoknak, de azért egy iciri-piciri részt megőrzök és dédelgetek magamból, vagy teljesen elhagyom önmagam. Természetesen az elsőt választom, de nagyon, nagyon kicsi rész marad belőlem.

Én magam is átestem ezen a múltban. Azon, hogy le kell mondjak önmagamról, hogy elérjem a célomat. Sokáig szomorú voltam emiatt, aztán rájöttem, hogy mit sem számít. Te töltöd meg a teret, s ha a másoknak való engedelmesség arra szolgál, hogy később még szebben és még ragyogóbban tudd majd betölteni, akkor ne törődj vele! Közömbössé válik az ember ilyenkor...még élvezi is, hogy a másik nem tudja azt, amit te már igen. Csak bólogatsz, de közben mosolyogsz...van ebben valami szép, valami íncselkedő

Drágáim, egy egészséges ember sosem lehet a céljával egyenlő. Lehet egy embernek az a célja, hogy boldog legyen, vagy az, hogy állatorvosként segítsen majd az állatokon, és ennek elérése fontos részét képezheti az illető életének, de az már komoly pszichés betegséget jelent, ha ezen kívül más nem is létezik számára. Márpedig mindkettőtökről tudom, hogy nem vagytok/voltatok elmebetegek...

Inkább arról van szó, hogy valamibe beleéltétek magatokat - legalábbis ami Szméagolt illeti -, ami nem tud (úgy) megvalósulni az álmaitok szerint. Csalódtatok, valami fontosat kellett eltemetnetek. Természetes ilyenkor a gyász. Azonban jó esetben - ahogy Darky tette - új célt talált, illetve új utat. Átértékelte a dolgokat és így talpra tudott állni, és újra egyensúlyba került önmagával.

Szméagol, te még gyászolsz, és próbálod feldolgozni az eseményt. Idővel talán te is követed Darky példáját....

Egyébként pedig egy jótanács: soha ne rakd fel az életedet egyetlen egy dologban. Még az álmaidban sem. Pl. aki zseniálisan hegedül, ne csak hegedűművészként tudja elképzelni magát. Ugyanis - ne adj isten - valami történhet a kezével, vagy a hallásával...

Darky, igen tényleg eltűntem. Sokáig nem volt netünk. És a munka meg a költözés is nagyon lefoglalt.

Magyarul: a szeretet nem önmegtagadással jár, hanem önszeretettel. Előbb szeresd meg önmagad, mert ha magadat sem szereted, hogyan is szerethetnél másokat?

Tökéletesen egyetértünk. Kivételesen.
Azonban az almás hasonlatod vagy nagyon sántít, vagy nekem nem sikerült felfognom.

Galadh írta:

Diego de la Moota írta: Lehangoló lesz, amit most írok, de Te vagy magadnak a legjobb és egyetlen barátod! Amikor kellene vki, mindig egyedül vagy.

Ezt óriási hülyeségnek tartom, már bocsesz.
Nem hiszem, hogy egy ember jó barátja lenne önmagának...
És az én barátom mellettem állt, amikor igazán szükségem volt rá.
És ezért nagyon hálás vagyok neki!!!

Háát... Szvsz nem árt, ha egy ember jóban van saját magával,, mert ha nem, azt meghasonlottságnak hívják, és nem vezet sok jóra...
Viszont annyiban igazad van Galadh, hogy tényleg nem egészséges, ha az ember CSAK önmagával van jóban...

Szméagol írta: Sziasztok!

Nos, Darkman... Azt mondd meg, hogy engedelmeskedjek magamnak, mikor ahhoz, hogy elérjem a célom másoknak kell engedelmeskednem? Vagy adjam fel a célom, hogy önmagam lehessek. Ezt nem tehetem, ugyanis a célom immáron én vagyok sajátmagam (olyan régen élek vele, hogy már azonosultam.) és, ha lemondok róla, önmagamról mondok le. Ördögi kör, ahonnan nem lehet kitörni. Két választásom van: Engedelmeskedek másoknak, de azért egy iciri-piciri részt megőrzök és dédelgetek magamból, vagy teljesen elhagyom önmagam. Természetesen az elsőt választom, de nagyon, nagyon kicsi rész marad belőlem.

Én magam is átestem ezen a múltban. Azon, hogy le kell mondjak önmagamról, hogy elérjem a célomat. Sokáig szomorú voltam emiatt, aztán rájöttem, hogy mit sem számít. Te töltöd meg a teret, s ha a másoknak való engedelmesség arra szolgál, hogy később még szebben és még ragyogóbban tudd majd betölteni, akkor ne törődj vele! Közömbössé válik az ember ilyenkor...még élvezi is, hogy a másik nem tudja azt, amit te már igen. Csak bólogatsz, de közben mosolyogsz...van ebben valami szép, valami íncselkedő

Mintha itt se lett volna...

