Gondolatok

Elgondolkodtam ezen a reinkarnáción... nos, ha jobban belegondolunk, valamilyen formában a keresztény vallásban is megvan az a bizonyos "tisztítótűz", ami azon lelkek egyfajta "állapota" (mint ahogy a pokol, és a mennyország sem hely, sokkal inkább állapot), amelyek a földi életük során nem jutottak el arra a szintre, amely a nirvánát, avagy a mennyországot számukra "megérdemeltté" tenné... Csakhogy, amíg a lélekvándorlásban hívők hite szerint ezek a lelkek újból bekerülhetnek a körforgásba (recycling ), és annyi földi életen keresztül fejlődhetnek, amennyi csak kell ahhoz, hogy végül elérjék a nirvánát, addig a tisztítótűz, mint állapot, csak egyszer következik be, és a lélek a "lemaradását" már nem további életek során hozza be (ugyanakkor szeretteinek imája valamilyen formában segít ezen a lemaradáson).
Hát, mindenesetre eléggé különböző a két elgondolás, ha úgy vesszük, másfelől viszont valahol ugyanarról szól a két dolog: azok, akik ebben az életben "nem szerepelnek elég jól", hogyan juthatnak el mégis a Végcélhoz.
Hű, remélem, azért meg lehetett érteni miről beszélek...

Cicafül írta: Brisa: átolvastam - lehet, hogy az alapérzelmeket soroltam föl és bizonyítottam be - de van aki még ebben se hitt (bocsi Anna - nagyon nagy ). Ezek szerint mi emberek is ösztönökön alapuló érzelmeket érzünk? A szeretet most akkor hova tartozik? Mert egy pl. kutyán lehet érezni, hogy szeret, még akkoris amikor csak fekszik és úgy néz ránk... és nemcsak akkor, mikor örül annak hogy hazaérkezünk. Ez már nem állati érzelem? És a szerelmen és gyűlöleten kívül, mely összetettebb érzelmeket tanusít az ember (így info órán, bárhogy töröm kis buksim más nem jut eszembe)? A szerelem meg egy kémiai folyamat hatása az agyban. Ugyanez mért ne játszódhatna le az állatoknál - lehet, hogy gyorsabban és nem ugyanolyan formában.
De most így felmerült bennem, hogy mi a szerelem? És a gyűlöletet?

Dez: nagyon egyetértek Veled!

Nem felejtettem el ezt a kérdést.
Az ösztön fogalmat már nem használjuk ennyire tágan. Szinte mindenre rámondjátok, hogy ösztönös...

Amit egy kutya érez egy ember iránt: egyrészt öröm, másrészt hűség, azaz ragaszkodás, ami nem érzelem. És persze ott van az is, hogy az embert falkavezérnek ismeri el. Ami pedig bizonyos viselkedési mintázattal jár. No és azt sem elfelejteni, hogy az ember úgy címkézi az állatokat, ahogy az embertársait. Azaz pl., ha megtanulta, hogy a szélesre húzott, felfelé ívelő ajkak mosolyt, barátságot, kedvességet, esetleg örömet jelent, akkor az állatok hasonló megnyilvánulásait is hajlamos így értelmezni (ld. a palackorrú delfinek és a majmok esetét).

Gyűlölet: én még nem láttam gyűlölködő állatot.

Szerelem: a kémiai folyamat csak egy része. Az ember esetében még egyéb más összetevők is vannak. Az állatoknál ez kimerül a párzásban (és itt-ott az utódnevelésben), ami kémiai reakciók hatására jön létre (nem mintha, a mi legfenköltebb gondolatunk nem egy ilyen kémiai reakció lenne ). Cica: ezt te szerelemnek nevezed? Ember esetében a szex lenne a szerelem? Ugye, hogy nem? Na, ezért összetettebb.

Más, összetett érzelmek: pl. bűntudat, aggódás, csalódás, szerelem, gyűlölet stb.

Aki az állatok viselkedésében szeretne elmerülni, annak javaslom: Csányi Vilmos: Etológia című könyvét, de nagyon érdekes szintén Csányi Vilmos: Humánetológia (nem ez a címe... te jó ég... elfelejtettem. Utána fogok nézni és átírom!).
Akit pedig az ember pszichológiája érdekel: Atkinson és mtársai: Pszichológia című könyvét vegye a kezébe.

