George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus

Több
16 éve 9 hónapja #335530 Írta: Alyr Arkhon
Kiolvastam a Varjak lakomáját, az alanti spolierekhez csatlakozva:

Hát már hogy a pitlibe lenne Cersei benne a 3 királynőben? Őt úgy elítélik a papok mint a pinty. Vagyis mint a veréb. Kisujj erre talán nem számított ilyen erővel de az az érzésem, hogy erre célzott amikor azt mondta Sansának hogy Cersei sose érti meg hogy nem úgy mozognak az életben a figurák ahogy akarjuk.
Szvsz Sansa-Margaery-Daenerys volt a három királynő, bár talán Kisujj Dany helyett Myrcellát gondolta.
Elfelejtitek hogy Sansát farkascímeres ruhában akarja esketni, azaz kvázi fel akarja támasztani Észak királyi címére támasztott igényét.
Nem tudom Petyr számolt-e a dorne-i herceg terveivel, illetve hogy a dorne-i herceg számolt-e azzal hogy a homoki népek nem feltétlenül fognak ünnepelni egy Targaryent előkészítés nélkül. (sőt)

De kínoz még egy kérdés: Jól értettem, hogy a főmester aki Sammel beszélt, azt mondta hogy a mesterek mérgezték meg az utolsó sárkányt, hogy kihaljon a mágia?


"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #330512 Írta: Rabyn
Rabyn válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus
Ádádm: igyekszem vigyázni:))



Egyébként ma nemsemmi döbbenet ért, ugyanis a könyvtárban arról beszélgettünk Alyrral, hogy mi lesz a fattyúkkal és mikor hazafele mentem és olvastam az első válasz már meg is érkezett..

"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #330423 Írta: cortez71
cortez71 válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus

Rabyn írta: Tegnap befejeztem a Trónok Harcát. (Alyr kihozta nekem könyvtárból)

Én nem vagyok oda a hentelős részekért ( a Faun Labirintusa nézése közben is eltakaram a szemem ha gyilkolászás ment) de itt jól van leírva, nem zavar annyira, hogy fröcsköl a vér (Tarantino milyen filmet csinálna már belőle?:D ) meg az egyéb jelenetek sem zavartak annyira. És vannak benne ooolyan szép fogalmazások:)

Engem az érdekel, hogy Brannal mi történik, megtanul-e repülni. Jon-t annyira nem zártam a szívembe mint Aryaát:)
Viszont abban egyet kell értenem már nemtom kivel, hogy ostobaság és meggondolatlanság volt Cerseinek elmondani, hogy Ned tudja, hogy a trónörökös kitől van...

Én azt hittem, többenhalnak meg az első kötetben, mert Alyr meg Ery folyton azt mondogatták, hogy ez meg az majd jól meghal és vártam, hogy na mikor halnak már meg? De nem...

Elvileg holnap kapok második kötetet is:)

Az igazi véres leszámolás a harmadik részben következik be ;)
Tarantinonak amúgy ez az epik stíl nem feküdne, maradjunk annyiban... Viszont a sorozatot már nagyon várom, az HBO pedig garancia a minőségre (főleg így a Róma után)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #330265 Írta: Leguanember
Rabyn, óvatosan írj, ne lőj le semmit :-)

Feanor, ha mindketten itt-tartózkodunk, akkor összeüthetnénk egy trónok harca átvételt.

TEGYETEK JÓT, MERT TUDTOK.
Minden más hiábavalóság.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #329756 Írta: Rabyn
Rabyn válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus
Tegnap befejeztem a Trónok Harcát. (Alyr kihozta nekem könyvtárból)

Én nem vagyok oda a hentelős részekért ( a Faun Labirintusa nézése közben is eltakaram a szemem ha gyilkolászás ment) de itt jól van leírva, nem zavar annyira, hogy fröcsköl a vér (Tarantino milyen filmet csinálna már belőle?:D ) meg az egyéb jelenetek sem zavartak annyira. És vannak benne ooolyan szép fogalmazások:)

Engem az érdekel, hogy Brannal mi történik, megtanul-e repülni. Jon-t annyira nem zártam a szívembe mint Aryaát:)
Viszont abban egyet kell értenem már nemtom kivel, hogy ostobaság és meggondolatlanság volt Cerseinek elmondani, hogy Ned tudja, hogy a trónörökös kitől van...