Diego de la Moota írta: Lehangoló lesz, amit most írok, de Te vagy magadnak a legjobb és egyetlen barátod! Amikor kellene vki, mindig egyedül vagy.

Ezt óriási hülyeségnek tartom, már bocsesz.
Nem hiszem, hogy egy ember jó barátja lenne önmagának...
És az én barátom mellettem állt, amikor igazán szükségem volt rá.
És ezért nagyon hálás vagyok neki!!!

Sziasztok!

Nos, Darkman... Azt mondd meg, hogy engedelmeskedjek magamnak, mikor ahhoz, hogy elérjem a célom másoknak kell engedelmeskednem? Vagy adjam fel a célom, hogy önmagam lehessek. Ezt nem tehetem, ugyanis a célom immáron én vagyok sajátmagam (olyan régen élek vele, hogy már azonosultam.) és, ha lemondok róla, önmagamról mondok le. Ördögi kör, ahonnan nem lehet kitörni. Két választásom van: Engedelmeskedek másoknak, de azért egy iciri-piciri részt megőrzök és dédelgetek magamból, vagy teljesen elhagyom önmagam. Természetesen az elsőt választom, de nagyon, nagyon kicsi rész marad belőlem.

Diego de la Moota írta: Lehangoló lesz, amit most írok, de Te vagy magadnak a legjobb és egyetlen barátod! Amikor kellene vki, mindig egyedül vagy. Meg kell tanulni egyedül, önmagaddal élni. Ha ez, megy, lehet nyitni mások felé. szvsz

Sajnos ez tényleg gyakran van így, de egy barátom mindig van aki jóban rosszban mellettem áll, ha nem is a legjobb, de akkor is már 6 éve ismerem és még sose hagyott cserben, a bajban.
De sajnos ő nem lelki társ...
Bár vannak akik csúnyán visszaélnek a barátsággal....

Lehangoló lesz, amit most írok, de Te vagy magadnak a legjobb és egyetlen barátod! Amikor kellene vki, mindig egyedül vagy. Meg kell tanulni egyedül, önmagaddal élni. Ha ez, megy, lehet nyitni mások felé. szvsz

Minden embernek kell lennie lelkitársa, aki megérti őt. Egyedül sose boldogul az ember... szvsz...

Brisa írta:
(Az ember életében ugyanis fontosak a "mások", Darky, és sajnos nem lehet elvonatkoztatni teljesen ezektől az emberektől. Ez azt jelenti, hogy bizonyosfajta összehasonlítást mindenképp elkövetünk. Így tudunk megmaradni a realitások szintjén, és tegyük hozzá, így tudunk életben maradni.)

Téged is látni erre? Ej ej...de már szinte vártam a reakciódat

Persze, hogy fontosak...de nem azzal fejezem ki az irántuk érzett szeretemet, hogyha fűt fát megteszek nekik. Ha lemondok az elveimről. Ha lemondok arról, ami miatt én K. Lajos budapesti lakos vagyok, a Föld nevű csodálatosan szép bolygón. Magyarul: a szeretet nem önmegtagadással jár, hanem önszeretettel. Előbb szeresd meg önmagad, mert ha magadat sem szereted, hogyan is szerethetnél másokat? Az az alma, ami tele van kukacokkal és eszi a penész az anyja törzsénél, irigyen néz fel a fára, ahol egészséges testvérei várják, hogy jóízűen elfogyassza őket az arrajáró vendég. Irigyen és szomorúan. De az egészséges almák részvéttel és együttérzéssel viseltetnek elhullott testvérük iránt, és szerettel fordulnak minden arrajáró felé. Visszaevezve a parthoz arra szeretnék kijukadni, hogy egyesek egoistának és önimádónak hiszik azt, amikor azt mondom: a legfontosabb Te magad vagy.
Igen. Mert a mások iránti együttérzés, a tolerancia, a béke és a baráti szeretet benned születik, és másokban virágzik. Ha azonban rossz a föld, mi bújhat ki belőle?
Kukacos, penészes almák. Ezért fontos elsősorban a magad lelke. Aztán jöhet a többi

Álmokkal teli éjszakát

Most ebben a percben nincsen kivel megbeszélni az ilyen dolgokat.
Nekem az elveim a fontosak.. De sajnos az elvekből nem lehet átmenni évvégén.. MErt nem az embert nézik hanem azt , hogy mennyit sikerült nyalnia.. Vagy mennyit magolt be.. hogy érti-e? Ugyan az kinek számit?