HI-HI! Ez aranyos! Ezért is jó, ha a fórumot olvassa az ember! Asszem' megnézegetem a humor topicot!

(Bocs, ha ez esetleg OFF-nak számít! )

Hogy csinálod? Áruld el lécci', mert én ma nem vagyok toppon!

SZERETEK MINDENKIT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! JEEEEEEEEEEEEEEE:)))) Ma szeretettúlcsordulásom van!!!!!!

))))))))

Valahogy úgy Cica!

Ring-bearer: Azt én is tudom, hogy kb miben rejlik a reinkarnáció lényege, de ezzel kapcsolatban több elképzelés is létezik! Tényleg vannak akik abban látják a dolog lényegét, hogy az előző élet hibáiért vezekeljünk egy új életben. Itt azonban bejön a kérdés, hogy mi is ilyen szempontból a hiba... Ha a sorsot is bele akarom kavarni, akkor én a következő képpen látom a helyzetet:
Minden ember megszületik valamilyen körülmények közé, bizonyos tulajdonságokkal és bizonyos adottságokkal. Ezek alapvetően befolyásolják, hogy mi az amit elérhet az életben és milyen tapasztalatokat szerezhet. Pl ha nem születsz királyi családba, akkor sose leszel uralkodó, vagy ha teljesen reál beállítottságú vagy, akkor nem valószínű, hogy költő leszel! Mindenkinek abban kell a legtöbbet nyújtania, amiben tud valamit! Szerintem ehez van rendelve az egyes ember sorsa is. A sorsod az (akkor éled jól az életed), ha lehetőségeidhez képest a legjobbat nyújtod. A sors m inden bizonnyal ilyen, vagy olyan formában eléd hozza azokat a lehetőségeket, amelyeket ha jó döntéssel kihasználsz ( Itt jön be a szabad akarat!), akkor képes vagy előbbre jutni! És így fejlődik az ember.... Aztán ha az adott körülmények között minden döntést meghozott, -döntéseitől függően- megtanulta és megtapasztalta amire lehetősége volt, akkor meghal, azaz tovább lép. Am ikor pedig újjászületik új körülmények között új adottságokkal, új távlatok nyílnak meg előtte, új tapasztalási lehetőségekkel, a sors ismét döntési helyzetekbe hozza, ahol ezúttal már más hozzáállással tud dönteni! Így minden élete során kicsit más irányba fejlődhet a lélek. Pl egyik életében az a végzete, hogy a könyörületességet tanulja meg (többek között) (Ehez kapcsolódik, hogy hova születik, kikkel találkozik stb), a másikban pedig valami más a fő cél!
Az előző élet hibáinak javítása... Nos ha a hibákat úgy tekintjük, mint az előző életünk rossz döntéseit, választásait, akkor tényleg ki kell őket javítani! Előbb utóbb találkozni fogunk ugyanazokkal a problémákkal, amelyekkel kapcsolatban rossz döntést hoztunk....és újra lehet próbálni! Ez az egész pedig talán addig megy, amíg a lélek mindent meg nem tanult, bölccsé nem lett.....és akkor jöhet a Nirvana, vagy valami hasonló!

Én legalábbis valami ilyesmit képzelek el a reinkarnációval kapcsolatban, de azt még nem döntöttem el, hogy hiszek-e benne!
Bocs ha kissé kusza, de így leírva nem könnyű megfogalmazni!

Úgy, hozzászólnék én is, mégha nem is nekem szólt a kérdés!
Tehát, egy élet a legtöbb ember egy-két helyet (országot), kúltúrát tapasztalhat meg és emberből se ismer meg túl sokat - mélyebben. Ahhoz, hogy nagyobb rálátásod legyen a dolgokra a világ több különböző pontján kéne élned - és nemcsak egy-két évig. Ehhez a sokrétű tapasztaláshoz kell, hogy újjászülessél és szvsz nem lenne fair, ha az elöző életed tapasztalatai elvesznének. Ki tudja?! Vannak nagyon jó emberismerők és kevésbbé, vannak akik gyorsabban tanulnak vannak, akik kevésbbé, ezt magyarázhatjuk az emberek különböző tapasztalati szintjével (van akinek 3 élete volt és van akinek 13), tudatalatt elmentődhetnek az értékes infok - lehet, hogy nem tudományos magyarázat, de nekem tetszik! 8O

