Gondolatok

nagyon jó ötlet. és valóban,mily rövid az idő!ebből a szempontból tán' szívesebben lennék tünde...

jahm, nagyon szép, nekem erről az jut eszembe amikor Lian Neeson az Igazán szerelmbe azt mondja, hogy mindig mond akinek szereted hogy szeretlek, amíg még nem késő.

Grion: szebben és érthetőbben mondtad el amit én szerettem volna. *le a kalappal!

Remzymama: ezt mi év elején csináltuk meg. kellemes csalódás volt számomra is, és azóta is annak a tantárgynak a mappájában van, amelyik órán megcsináltuk. Csak ajánlani tudom mindenkinek!!!!!

Ma kaptam, gondoltam ideillik, beszélgettünk tanárokról, lelkekről
Mondjátok el mit gondoltok róla
Szerintem nagyon jó ötlet volt a tanárnőtől
Akár mi is írhatnnk ilyet

Mert minden ember értékes, mert minden ember egy érték.
Egy csodálatos, tanulságos történet ebben az önző, eldurvult világban

>> Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely.
Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.
Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.
Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Már kis idő múlva mindegyik nevetett. "Tényleg?" - hallatszott a suttogás... "Nem is tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!" - és "Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek" - szóltak a megjegyzések.
Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is törődött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal és a társaikkal.
Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment a tanítványa temetésére. A templomot megtöltötte a sok barát. Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert - , odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A tanárnő a sor végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik koporsóvivő katona megszólította: "Ön a matematika tanárnője volt Mark-nak?" Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta:"Mark nagyon gyakran beszélt magáról."
A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. Mark szülei is ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.
"Valamit szeretnénk mutatni" - mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből. "Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni." A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már. A tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az osztálytársak írtak Markról.
"Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak" - mondta Mark anyja. "Amint látja, Mark nagyon megbecsülte."
A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül. Charlie elmosolyodott és azt mondta: "Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm."
Chuck felesége pedig így szólt: "Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be az esküvői albumba."
"Az enyém is megvan még" - mondta Marily. "A naplómban tartom".
Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek. "Mindig magamnál hordom" - mondta Vicki, és hozzátette: "Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát."

Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról, hogy minden élet véget ér egy napon, és senki sem tudja, mikor jön el ez a nap.
Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt megmondani, amíg nem késő.

Csak hogy licitáljak: régi papír százasom van, és az iskolai levelezések nekem is megvannak, bár már inkább hasonlítanak valami salátára, mint levélre.
A témához: Szerintem a tárgyaknak inkább mi adunk lelket, mert hiába fűződnek hozzá emlékek, ha azok nekünk nem számítanak semmit.

Szerintem a tárgyaknak lelket a hozzá kötődő emlékek adnak. Én nagyon tudok kötődni mindenhez, egy hajgumit se szeretek elhagyni, vagy egy lyukas zoknit se szívesen dobok ki. Mondjuk én meg túl sok mindent őrizgetek: mikor költözés után pakoltam kifelé, Ery egyre nagyobbra kerekedő szemmel jegyezte meg, hogy itt több lelet van, mint Tutankhamon sírkamrájában. Viszont egész érdekes antik holmijaim vannak, pl. 50 filléres buszjegy, kiskori mindenfélék, gimis órai levelezések, és hasonllók...

Nekem is van egy kulonleges gyurum, anyamtol kaptam, aki az o anyjatol, aki az o anyjatol, aki stb, eleg regi, a 20-evekben kerult a csaladunkhoz, de ettol meg lehet hogy oregebb. Ket rubin es egy gyemant felherarany agyban. Nagyon ritkan hordom, mert feltem, de ha valami nagy dolog van, vagy felelmetes, pl vizsga vagy repules, akkor mindig felveszem, es eszembe jut a nagymamam, akinek gyakran ott volt az ujjan a gyuru, arra gondolok mennyire szeretett engem, es hogy mennyire szeretne most is ha elne. Ez a gondolat annyira megnyugtat, hogy mar nem is felek annyira. Szerintem igy van a targyaknak 'lelkuk'.