Én azt hittem, többenhalnak meg az első kötetben, mert Alyr meg Ery folyton azt mondogatták, hogy ez meg az majd jól meghal és vártam, hogy na mikor halnak már meg? De nem...

Elvileg holnap kapok második kötetet is:)

"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #329036 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus
Corteeez tedd a sajátodat is quote-be mert különben ugyanúgy látszik hiába írsz fehérrel :D

szóval: jajdebutavagyok, persze h. Margaery : oops : : D


"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #329022 Írta: cortez71
cortez71 válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus

Ery írta: Spoiler!

Amit Kisujj említett az öt király ill. a három királynő kapcsán. Ugyanis ez utóbbi esetében nem tiszta, hogy ki is lenne az a három. Daenerys a fix pont.

1. Myrcella, Daenerys, Cersei, de lehet Margaery, Daenerys és Cersei is... Mert ugye van az a jóslat is, hogy Cersei mindhárom gyermekét halva fogja látni...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #328982 Írta: Leguanember

Feanor Faelivrin írta: Nem veszem zokon. :wink: Kb. 2 után bármikor, bárhol.

Eruntale/Hanna írta: Feanor, az Elsőszülött az a tiéd? Én Tündétől kaptam meg anno, de nem tudom, kinek kell vissazadni.. ezek szerint neked?


Igen az enyém. Majd valamikor valahol vissza adod, nem olyan sürgős csak jobb szeretem tudni hol van :wink:


Akkor egy Trónok Harca átvétel csütörtökön, azaz holnapután délután három órakor a Deák tér környékén?

TEGYETEK JÓT, MERT TUDTOK.
Minden más hiábavalóság.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #328861 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus

Ery írta: Spoiler!

Amit Kisujj említett az öt király ill. a három királynő kapcsán. Ugyanis ez utóbbi esetében nem tiszta, hogy ki is lenne az a három. Daenerys a fix pont.


Spoilerválasz :P

Ezen én is gondolkodtam... Cersei mint régenskirálynő a másik igen valószínű, de vajon a harmadik Myrcella?... Asha ugye bebukta ezt az esélyét : P Catelyn-Kőszív nem számít királynőnek, meg a jelentősége is kicsi hozzá...* Arianne sem mert ő csak hercegnő és csak örökös... a vadak "királynéját" (Dalla, ugye?) talán hagyjuk.... : D hm, és van még trónközeli csajszi akit kihagytam? : D

Ja, egyébként az aranyos volt, amikor Arianne nem értette, ki lehetett az a valaki, akinek az apja elígérte... "nem érdekes, már meghalt." "és ugyan mitől?... az aggastyánok könnyen halnak..." "egy kancsó olvasztott aranytól" :Arianne-nem-érti-de-mi-igen: : D

Ja, és érdekesen terjednek a hírek, ha a Sasfészekbe Zúgó eleste (amit mi még nem tudunk) előbb eljut mint Sárkánykőé (amit mi már tudunk) : P


* ez a Brienne-s vége engem nagyon sokkolt... o__O ez nem így ér véget, UGYE?! túl kurta-furcsa lenne Martin bácsitól, h. ilyen egyszerűen meghalna valaki... : (


"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #328855 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus
Spoiler!

Amit Kisujj említett az öt király ill. a három királynő kapcsán. Ugyanis ez utóbbi esetében nem tiszta, hogy ki is lenne az a három. Daenerys a fix pont.


"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #328837 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus
Kiolvastaaaaam :)
És hát Ery igazad volt a végével kapcsolatos "bazmegolásban" :P (bár finom voltam és nőies úh. nem adtam hangot ilyen alpári stílusban a véleményemnek, de tény h. így is kifejezhető lett volna 8) )
Szóval juj. 8O /me is shocked. Még emésztgetem, azt hiszem. :)

S ha már itt alább Cerseiről volt szó: én kezdem megérteni... az a jóslat... hát hmm. És Ery, mit is akartál megbeszélni? :) Fehérbetű? :P ;)

És jól értem, h. az V. kötetben a IV.-kel párhuzamos események lesznek, szóval a történet folytatása majd csak a VI.-ban jön?! 8O

"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #328788 Írta: cortez71
cortez71 válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus

Ery írta: Tudja esetleg valaki, hogy a Kóbor Lovag novella, amely a ciklushoz szervesen nem kapcsolódik (bár ezt annyira 100%-nak nem veném) magyarul megjelent már? (Képregény formájában már igen)

A Varjak lakomájában van jópár utalás a történetre.