Bocsi, ha nem igazán értitek amiket írok
A szerelem: nagyon szép nagyon jó, de nekem miért nincs :
Valahogy én úgy érzem, hogy jellememből adódóan nagyon nehéz lesz majd. Ugyanis éln úgy nézek ki kivülről, mintha én olyan nagyon biztos lennék magamban, pedig nem.
Az állatos dolog: Szerintem igenis éreznek, igenis szeretik a kölykeiket!
Csak nincs meg az Én tudatuk.

Yavanna: azt hogy érted, hogy
"Nem hiszem hogy az emberek azonos tapasztalatokra és azonos bölcsességre tehetnének szert (amennyiben persze "jól élik az életüket"!), hiszen olyan sokfélék vagyunk! Különbözőek az adottságaink, a lehetőségeink, az életkörülményeink! Még ha mindenki a körülményeihez képest a legjobbat is teszi és a saját lehetőségein belül el is ér a legmagasabb szintre, ezek az um. "legmagasabb szintek" nem azonosak! Szvsz ezért beszélnek a lélekvándorlás hívei több életről, amelyben a "lelkek" mindig más és más esélyekkel indulnak." :
A lélekvándorlás más néven reinkarnáció, arról szól, hogy (miképpen a keresztényeknél a Bibliában) egyszer bűnös lett az ember.
Ezután amit az életben rosszat tett és utána meghalt, mindig újjászületett, hogy hibáját kijavítsa. Tehát, ez a filozófia szerint azért születetsz meg, hogy kijavítsd azt a hibádat, amiről nem tudsz (ezt tök genyóság!!!!), hiszen azt múlt életed egyikében követted el, nem pedig most.
Addig megy ez az ördögi kör, amíg ki nem javítod a saját hibádat
Aztán eljön az idő amikor végre megpihenhetsz, és megvalósulhatsz.
Nos, én ezt logikusnak tartom, de attól még nem biztos, hogy ez van.
És ez a Reinkarnáció, talán azt is vallja, hogy létezik a Sors, bár én ebben nem vagyok biztos!

Hát én hogy jártam
Tök jól elvoltam szünetben a levelezőfüzetemmel egy unalmas nyolc órás napon a suliban. Aztán arra a szóra lettem figyelmes, hogy valaki száját az a szó hagyta el, hogy : Drágaságom! 8O
Olyan furcsa volt! Gondolom tudjátok mi jutott eszembe! Azt mondta a barátnőm, hogy olyan furcsán néztem az illetőre
Aztán jót mosolyogtam rajta.

Bolond! Lökött! Idióta! Méghogy fejt "ly"-al?
Szégyelld magad Yavanna!

Galadriel@13! A szerelemmel kapcsolatban:
Ami Dórával történt, azt hiszem arra mondják, hogy 2 szék közül a padlóra! Kellemetlen... Szerencséje, hogy visszafogadta a volt barát!
A másik esettel kapcsolatban, pedig nem hinném, hogy örökké együtt lesznek! Ha tényleg úgy van ahogy írtad, akkor erre előbb vagy utóbb a lányka is rá fog jönni! Ha meg nem, akkor el fog jönni az idő, amikor a srác majd megkomolyodik és akkor úgyis változik a helyzet!

Lamorak! Mint mindig, most is nagyon koncentrálltam a hozzászólásodra ( ), de ezúttal nem sikerült megfelytenem, hogy mit is jelent, csupán elképzeléseim vannak!

Eszembe jutott egy kicsit a Tmába vágó eset, amit még nem véstem ide be. A fura álmokkal kapcsolatban:
Történt egyszer, hogy volt szerencsém elolvasni egy könyvet, ami akkor nagyon megfogott, 3 nap alatt kiolvastam! Majd visszatattem a polcra és évekig felé sem néztem! Aztán egyik éjszaka valamire felriadtam és amikor elmúlt a rémület, tisztán emlékeztem rá, hogy mit álmodtam! Álmomban szóról szóra azt a könyvet olvastam, amit már évek óta a kezembe sem vettem! Gyorsan lámpát gyújtottam megkerestem az említett írást és azt a részt amiről álmodtam és láss csodát megegyezett...