a tárgyaknak vannak.. hm... lélek?.. más értelemben mint embernél, de van. nagyon is. nekem például van egy különleges gyűrűm, (nyolc évvel öregebb mint én!) és azt például már több mint egy éve kaptam. sokat jelentett mikor kaptam, azóta csak még több emlék köt/fűz hozzá, és minél többet hordom annál különlegesebb...
meg persze a kedvenc plüsseim. az egyiket akkor kaptam mikor kettő voltam, aztán az egyiket örököltem, a többit szülinapjaimra kaptam. és nevük is van de mégis annyit jelentenek: ők nem vágnak vissza ha netalántán rajtuk töltöm ki a dühöm, és pihe-puhák, ha sírok. ez valahogy nyugtatólag hat rám. remélem ezt a világot nem növöm ki sose!

Kicsit visszaolvastam és nézem, kinek hány neve van. Ez nagyon klassz. Engem mindenki Thereon-ként ismer, hogy csatlakozzama többiekhez.. viszont msn-be a Gandalf név van beírva, és ha MTT-ssel beszélek először rögtön azt hiszi, hogy a mi itteni Gandalfunk az

Húúú soksok téma

Nekem is rengeteg nevem van, és mindegyikre hallgatok ,ezen kívül még a nővérem és barátnőm neveire is Jah, meg a Katira, ahogy a magyar tanárom hívott kábé egy évig. Én a magam részéről igenis a Nólit szeretem a legjobban, csak mert csak.

Volt egy oszttársam, akit anyakönyvezetten ferrari Danténak hívtak. Évközben került az osztályunkba, és az első kémia óráján megkérdezte tőle a tanár hogy hoggy hívják. Mondta neki h "Ferrari danté"nak. "Mi?? Dani???" "Nem. Dante." Majd a biosz tanár egyszer megkérdezte hogy "Ki volt az a vicces kedvű diák aki azt írta a dolgozatára hogy Ferrari Dante?"

A többi soksok témához most nem szólok hozzá.

Newra írta: Aztán mostanában van, hogy egy-egy ismerős a másik két nővérem nevén szólít.

még jó hogy nem a bátyádén

móltkor Töki Remzy nevére kapott az orvosnál igazolást és csak az osztályfőnöke vette észre, mindig összekeveri a neveket, de a kártyát sose kéri

Remzymama/Tünde írta: a többi? az már nehezebb, de pl. a kocsinkat meg szoktam simogatni és megdícsérem
amikor a régi skodától megváltunk, akkor elköszöntem tőle és elmagyaráztam hogy nyugdíjas lesz, pihenhet, 20 éves volt.....
de a többi tárgyhoz én nem ragaszkodom annyira - egy-két plüss kivételével
bár amit ajándékba kaptam azokhoz igen
és a könyveknek is van lelke - ez biztos, nézd meg, ha sokat olvasod, egyre inkább közelebb áll hozzád, kinyílik néha még az új is pont ott, ami érdekel, és felveszi a kezed formáját és hozzádidomul

A kocsikkal én szoktam beszélgetni. Ha új kocsival találkozom, akár a miénk vagy valaki másé, akkor el is szoktam nevezni.
A másik meg a könyves dolog. Múltkor nagyon fura volt. A Levelező Versenyre csináltam feladatokat és amikor valami eszembejutott és meg akartam nézni valamelyik könyvben, akkor általában vagy ott nyílt ki vagy a közelében. Még néztem is, hogy ezt a részt biztos, hogy nem éleztem le.