Igen, megjelent, még 2001-ben a Legendák II. címre keresztelt fantasy antológiában (sok más novella van még ebben). Egyébként a képregény fordítása ez alapján történt, egy ismerősöm jóvoltából.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #328777 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus
Tudja esetleg valaki, hogy a Kóbor Lovag novella, amely a ciklushoz szervesen nem kapcsolódik (bár ezt annyira 100%-nak nem veném) magyarul megjelent már? (Képregény formájában már igen)

A Varjak lakomájában van jópár utalás a történetre.

"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #328133 Írta: Feanor Faelivrin
Nem veszem zokon. :wink: Kb. 2 után bármikor, bárhol.

Eruntale/Hanna írta: Feanor, az Elsőszülött az a tiéd? Én Tündétől kaptam meg anno, de nem tudom, kinek kell vissazadni.. ezek szerint neked?


Igen az enyém. Majd valamikor valahol vissza adod, nem olyan sürgős csak jobb szeretem tudni hol van :wink:

"A mosoly a leger

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #328037 Írta: Leguanember

Feanor Faelivrin írta: Hm. Most hallok először e könyvekről mégis kedvem támadt elolvasni őket. Szóval ha valakinek lenne egy magyar nyelvű első kötete azt szívesen kölcsönvenném elolvasásra.
(Jut eszembe, valahol kering az Elsőszülöttem amit már nagyon hiányol a könyvespolc)


Ides öcsém! - már ha megengeded ezt a megszólítást, van nekem egy fenti paraméterekkel rendelkező kötetem, amelyet szíves-örömest rendelkezésedre bocsátok. Tudtommal nem boldogítnak vizsgaidőszakok árnyalakjai, ez esetben nem okoz jelentős károkat az életedben a világ irodalmának ez a gazdagon elkészített szeletkéje - remélem.

Mikor adhatom, vennéd át?

TEGYETEK JÓT, MERT TUDTOK.
Minden más hiábavalóság.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327967 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus

Eruntale/Hanna írta: ON- Spoiler annak, aki még nem olvasta a 3. könyvtől

Jaime olyan, mint Darth Vader. levágják a kezét, és rögtön jobb ember lesz belőle.


nem egészen, mert Darth Vadernek már az SW3-ban levágták a kezét (még Anakin korában :P ), a VI. részben csak a pót-kezét :D egyébként meg értelmezzük a "jobb ember" kifejezést :roll: (de poénnak jó, teccik :D )

"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327966 Írta: Eruntale/Hanna
OFF
Feanor, az Elsőszülött az a tiéd? Én Tündétől kaptam meg anno, de nem tudom, kinek kell vissazadni.. ezek szerint neked?

ON- Spoiler annak, aki még nem olvasta a 3. könyvtől

Jaime olyan, mint Darth Vader. levágják a kezét, és rögtön jobb ember lesz belőle.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327960 Írta: Feanor Faelivrin
Hm. Most hallok először e könyvekről mégis kedvem támadt elolvasni őket. Szóval ha valakinek lenne egy magyar nyelvű első kötete azt szívesen kölcsönvenném elolvasásra.
(Jut eszembe, valahol kering az Elsőszülöttem amit már nagyon hiányol a könyvespolc)

"A mosoly a leger

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327269 Írta: Leguanember

Kincső (Thilanna) írta:

Ery írta: Jó lenne megbeszélni a könyv tartalmát... a végére egészen bedurvult...


Még várjatok légysziiii.... vagy alkalmazzátok a "spoiler" feliratot, és írjátok idézetbe fehérbetűvel a nem-mindenkinek-kívánatos infót, hogy csak az lássa aki kijelöli ;) így valahogy:

SPOILER

én még mindig valahol ott tartok, hogy Arya meg akarja enni Bravoosban a férget,

de elvileg a héten hozza a bookline a könyvemet - megfűztem Anyut : )


Kikéne írni a topik címébe, hogy SPOILER!