Galadriel@13 írta:

"Aztán vagy egy olyan hitük is, hogy ha már a lélek nagyon sok testet megjárt, nagyon sok életet megélt, akkor nagyon nagy bölcsességre és tudásra tesz szert, és eléri az úgynevezett nirvánát, ha jól tudom. Szerintem ez egy szép elképzelés, de ahhoz hogy elérjük a nirvánát, szerintem egy élet is elég, mármint egy igaz, becsületes, tiszta élet, ha értitek mire gondolok."

Ne tudom, de szerintem ez nem így van. Nem hiszem hogy az emberek azonos tapasztalatokra és azonos bölcsességre tehetnének szert (amennyiben persze "jól élik az életüket"!), hiszen olyan sokfélék vagyunk! Különbözőek az adottságaink, a lehetőségeink, az életkörülményeink! Még ha mindenki a körülményeihez képest a legjobbat is teszi és a saját lehetőségein belül el is ér a legmagasabb szintre, ezek az um. "legmagasabb szintek" nem azonosak! Szvsz ezért beszélnek a lélekvándorlás hívei több életről, amelyben a "lelkek" mindig más és más esélyekkel indulnak.

Egyébként valaki megemlítette a szerelem témát is! Ehhez két átgondolandó példával tudok hozzászólni, egyik sem velem történt meg, hanem két barátnőmmel
1. Az egyik oszitársam, akit Dórának hívnak, kb. öt hónappal ezelőtt szerelmes lett egy srácba az osztályunkból. Mikor észrevette, hogy a fiú sem közömbös iránta, bevallotta neki, hogy szereti. A fiú is ugyanígy érzett iránta, tehát összejöttek, járni kezdtek, nagyon boldogok voltak. Egy hónappal ezelőtt a barátnőm bevallotta nekem ,hogy egy mivel jár néptáncra, egy táncos bemutatóra mentek Szegedre, és ott szerelmes lett egy másik srácba a táncról. Így aztán szakított az oszitársammal, mert úgy nézett ki ,hogy azzal a másik csávóval össze fog jönni, és azt mondta nekem ,hogy ő úgy érzi, csak megpróbálta bemesélni magának, hogy szereti az oszitársunkat, ezért járt vele, de valójában a másik, táncos fiut szereti! Aztán végül is nem jöttek össze a táncos fiuval, és nagyon le volt törve. Ezek után kb. egy héttel újra össze akart jönni az oszitársammal ,mert állítólag rájött, hogy mégiscsak őt szereti. Most titokban újra járnak, előlről kezdtek mindent, hát nem tudom mi lesz belőle.
2. A legjobb barátnőm (alias Nagy Szauron), már négy éve, pontosabban negyedik osztály óta jár az egyik oszitársunkkal. Ezzel nem is lenne gond, de egyáltalán nem úgy viselkednek, ahogy a szerelmesek szoktak, inákbb csak mint két jóbarát! A fiu egyébként tökre hülye, úgy viselkedik mint egy kisgyerek, és nagyon óvodás szinten van. Ennek ellenére a barátnőm szereti, nagyon aranyosnak tartja (én nem, mert állandóan engem cseszeget az a barom), és szegény Szauron állandóan kezdeményezni akar, mert az az udvariatlan fráter sehová nem hívja el, semmit nem csinál úgy ahogy kéne! Szerintem én biztos nem tudnék beleszeretni egy ilyen bunkóba, esetleg ha megváltozna! De ezek mellett nagyon makacs is az a fiu. Szegény barátnőm már inkább csak szenved mellette. Szerintem úgy van, hogy amikor összejöttek a fiu még rendes volt, de mostanra nagyon megváltozott..., hát itt sem tudom mi lesz a vége, de ha a barátőmön múlik, tuti hogy örökre együtt leszenk!
Hát ez a két történet, remélem mindenkit a könnyekig meghatott, mindenki sírva fakadt...stb...stb..
Galadriel@13

Hát nézzük csak! Ha jól értelmezem, itt most jelenleg az állatokról van szó! Én nagyon szeretem az állatokat, és nekem is van egy kutyám, meg egy macskám, és olyan jó érzés, amikor megetetem őket, és utána meghálálják a gondoskodást! Szerintem az állatoknak is vannak érzéseik, érzik a szeretetet, a gondoskodást, a fájdalmat! Persze emellett nagyon sok ösztönös cselekvésük, érzésük is van! Mint például az, hogy ösztönösen gondoskodnak a kicsinyeikről. De az is igaz, hogy szerintem a kicsinyeiket nem szeretik úgy, mint az emberek, egyszerűen csak ösztönösen gondoskodnak róluk! Ezt úgy értem, hogy az állatok nem úgy szeretik a kölykeiket, mint az emberek, hanem egészen másképp. Például egy anya, mármint ember, úgy szereti a gyerekét, hogy mindent megad érte, de egy állatmama, nem úgy szereti, hanem egyzserűen ösztönösen magához tartozónak veszi azt a kölyköt, és ezért gondozza, meg védelmezi.
A lélekvádorlás egy korábbi téma volt, de egy pár szót most én is hozzászólok! A lélekvándorlás régi indiai hit, ami azt atrtalmazza, hogy a halál után a lélek egy más testbe költözik át, és ott kezd új életet. Aztán vagy egy olyan hitük is, hogy ha már a lélek nagyon sok testet megjárt, nagyon sok életet megélt, akkor nagyon nagy bölcsességre és tudásra tesz szert, és eléri az úgynevezett nirvánát, ha jól tudom. Szerintem ez egy szép elképzelés, de ahhoz hogy elérjük a nirvánát, szerintem egy élet is elég, mármint egy igaz, becsületes, tiszta élet, ha értitek mire gondolok.
Amúgy nem tudom ki írta, hogy ma is vannak isteni csodák, ahhoz csak annyit akarok hozzátenni, hogy tényleg igaza van az illetőnek, nem is gondoltam erre ! De most, ahogy jobban belegondolok.....igen, valóban nevezhetjük a csodálatos megmeneküléseket isteni csodáknak.
Amúgy szerintem nagyon érdekes, amit valaki írt még, hogy egy halott osztálytársát látta meg egy másik oszitársában. Amúgy még nem igazán láttam, hogy válaszoltatok volna arra a kérdésemre, hogy veletek történt e már olyan, hogy valamit többször is átéltetek.
Galadriel@13

(egyébként tegnap beszéltem erről újra azzal a barátőnmmel, aki szintén átélt ilyeneket, és azt mondta tényleg vele is előfordult, hogy például olvasott egy szöveget, és tökre úgy érezte,hogy ezt már olvasta.)

Én most nem is gondoltam Homérosra

Estel-- Homéros, abban a formában, ahogy mi most gondolunk rá, bizony nagyon is csak egy metafora. Ahogy a lélek is annak tűnik; és én azon a véleményen vagyok, hogy felesleges misztifikálni a dolgokat, mikor egy komplex, biológiai és kulturális alapon álló (konstruálódó) identitásfogalom tökéletesen fel tudja váltani a régi funkcióiban, és még mindig meghagyja mint metaforikus jelölőt az egyes kulturális beszédmódok 'belső használatára'. Csak fontos, hogy a metaforákról tudjuk, hogy metaforák, mert különben összekeverjük őket a jelentésekkel.

Bocsi de most had térjek el a témától!
Hippis dolog:
Szerintem mindenkinek menne!!!!

Jut eszembe, itt már felmerült a kérdés, mi is az a lélek...
szerintem is hasonlít abban Homéroszhoz, hogy ő sem csak metafora volt...
Pontosan én sem tudom definiálni, mi is az (ilyet egy fizikustól ne is várjatok! ), de Tolkiennak volt egy szép metaforája rá: "Az Olthatatlan Láng"...

Még azt sem mondanám, hogy a legmagasabbrendű állatfaj. Inkább a legfiatalabb... De azért ő a Földön az egyetlen állatfaj, amely kapott egy külön adományt is: a lelket... - legalábbis szerintem ez a helyzet.

Az ember abban különbözik az alsóbb rétegektől. hogy tudja magáról, hogy ő az ember. Van éntudata.

Nos ez szép lenne, ha így lenne. De nem igaz teljesen. Én is rosszul írtam, amikor korábban azt mondtam, hogy az önreflektálás csak az emberre jellemző. Már az emberszabású majmoknak is van éntudatuk. Pl. a homlokára festett foltot ha a tükörben meglátja saját magán kezdi el vizsgálgatni. És felismeri magát a tükörben, ami egy kisgyereknek is csak bizonyos kor után természetes. Éppen ezért teljesen jó, amit Dez írt. Az ember csupán a jelenleg a Földön élő legmagasabbrendű állat. Azt természetesen nem tudhatjuk, hogy kis bolygónkon kívül milyen létformák is tudati szintek lehetnek.

Cica: Nagyon igazad van az állatokkal kapcsolatban. Az én két kutyám néha olyan összetett érzelmeket mutat, ami egy embernek is becsületére válna.

Ez lehet, hogy egy picit magas nekem, de MÉRT?
Én úgy érzem, hogy logikátlanul nem lehet élni. Hülye példa, de előbb megyek férjhez, mint szerelmes lennék az illetőbe? Ez számomra logikátlan, pontosabban logika nélküli. Én nem ilyen vagyok, én magamat logikus lénynek tartom.
De mégis hogyan? Gondolkodásban vagy testi felépítésben? Kifejtenéd egy picit bővebben?!

Cica:

Cica írta: Nem logikus az ahogy az egész felépül. Az erős fönnmarad, a gyengébb elbukik - természetes kiválasztódás logikus, hogy csak az az egyed maradhatott fenn az élet-halál harc során, aki erősebb, szebb, életrevalóbb volt a másiknál.

"A természetes emberi lény, logika nélküli lény."

Brisa: átolvastam - lehet, hogy az alapérzelmeket soroltam föl és bizonyítottam be - de van aki még ebben se hitt (bocsi Anna - nagyon nagy ). Ezek szerint mi emberek is ösztönökön alapuló érzelmeket érzünk? A szeretet most akkor hova tartozik? Mert egy pl. kutyán lehet érezni, hogy szeret, még akkoris amikor csak fekszik és úgy néz ránk... és nemcsak akkor, mikor örül annak hogy hazaérkezünk. Ez már nem állati érzelem? És a szerelmen és gyűlöleten kívül, mely összetettebb érzelmeket tanusít az ember (így info órán, bárhogy töröm kis buksim más nem jut eszembe)? A szerelem meg egy kémiai folyamat hatása az agyban. Ugyanez mért ne játszódhatna le az állatoknál - lehet, hogy gyorsabban és nem ugyanolyan formában.
De most így felmerült bennem, hogy mi a szerelem? És a gyűlöletet?

Dez: nagyon egyetértek Veled!

Ezzel senkivel nem vitatkozni akarok, csak eszembe jutott:

Szerintem nem az állatokat kell emberisesíteni, hanem az embert sorolni be oda ahová való: az állatokhoz. Nem különbözünk annyira, hogy kijelenthessük, felsőbbrendűek vagyunk! Egy hangya is gondolhatja azt, hogy az ő világuk a legnagyobb, legfejlettebb, legcivilizáltabb.

És az állatok között barátság is előfordulhat, még nem fajtársak között is! De ez inkább csak a falkaállatoknál lehet, mint a lovak, birkák, delfinetk, kutyák. És persze nálunk. A rokonlelkekhez ösztönösen ragaszkodunk, mert kevesebb erőfeszítésünkbe telik, hogy megértessük magunkat, a gondolatainkat, véleményünket, ami legtöbbször egyezik is a barátunkéval.

Legnagyobb tudatállapot?

Hát aki tud mindent. Szó szerint Mindent.

Ilyet azonban csak egyvalaki tud.

Aki elejétől fogva ismerte az egészet.

azaz

az első lélek.

azaz

Isten.

Hűha, gyerekek, ma valami nagyon nagy dologra jöttem rá!

Tudni valamit, az aztán fantasztikus!
Beszélni róla, nagyon szép dolog!
Ha értjük is, amit beszélünk, lenyűgöző!

...s szép lassan olyan beképzeltek leszünk, hogy ihajj...

Más a beszéd, és más a tapasztalat. Fityiszt nekem a szeretetről és az önzetlenségről, ha csak beszélek róla.
Meg is kéne valósítani.