A neves dologra visszatérve. Én szinte minden névre hallgatok.
Mivel van egy ikertestvérem, az iskolákban már eleve megszoktam, hogy az ő nevén szólítanak. Aztán mostanában van, hogy egy-egy ismerős a másik két nővérem nevén szólít.

a drágakövek erejében én is hiszek.... a kő felmelegszik rajtam, ha ideges vagyok kihűl, mintha átadná az energiáját...

a többi? az már nehezebb, de pl. a kocsinkat meg szoktam simogatni és megdícsérem
amikor a régi skodától megváltunk, akkor elköszöntem tőle és elmagyaráztam hogy nyugdíjas lesz, pihenhet, 20 éves volt.....
de a többi tárgyhoz én nem ragaszkodom annyira - egy-két plüss kivételével
bár amit ajándékba kaptam azokhoz igen
és a könyveknek is van lelke - ez biztos, nézd meg, ha sokat olvasod, egyre inkább közelebb áll hozzád, kinyílik néha még az új is pont ott, ami érdekel, és felveszi a kezed formáját és hozzádidomul

És valóban. Van egy szép gyűrűm (Szofitól kaptam! ), egy csiszolt ametiszt kő van benne, az is megmutatja, mire képes, ha olyan helyzetben vagyok, hogy szükség lenne egy kevés szerencsére.
Egyébként, állítólag ha ilyesmi tárgyat kap az ember és szeretettel kapja, annak is megmarad a szerencséje, aki adta.

Snuffles írta:

Rabyn írta: Mi a véleményeket a tárgyak lelkéről, természetéről, erejéről?

Jobbnál jobb tetszetős kérdések Én hiszek a tárgyak erejében, főleg a sokak által humbugnak tekintett amulettek és féldrágakövek erejében

Ne feledjük, Linné még az élőlényekhez sorolta az ásványokat! Szóval ebben van vmi. Nagyon is.

Rabyn írta: Mi a véleményeket a tárgyak lelkéről, természetéről, erejéről?

Jobbnál jobb tetszetős kérdések Én hiszek a tárgyak erejében, főleg a sokak által humbugnak tekintett amulettek és féldrágakövek erejében, szerintem ha az ember mellett van ilyesmi apró tárgy, már eleve magabiztosabban kezd bele dolgokba, de azért teljesen nem szoktam ezekre támaszkodni. ;P
Másrészt, tárgyak lelke. Rengeteg plüssállatom van, mindegyiknek külön élete van szinte, egyiküket mindig magamnál is hordom, és például az éllőlényekről formázott tárgyaknak - mint a játékállatoknak - akár lehet lelkük, de én azt mondom, hogy akár egy íróasztalnak is, vagy bármi másnak. És ennek megfelelően nem is bánok velük soha mostohán, életemben egyszer csaptam oda egy távirányítót a földhöz, de annak meg is volt az oka.
Néha történnek furcsa, vagy épp megszokott dolgok, amikből ez így számomra egyértelműen következett, de én azt sem kövezem meg, aki azt mondja, hogy ez az egész hülyeség.

Igaz, hogy ez az egész abszolút nem játékokra vonatkozott érzéseim szerint, de velük kapcsolatban volt csak gondolatom.

Oh ilyen névcserélgetőset mi is játszottunk általánosban, meg gimiben is. Volt egy roma osztálytársam aki folyamatosan Abdulként mutatkozott be minden gyakorolótanárnak:))))
Mindig kaptunk a fejünkre mi is, hogy mekkora gonoszak vagyunk..
De véleményem szerint aki az ilyenen kiakad és nem tud a helyzettel mit kezdeni az nem való tanárnak.

Új témát vetnék fel, ami azt hiszem egy kicsit még Tolkienes is.
Mi a véleményeket a tárgyak lelkéről, természetéről, erejéről?

ja igen
De mi van akkor hogy ha a tanar nem tudja kiolvasni a nevemet rendesen es Comor Szandor, vagy Xomor Szandor vagy effele baromsagokat mond(kivancsi vagyok, holnap laborvizsgan mit talal ki , ugyanis vle fogok vizsgazni) amugy a rendes nevem Csomor Sa'ndor-Ro'bert

Galadriel14 írta:
Tanárokról: háát... nem igazán értem a gyakorlati iskola fogalmát, hogy őszinte legyek. az valami olyasmi suli, ahol csak (nagyrészt) gyakornokok tanítanak és ki tudja mit fogtok venni, vagy van meghatározott tanterv is?..

