Gondolatok

Darkman írta:

Felagund írta: Hmmm....
Kellemes, de HIVATALOSAN ezt a jelet 90 fokkal elfordítva kell írni, úgy hogy a fekete rész legyen alul...

Lent vagy fent, csak nézőpont kérdése. De egyetértek, a fekete-fehér sorrend nekem is jobban tetszik

Nem úgy értem... Ezen a képen a fekete és a fehér mező egymás mellett van, holott egymás alatt kéne lenniük...

Finduilas írta: És azt tudjátok, hogy a Yin és Yang aránya folyamatos változásban van? Az elmúlt időkben a Yang túlsúlya volt jellemző. Ezért az ábra is teljesen másképp nézett ki; sokkal nagyobb fekete résszel. Most van folyamatban a kiegyenlítődés. Ami egy idő után persze a Yin uralmához fog vezetni, és akkor kezdődhet minden előről

Rosszabb fajta feministák meg örülhetnek.... De viccen kívül, ha jól emlékszem, Mahatma Gandhi azt mondta, hogy ezt a világot már csak a női elv hozhatja helyre, és Weöres is feszegeti ezt a Teljesség felében. Persze a Yin elvnek is lehet rengeteg negatív megnyilvánulása. Épp ezért fontos, hogy ki legyen egyenlítve adolog.

Őszintén remélem, hogy senki számára nem az jön le, hogy férfigyűlölő lennék, mert aki egy kicsit is ismer, tudja, hogy nem...Miért tenném????
Meg itt minőségről van szó, nem konkrét nemekről.

Járok Thai-Chi-Chuanra, és ezt Havasi András mondta aki ezt az egészet
vezeti Magyarországon!

Ringbearer írta: És azt tudjátok, hogy eredetileg nem fekete-fehér?
Akkoriban nem volt más színű tinta csak fekete-fehér, eredetileg
piros-kék!

Honnan az info?

És azt tudjátok, hogy eredetileg nem fekete-fehér?
Akkoriban nem volt más színű tinta csak fekete-fehér, eredetileg
piros-kék!

És azt tudjátok, hogy a Yin és Yang aránya folyamatos változásban van? Az elmúlt időkben a Yang túlsúlya volt jellemző. Ezért az ábra is teljesen másképp nézett ki; sokkal nagyobb fekete résszel. Most van folyamatban a kiegyenlítődés. Ami egy idő után persze a Yin uralmához fog vezetni, és akkor kezdődhet minden előről

Felagund írta: Hmmm....
Kellemes, de HIVATALOSAN ezt a jelet 90 fokkal elfordítva kell írni, úgy hogy a fekete rész legyen alul...

Lent vagy fent, csak nézőpont kérdése. De egyetértek, a fekete-fehér sorrend nekem is jobban tetszik

Érdekes, amit leírtál Rabyn, de ez előfordulhat 5 év öröknek hitt barátság után 2 hónappal is... Velem előfordult... A lánnyal összevesztem 5 év után (padtársam volt, no meg lelki társam is), elültem mellőle... Májusban beszéltünk utoljára, utána már nem is köszöntünk egymásnak... Aztán nyáron összefutottam vele, odamentem köszönni, mert több más ismerősöm is ott volt... Hűvös volt, rám se nézett, én pedig dacból hagytam a fenébe az egészet, pedig marhára hiányzott... És a poén, osztálykiránduláson Prágában voltunk, egyik este kiborult, én pedig átmentem, hogy tisztázzunk mindent, mert elegem volt ebből a gyűlölködésből... Kibékültünk, több, mint 3 órás folyamatos beszélgetés után, és ha nem is a legjobb, de ismét nagyon jó barátom lett... De hiába volt ott az az 5 év együtt, 3-4 hónap alatt olyanná váltunk, mint az idegenek... Megint meg kell ismernünk egymást, megint meg kell szokni egymás hülyeségeit... /Bár egész jól megy, meg jókat röhögünk a nosztalgiázásokon... /

Ma ahogy bandukoltam hazfelé a suliból, a metrómegállóban összefutottam két régi osztálytársnőmmel. Majdnem egy éve nem is láttuk egymást, nem beszéltünk egymással. A furcsa mindebben az, hogy az egyik lány (Noémi) 3 évig a legjobb barátnőm volt. Jóban rosszban kitatorttunk egymás mellet, és most... több mint kb.évvel a barátságunk megszakadása után.. Csak annyit tudtunk beszélni, hogy kivel mi történt és mikor mit csinál.. Én nagyon örültem annak, hogy láthattam őt, de tudom, hogy ennyi. legközelebb majd februárban látjuk úrja egymást. Milyen furcsa...
Így múlik egy öröknek hitt barátság...

Alyr Arkhon írta: Attól hogy van bánat, még lehet ez a legjobb világ...
Az örömnek is csak akkor van értelme, ha van ellentéte. Ha nincs, észre sem veszed...

Külsőre lehet valaki megtévesztésig hasonló (bár nem túl nagy az esélye) de belsőleg biztos nem ugyanolyan mint te...