Önértékelés: Motanában jobb az önértékelésem mint régebben. (ez nektek köszönhető! Mert régebbn a morálomat levitte egy szinisuli ahol semmibe se vettek, és ezért azt gondoltam, hogy belőlem már nem is lehet színész) De ez most megváltozott, szóval nőtt egy kicsit a belső értékelésem. A kicsit nem is így értettem. Most jelenleg 17 éves vagyok. De belül sokszor érzem, hogy még mindig az 13-14 éves kislány vagyok aki rácsodálkozik mindenre. Ez sokszor nemjo érzés..
A suliban mindenféle önértékelés teszeteket csinálunk. (önismeret órán) és furcsa módón, még én látom magam a legreálisabban. Az osztály nagyrésze leértékeli magát, egy lány pedig olyan szinten fel, hogy az már borzasztó..

Bezony, bezony...
én is olyasmit akartam leírni, mint Darky, de hát ilyen szépen nem..
senki sem jobb nálad! Te ugyanolyan egyéniség vagy mint bárki más!!

Rabyn írta: Egy ismerősőm, egy másik fórumon így lett moderátor.. (régebben én is hasonloféleség voltam)
Meg eleve az iskolában is igy megy.. Aki nem nyal be a kémiatanárnak annak lőttek, aki nem nyal be a tesitanárnak annak is lőttek. (jelzem én egyiknek sem tettem)

Igen lehet, hogy ezért írom mindezt most ide.. Csak mostanban túl sok ilye írok..

Azt döntsd el, neked mi a fontos: a jó jegy vagy az elveid?

Amúgy Darky (kivételesen ) nem mond túl hajmeresztő dolgot. Érdemes elgondolkodni azon is.

Egy más megfogalmazás: döntsd el, kinek a véleménye fontos számodra, és rájuk hallgass. Csak saját magadat ne hagyd ki belőle.

(Az ember életében ugyanis fontosak a "mások", Darky, és sajnos nem lehet elvonatkoztatni teljesen ezektől az emberektől. Ez azt jelenti, hogy bizonyosfajta összehasonlítást mindenképp elkövetünk. Így tudunk megmaradni a realitások szintjén, és tegyük hozzá, így tudunk életben maradni.)

Nincs kivel beszélgetned mostanság? Egy barátnő sokat tud segíteni, ha elkeseredett az ember és csak gyűlik, csak gyűlik benne a sok feldolgozatlan dolog.

Rabyn írta: Miért van, hogy aki nem nyal, annak vége? Mért kell az embereknek lealacsonyodni olyan szintre, hogy érvényesülni tudjanak?
MÉRT MÉRT MÉRT?
Mért van, hogy ha az ember valamire készül akkor az úgysem sikerül? Mért vagyok ilyen csóró? Mért va, hogy az öcsém elhorhdat minden pénzt és még lelkiismerefurdalása se lesz, én meg 500 forintot is vonakodva kérek? Mért van, hogy ha valak bejön nekem akkor elkezdek parázni, és nem merek odamenni hozzá? Mért van ennyi kérdésem? És mért rátok zúdítom mindezt? Mért érzem magam még mindig kicsinek?

Egyszerűen azért, mert mindig máshoz viszonyítod magadat! Teréz anyához, a joghoz, az erkölcsi szabályokhoz, az illemhez, a protokollhoz, az egyházak isteneihez, a tíz parancsolathoz, a tanárhoz, a szüleidhez, a testvéredhez...
úristen, ennyi ember feltételeinek nem is tudnál megfelelni! Ne is próbálj! A lényeg: benned van. Nem fontos senki más, csak Te! Légy egy kicsit csendben...vonulj el, Wass Albert ilyenkor az erdőt javasolta, és figyelj. Figyeld a nagyszerűbbnél nagyszerűbb gondolataidat. Merj nagyokat gonodlni! Azt hiszed talán, hogy kisebb vagy másoknál? Azt hiszed, hogy mások jobban kiérdemelnek sikert, pénzt, elismerést? Nem. Semmivel sem többek, mint te vagy. Pusztán jobban rálátnak az életre. Többet látnak, de ezt te is el tudod érni.
Az egész ott kezdődik, hogy nem degradálod le magad MÁS tényezők függvényében. Ki ítélhetne meg téged a legjobban, ha nem te? Ki tudhatná a nagyszerűségedet, ha nem te? Ki tudhatná és ki érthetné a te nagyszerű lelkedet, ha nem te?

...felejtsd el a világot, és nézz magadba. Csak szépet fogsz látni. S amikor megbizonyosodtál az igazadról, emelt fővel menj ki a kapun, s tudd, hogy mindenki egyenlő: pusztán a rálátása más az embereknek

Remélem kicsit mosolyogsz most

Szijó