Gyakorló iskola: Az egyetem gyakorló iskolája, amiből van általános és középiskola is. A lényege az, hogy a tanár/pedagógia szakos egyetemi hallgatók itt végzik a tanítási gyakorlatukat.
És vannak olyan tanárok akik vezethetnek tanítási gyakorlatot, magyarán lehetnek hallgatóik, akik eleinte beülnek az órájára áés figelnek, utána pedig maguk is tartanak órákat. Így természetesen megvan a meghatározott tanmenet és a kistanárnak előre le kell adnia az órája vázlatát és egyeztetni a tanárral, hogy mit fog tanítani, hogy az illszkedjen a tanár által megkezdett tematikába. (csakhát van aki ennek ellenére nem készül fel, vagy nem jól tanít stb... és van aki meg nagyon ügyesen csinálja)
Szóval ez egyfajta szimbiózis az egyetem és a gyakorló iskola között. Az egyetemnek így megvan a gyakorlati helye a hallgatók számára az iskola meg ezért cserébe igen rendes támogatást kap az egyetemtől.

Nevek. Hmm. Hát nekem igazából három használt nevem van, a polgári nevem (Márió), amit utálok és csak a tanárok hívnak így, a rio, amit még anno általánosban ragasztották rám és minden barátom szinte így hív, na meg az Ecthelion (vagy csak szimplán Ecthel), amit meg neten viselek. A riora meg a Márióra természetesen hallgatok, az Ecthelre meg még élőben nem nagyon volt precedens, szal kétlem, hogy nagyon felfigyelnék rá, bár ki tudja. (Egyszer már számtech órán mondjuk az excelt Ecthelnek akartam írni DD). Aztán kisebb koromban volt egy rakás nevem még, amit rámaggattak szülők, tesó, keresztszülők stb, de azokat itt nem kötöm senki órrára.

Párok becézése: A csajom, pasim, fickóm stb kifejezésektől nekem is a hátamon futkos a hideg. Személytelen és semmitmondó, bár poénból el lehet sütni egy-egy ilyet (mint pl. az Asszony megszólítás - hejj mit kapok én most ezért a hölgyektől ). Ha valaki kitalál valami egyénit (pl. állatnevek - cicukám stb.) szerintem az jó, mert abból látszik, hogy jelent neki valamit a társa és nem csak egy olyan, mint egy tárgy. Főleg ha tudja valamihez kötni azt a nevet amit ráaggatott a kedvesére (mondjuk kellemes emlék vagy valami ilyesmi).

Annis írta: Amit anyu mondogat inkább nem említem (Ecthelion is vagy egy hónapig röhögött rajta...) bár fura mert én annyira megszoktam hogy már fel se tűnik.

Pedig az még aranyos is.

Nevekről: hm.. nekem rendes polgári nevem Éva.. na ebből aztán volt már annyi becenevem hogy eszem áll meg lassan.. voltam Vivien amikor az Évinek csak a végét hallotta az illető, és azt mondta olyan Vivis (ááá...) az arcom... voltam Kinga... ez passsz hogy honnét jött a tanárnak.. voltam Máté.. ez bátyám.. jót derültünk rajta ... aztán Vica a gimiben mert két Évi van mert szegény tanárnak nem elég az új osztály, még két Éva is van... aztán a bolondos (Pozitív értelemben) oszt.társam kitalálta a Cavit és a Cuskét.. azóta (mivel utóbbi aratott nagyobb sikert) Cuskének hív az egész Évfolyamom. vicces amikor fakton suttogva beszól vki ilyet: Te Cuske, ez hogy van? ... hihi.. na de témához visszatérve. matek fakton pl. a tanárnő hangsúlyából tudom h a barátnőmnek vagy nekem szól az Évi... (mert a legjobb barátnőm a másik Évi )

Tanárokról: háát... nem igazán értem a gyakorlati iskola fogalmát, hogy őszinte legyek. az valami olyasmi suli, ahol csak (nagyrészt) gyakornokok tanítanak és ki tudja mit fogtok venni, vagy van meghatározott tanterv is?..