Tudom, ezt gondoltam én is

Hmmm....
Kellemes, de HIVATALOSAN ezt a jelet 90 fokkal elfordítva kell írni, úgy hogy a fekete rész legyen alul...

free.x3.hu/mayalaus/hatter/na/image10.htm

Sziasztok!

Mindennek van feketeésfehér oldala. Az, hogy nem ismerhetjük meg a másikat teljesen jó is, meg rossz is. Hogy miért jó azt felsoroltátok. Hogy miért érzem én rossznak? Sose lehetek egy halovány pillanatra teljesen ő, és egy kis távolság ezáltal mindig marad közöttünk. Minden ember egyedül van a világon, magányosan szárnyal saját univerzumában el-elidőzve egy-egy bolygón hosszabb kevesebb ideig, vele párhuzamosan repülhet más, de egy pici csík, egy nanométernyi táv örökké közöttük lesz. Meg nem állhatnak, száguldanak, változnak.
Sajnálom, hogy én nem lehetek ő, és ő nem lehet én.

A változatosság viszont egy más dolog! Az szerintem is csak jó lehet (meg persze rossz, de...hagyjuk ).

Dodie: Nem csak akkor lenne rossz, ha mindenki ugyanolyan lenne, hanem akkor is, ha nem lenne bánat . Pedig, mindenki utálja (1-2 kivételtől eltekintve) ha rossz neki ez a világ nem a legjobb világ Nincs is olyan, mert ha van rossz az a baj, ha nincs akkor meg túl unalmas, hogy mindenki boldog...

Szméagol: ha valaki olyan nagyon különbözik tőlem az nem dob fel valahogy...

[size=9:1v0islnt]Régebben mindig azon gondolkoztam, hogy van e a világ másik felén egy ember aki teljesen ugyanolyan mint én... De most úgy sejtem, hogy 100%, hogy nincs...[/size]

Szméagol írta: Sziasztok!


Engem az nyűgöz le, hogy mennyire tud külömbözni egy a többitől. Valahogy olyan borzongató belegondolni, hogy 6 milliárdunk közül senki sem olyan, mint mi.

Erről az jut eszembe, amit egészen kicsi gyerekként mondogattam(tényleg, voltam vagy 10 éves..): "Ha egyformák lennénk, az Élet csupa unalom lenne.." Hátborzongató, de egyszerre ösztönző is, mert bár nincs még egy olyan, mint te, hasonló attól még lehet.. és mivel ilyen sok ember van, ilyen sokféle lélek, biztosan találsz olyat, aki megért, és aki egy kicsit jobban ismerhet, mint a többi..

Darkman írta:

Morgana írta: Nem hiszem, hogy bárkit (bármit) ki/meg lehetne ismerni egészen. Legfeljebb belefásuni lehet egy kapcsolatba. Az egészen más.
Viszont, ha dúsan hajt és virágzó, akkor egyben változik is. Más életkorban, más élethelyzetben, új tapasztalatokkal bölcsebbé válva mutatja új és új oldalát.

Lázár Ervin tündére mondta a sétáló fenyőfának, mikor az elakart szakadni a földtől, a völgytől, ahol élt, hogy világot lásson; hogy ugyan mit ér, ha keresztül-kasul bebolyongja a tájakat? Meg nem ismerhet vele semmit. Pillanatoknyira csupán. Viszont egy völgyet évszázadokon át figyelni, nézni, csodálni - az a valami. Az a megismerés.

Egyvalamire jó: talán ezáltal megtudja, hogy az övé a legszebb völgy a világon, és bármily tökéletes és szép a világ, mégis csak a legjobb otthon

Nem tudom, miért, de nekem erről Endymion története jutott eszembe..

Hát igen Candidom, tényleg minden a lehető legtökéletesebb...

Morgana: nagyon köszönöm ezt a hozzászólást, igazán jólesett

Oisin: én is úgy érzem, hogy nagyon szép ez a világ, minden pusztítás, ellenségeskedés, félreértés, stb ellenére - valóban tökéletesre lett teremtve. És ahogy Márai mondja, ha csak egy kis önzetlen szeretetet is kaptál bárkitől ezen a világon, az már elég ok arra, hogy mindenkinek megbocsáss

Morgana írta: Nem hiszem, hogy bárkit (bármit) ki/meg lehetne ismerni egészen. Legfeljebb belefásuni lehet egy kapcsolatba. Az egészen más.
Viszont, ha dúsan hajt és virágzó, akkor egyben változik is. Más életkorban, más élethelyzetben, új tapasztalatokkal bölcsebbé válva mutatja új és új oldalát.

Lázár Ervin tündére mondta a sétáló fenyőfának, mikor az elakart szakadni a földtől, a völgytől, ahol élt, hogy világot lásson; hogy ugyan mit ér, ha keresztül-kasul bebolyongja a tájakat? Meg nem ismerhet vele semmit. Pillanatoknyira csupán. Viszont egy völgyet évszázadokon át figyelni, nézni, csodálni - az a valami. Az a megismerés.