TEGYETEK JÓT, MERT TUDTOK.
Minden más hiábavalóság.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327085 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus

Ery írta: Jó lenne megbeszélni a könyv tartalmát... a végére egészen bedurvult...


Még várjatok légysziiii.... vagy alkalmazzátok a "spoiler" feliratot, és írjátok idézetbe fehérbetűvel a nem-mindenkinek-kívánatos infót, hogy csak az lássa aki kijelöli ;) így valahogy:

SPOILER

én még mindig valahol ott tartok, hogy Arya meg akarja enni Bravoosban a férget,

de elvileg a héten hozza a bookline a könyvemet - megfűztem Anyut : )

"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327083 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus
Jó lenne megbeszélni a könyv tartalmát... a végére egészen bedurvult...

"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327004 Írta: Leguanember

Alyr Arkhon írta:

Kincső (Thilanna) írta: Ezzel tisztában vagyok, mmint hogy mit akarnál, de a Mások eddig nem olyannak tűntek, akik megaláznak, ha élőholttá is tehetnek. :roll: De az tény h. szép álom :P :)


Tudom, de reménykedem, hátha. Elvégre nagyon egyhangú lehet az életük ha semmit nem csinálnak csak élőholtakat... (esetleg kiszívják az emberek vérét, de ezt csak Öreg Nan mesélte)

Már csak azért is örülnék ha teljesülne az álmom, mert meglehetősen zavaró módon nem veszik komolyan őket Királyvárban.


Eljön még az az idő is...

De miért is lenne megalázás egy kis munka? Alyr, szerintem nem megalázó padlót mosni úgy magában. Ha annak van kijelölve, az más, de Cersei ki tudja mit érdemelne. A papája az más tészta, őt meg lehet érteni, magyarázni.
Én magam Cerseijel bajban vagyok, fogalmam sincs, mitől lett ilyen, amilyen. Két álmáról tudunk meg valamit. Azok magyaráznak néhányat, de nem tisztul a kép.


SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!!

Aki igényli kölcsönbe a Feast for Crows, azaz a Varjak lakomája kötetet magyar nyelven, szinte ropogósan, az jelentkezzen priviben nálam!
Előnyt élveznek mindazok, akiknél már járt kötetem.
Ádám

TEGYETEK JÓT, MERT TUDTOK.
Minden más hiábavalóság.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #326672 Írta: Alyr Arkhon

Kincső (Thilanna) írta: Ezzel tisztában vagyok, mmint hogy mit akarnál, de a Mások eddig nem olyannak tűntek, akik megaláznak, ha élőholttá is tehetnek. :roll: De az tény h. szép álom :P :)


Tudom, de reménykedem, hátha. Elvégre nagyon egyhangú lehet az életük ha semmit nem csinálnak csak élőholtakat... (esetleg kiszívják az emberek vérét, de ezt csak Öreg Nan mesélte)

Már csak azért is örülnék ha teljesülne az álmom, mert meglehetősen zavaró módon nem veszik komolyan őket Királyvárban.

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 11 hónapja #326568 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus
Ezzel tisztában vagyok, mmint hogy mit akarnál, de a Mások eddig nem olyannak tűntek, akik megaláznak, ha élőholttá is tehetnek. :roll: De az tény h. szép álom :P :)

"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 11 hónapja #326500 Írta: Alyr Arkhon

Kincső (Thilanna) írta: Ööö, a holtak utólagos, nem-Mások-általi haláluk utáni "Mássá" (vagyis kékszemű mozgó holttá) való tétele lehetséges?... mert ugye el kell égetni a halottaikat... de csak azért, mert sosem lehet biztos, h. nem Más ölte-e meg, vagy tényleg megszállhatják? és ha Alyr "álma" megvalósulna, akkor a kriptából is kiszedhetnék a holtakat?... :roll:
(najó ez kezd túl sok lenni)
Mindenesetre tartok tőle, h. a Mások nem padlómosásra használnák őket. Viszont elképzeltem a világítósszemű Cerseit meg Lord Tywint... vagy Ilyn Payne-t... khmm.