Üdv!

Mondjuk az engem cseppet se zavart hogy ygakorló iskola volt. Bár az érmének két oldala van... néha jobb is volt a kistanárral mint az eredeti tanárral, néha rosszabb de legalább többféle tanítási módszert láttunk, sok embert ismertünk meg és sokat megtudtunk az egyetemről ahova sokan készültek.
Ez is elit gimiként volt pozícinálva bár akkor ezt túlzásnak éreztem. Most hogy máshova járok rájöttem hogy annyira nem volt túlzás.

De tényleg kettős, voltak nagyon pozitív élmények ahol a kistanár olyan stílusban magyarázott és olyan dinamizmussal hogy azonnal megértettük amit a mi öregebb tanárunk egy hónapja próbált afejünkbe verni.
Meg oylan is volt amikor tesin a srác mondta hogy mindent tudni kell latin szakkifejezéssel és ne legyünk már oylan lsuta k***vák hogy neki kelljen megmutatnia a feladatokat... (mi meg elmentünk a tanárhoz hogy ha még egyszer bejön órát tartani megbánja hogy megszületett)
És voltak felkészületlenek is akik nem gondolták át mit is keresnek ott vagy nem tanárnak készültek csak volt kötelező gyakorlatuk. na olankor tudtuk hogy jegyzetelni se kell mert vagy nincs képben a témával vagy az egyetemi jegyzeteit hozta és oylanokat mond amit sokunknak 40 év múlva se kell tudni. (volt egy ilyen biosz óránk ahol lázasan jegyzeteltük a pozitív visszacsatolást és társait maikor észbe kapott a tanárunk és mondta hogy húzzuk ki az egész órát mert nem is kell nekünk iylet tudni)

De összegésszében sztem inkább érdekes volt...

A miénk is gyakorló iskola, és elvileg nagyon elit suli. (Bár ezt vitatnám...)
Nálunk is rengeteg a kistanár, vannak jók, de többségük rossz tanár lenne.
Mi egyszer "kikészítettünk" egy szerencsétlen lányt a "szemét" kérdéseinkkel. (szemét=abból az anyagbók kérdeztünk, amit neki kellett volna megtanítania, de nem tudta )
A végén persze mi voltunk a bunkók. Naná...
És sajnos egyre több ilyennel találkozunk. Ők lesznek a jövő tanárai?

A másik meg, hogy szerintem nem valami jó ilyen gyakorló iskolába járni. Szinte minden héten más tanít, más stílusban, más módszerrel, sokszor téves infókat kapunk, és akövetkező órákon vehetjük újra az anyagot.
Így könnyű lemaradni a tananyagban...

Ethuil írta:

Annis írta: mindenki valami mókás nevet írt...

Én már "Tóbiás" óta ilyet nem merek játszani...

Hát ezeknek a kistanároknak a nagyrésze kb öt évvel volt idősebb nálunk és vevő volt rá... így is elég kemény volt hogy hetente más kísérletezett rajtunk... legalább enni szórakozás jutott belőle

Annis írta: mindenki valami mókás nevet írt...

Én már "Tóbiás" óta ilyet nem merek játszani...

Üdv!

Általánosban nálunk egy osztály játszotta el azt hogy új tanáruk érkezett és minden órán jelentéskor bediktálták hogy Kis Pista hiányzik... A hölgy lelkiismeretesen beírogatta hiányzónak és csodálkozott hogy hogyan fog így átmenni. Aztán dolgozatnál valaki mást diktáltak be, Kis Pista néven meg írt az illető egy dolgozatot és a tanárnő utána hetekig értetlenkedett hogy hogyna írhat valaki kitűnő felmérőt úgy hogy ott sincs soha... Aztán végiglapozta a naplót... volt balhé...

Gimiben jó volt, mert gyakorló suli voltunk úgyhogy mindíg volt kistanár min. egy tárgyból és ott lehetet azzal szórakozni hogy mindenféle neveket írtunk a névtáblára, meg összecserélgettük a neveket és mindíg a terem másik sarkából szólt az illető... De leginkább a kétoldalú névkártyák mentek ahol az egyiken volt a rendes amikor nem lehetett rávenni őket a poénra, a másikon meg mindenki valami mókás nevet írt... volt hogy a kistanár is vihogva jött be hogy már megint milyen fura nevű osztály

Acho írta: Olosta,Feanor:a tanáraitok tanév eleje óta hívnak így titeket?mert akkor megvan a véleményem az értelmi képességeikről...!

Nanana! A kedvenc tanárnőm az illető.
Mellesleg egyszer elmondta, hogy a levelezősök között volt egy Zsámboki Erika nevű tanítványa, én meg ugye Zsámboki Mónika vagyok. A vezetéknévhez már autómatikusan tapasztotta a régi megszokott keresztnevet.
Egyébként meg az értelmi képességei kitűnőek, és pedagógusnak sem utolsó. Tehát látatlanban kéretik nem lebecsülni! Vagy esetleg a hozzászólásomból az érződött, hogy valami baj van a fejével? Mert ha igen, akkor bocsi.

Feanor Faelivrin írta: Én tök poénból az új matektanáromnak a Jenci nevet sütöttem el mint becenevet, azóta keresi a Jenőt a naplóban

[size=9:43xp4f74]Egyébként teljes nevem Juhász Csaba Jenő, a father után, szóval teljesen jogos az a Jenci[/size]

Én a gyakorlatos tanárnőnél sütöttem el a Tóbiás nevet, de úgy elkezdet ordítani, hogy ő a rendes nevünket kérdezte, és hogy ne szemtelenkedjünk... rendes megcsapott a tüdejéből kiáramló szélvihar... Csak tudnám, akkor milyen képet vágott volna, ha megnézi a naplót, és az van benne, hogy Tóbiás

Üdv!

Ha előkerül a párkapcsolat én is viszolygok a pasim-csajom-nőm stb megszólításoktól. Nekem ezek felszínesen hatnak és oylan mintha nem lennének mély érzelmek a háttérben. Mondjuk én úgy emlegetem, hogy a párom, vagy Medve. (termetéből adódóan)

Nálam megszokás kérdése kitől mit szeretek/fogadok el. Amit anyu mondogat inkább nem említem (Ecthelion is vagy egy hónapig röhögött rajta...) bár fura mert én annyira megszoktam hogy már fel se tűnik.
A Panni, Annis és egyéb becenevekkel elvagyok. De a fotós mentoromat egyszerűen sehogy se tudom leszoktatni a Pannikáról...
De amitől a hideg kirázott az a gimis töritanárom volt amikor mély búgó hangon közölte hogy akkor most a Pannka felel... mondjuk az embert se bírtam elviselni, de ezt a megszólítást meg végképp nem.
De a legtöbben maradnak a hivatalos nevemnél, vagyis a Pannánál (hacsak meg nem kérdezik hogy ugye ez csak becenév és amúgy Anna vagyok-e olyankor jöhet a magyarázkodás)

Szerintem igenis fontos hogy ki-hogyan szólít minket, és máshogy reagálunk, máshogy viselkedünk különböző megszólításokra. talán mert más a hangzása és más érzelmi reakciókat vált ki belőlünk. Meg hát ugye a név kötelez, tehát nem mindegy hogyan is hívnak...

Acho, Feanor a chatet a következő alkalommal szó nélkül törlöm