Egyvalamire jó: talán ezáltal megtudja, hogy az övé a legszebb völgy a világon, és bármily tökéletes és szép a világ, mégis csak a legjobb otthon

Nem hiszem, hogy bárkit (bármit) ki/meg lehetne ismerni egészen. Legfeljebb belefásuni lehet egy kapcsolatba. Az egészen más.
Viszont, ha dúsan hajt és virágzó, akkor egyben változik is. Más életkorban, más élethelyzetben, új tapasztalatokkal bölcsebbé válva mutatja új és új oldalát.

Lázár Ervin tündére mondta a sétáló fenyőfának, mikor az elakart szakadni a földtől, a völgytől, ahol élt, hogy világot lásson; hogy ugyan mit ér, ha keresztül-kasul bebolyongja a tájakat? Meg nem ismerhet vele semmit. Pillanatoknyira csupán. Viszont egy völgyet évszázadokon át figyelni, nézni, csodálni - az a valami. Az a megismerés.

Miért keserít el téged, Szméagol? Miért akarsz mindent a legutolsó atomjáig megismerni, kiismerni?

Szerintem ezzel pont az élet izgalmát, szépségét, titokzatoságát ölnénk meg.

Sziasztok!

Ó, ez a vers csodálatos volt! Köszönöm. Kosztolányi a kedvenc írom (mondjuk én nem mint költőt ismertem meg ).
Engem az nyűgöz le, hogy mennyire tud külömbözni egy a többitől. Valahogy olyan borzongató belegondolni, hogy 6 milliárdunk közül senki sem olyan, mint mi. De ugyanakkor elkeserítő, hogyteljesen sose ismerhetjük meg a másikat, nem?

Kösz a verset Morgana. Kosztolányi a kedvencem a magyar költők között. És a konklúzióddal is teljesen egyetértek, sőt kiterjesztem magára a világra. Ez a világ így jó, a maga sokszinűségében, a hibáival együtt. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy ez a világ a lehetséges világok legtökéletesebbje, csak azt, hogy EZ a világ. Ez van a számunkra, és más nincs, ugyanolyan egyedi és egyediségében ugyanolyan értékes, mint az ember a versben, tehát ezt kell elfogadnunk, ezt kell szeretnünk, és azért kell megtennünk mindent, ami tőlünk telik, hogy EZT a világot tegyük jobbá, szebbé, tökéletesebbé.

Üdv, Oisin

Na ezzel nagyon egyetertek
A kor nem jelent semmit. Attol hogy valaki a 3-4-5. X-be lepett, meg nem biztos hogy bolcs is. Hanyszor latok erre peldat!!!

Brisa írta: Azért, mert senki sem tanította meg őket erre. Ugyanis nem csak a te korosztályoddal vannak ilyen gondok, hanem a felnőttekkel is. A szülők nem tudják megtanítani a jó problémamegoldást, mert ők maguk sem tudják...

[size=9:1sm627m0]Közületek páran már tudják, hogy ez a vesszőparipám. [/size]

Tudjátok, ha az ember együdállóságáról esik szó, nekem mindig az alábbi Kosztolányi-vers jut az eszembe. Ajánlom figyelmetekbe.


Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, .
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nem rég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék" ,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt..."
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.



Ezért kell tisztelni és élni hagyni minden embert és egyént. Szeretni a világ sokszínűségét, és megélni a pillanat csodáit.
Mint amilyen most ez a szélben táncoló, rezgő fa itt, az ablakom alatt.

Az emberi lélek - úgyhiszem - ugyanígy rezeg-remeg.
Hagyni kell.
Lehet, hogy van, akit nem kedvelünk, sőt gyűlölünk, de őt is látni kell. Látni, benne a világban.
Mert éppenúgy része, mint a folyómosta kavics, a vadászó macska vagy az öregek rücskös-ráncos, vén keze, amilyet aligha faraghat szobrász.

Jó vagy rossz rész - létezik, él és dobog a világban.

A fiatalok azért nem tudják igazán megoldani a problémáikat, mert nem volt - a többségnek - aki megtanítsa őket igazából erre.
Ez legnagyobb részben a szülők feladata, csak sajnos ahoz, hogy ezt megtehessék arra lenne szükség, hogy többet foglalkozzanak a gyerekeikkel, de erre vagy idejük nincs - el kell tartani a családjukat és éjjel-nappal dolgoznak - vagy ha későn a munkából hazaérnek akkor már hulla fáradtak és már türelmük sincsen a gyerekhez, meg az idegeiket is felhízzák a gyerekek - különösen ha a gyerek, hogy felhívja magára a szülei figyelmét minden félével provokálja a szülőjét. Vagy egyszerűen a szülőt jobban érdekli a karierje mint a saját gyereke.
Sajnos a munkahely sem nagyon tolerárja ha szülő kivenne vagy szabadnapot, vagy otthon maradna a beteggyerekkel - és sokszor fenyegetik meg kirugással a szülőket.
És ehez még az is hozzá jön, hogy a gyerekek nem nagyon kitartóak. Ha nem sikerül valami nekik elsőre feladják a dolgot, nagyon ritka az az eset, ha másodjára is megprobálnak valamit.