Az legkevésbé sem érdekel élőholtak lesznek-e (egyébként szerintem bármikori halottakból élőholtat tudnak csinálni a Mások) én azt akartam hogy megfelelőképp megaláztassanak.

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 11 hónapja #326472 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus
Ööö, a holtak utólagos, nem-Mások-általi haláluk utáni "Mássá" (vagyis kékszemű mozgó holttá) való tétele lehetséges?... mert ugye el kell égetni a halottaikat... de csak azért, mert sosem lehet biztos, h. nem Más ölte-e meg, vagy tényleg megszállhatják? és ha Alyr "álma" megvalósulna, akkor a kriptából is kiszedhetnék a holtakat?... :roll:
(najó ez kezd túl sok lenni)
Mindenesetre tartok tőle, h. a Mások nem padlómosásra használnák őket. Viszont elképzeltem a világítósszemű Cerseit meg Lord Tywint... vagy Ilyn Payne-t... khmm.

"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 11 hónapja #326363 Írta: Alyr Arkhon

Ery írta:

Alyr Arkhon írta: Én egyébként titokban azért drukkolok, hogy a Mások (amik szerintem hátborzongatóan jó negatív karakterek) foglalják el Westerost, de legalábbis a nagyrészét, mert már túlságosan elkényelmesedtek az emberek.


Node Alyr! Szegény észak már nem szenvedett éppen eleget? Mondjuk Boltonék megérdemelnék...


Az én álmom az volt, hogy "lássam" Cerseit és t. papáját amint a Mások parancsára padlót mosnak.
Meg még akad egy-két nagyszájú aki nem veszi elég komolyan az Őrséget.

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 11 hónapja #326307 Írta: cortez71
cortez71 válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus

Gandalf írta:

Dreamer_KF írta:

Szméagol írta:

cortez71 írta:

Szméagol írta: off

Én is csupán belelapoztam, és szerintem Philip Pullman vagy Peter S. Beagle előbb érdemelne külön topicot.

on

Azért Martin nagyon jó, csak Tolkienhoz nem sok köze van. Martin nem erkölcsösködik, ellenben Tolkiennal. Két külön világ, mindkettő nagyon jól kidolgozott. De most már azért is szeretnék egy Peter Beagle topicot :D


Akkor már hárman vagyunk! (Galadriel14):D:D Én egyébként vállalnék topicgazdai szerepet...


Akik továbbio fantasy-s írók munkásságairól szeretnének infókat gyűjteni, azok menjenek az RPG.HU-ra. :D

Vagy a Fantasya.hu-ra. :wink:

OFF
Ezt a beszélgetést lementem, hogy egy későbbi Beagle v. Pullman v. egyéb nem tolkieni fantasy topic nyitásakor jól az orrotok alá dörgölhessem :P :P
ON
Na végre megvettem a magyar kiadást. Tényleg nagyon igényes, külcsínre közelíti az angol verziót. Már csak a fordításért kell imádkoznom :D

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 11 hónapja #326304 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus

Dreamer_KF írta:

Szméagol írta:

cortez71 írta:

Szméagol írta: off

Én is csupán belelapoztam, és szerintem Philip Pullman vagy Peter S. Beagle előbb érdemelne külön topicot.

on

Azért Martin nagyon jó, csak Tolkienhoz nem sok köze van. Martin nem erkölcsösködik, ellenben Tolkiennal. Két külön világ, mindkettő nagyon jól kidolgozott. De most már azért is szeretnék egy Peter Beagle topicot :D


Akkor már hárman vagyunk! (Galadriel14):D:D Én egyébként vállalnék topicgazdai szerepet...


Akik továbbio fantasy-s írók munkásságairól szeretnének infókat gyűjteni, azok menjenek az RPG.HU-ra. :D

Vagy a Fantasya.hu-ra. :wink:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 11 hónapja #326302 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: George R. R. Martin: A Jég és Tűz Dala - ciklus

Alyr Arkhon írta: Én egyébként titokban azért drukkolok, hogy a Mások (amik szerintem hátborzongatóan jó negatív karakterek) foglalják el Westerost, de legalábbis a nagyrészét, mert már túlságosan elkényelmesedtek az emberek.


Node Alyr! Szegény észak már nem szenvedett éppen eleget? Mondjuk Boltonék megérdemelnék...

"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.581 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére