Gondolatok

Menekülni nem, de irányítani képes saját magát.

Alyr egy kis csibézség még azért akad bennem

Finwének azt hiszem igaza van :

De csak kevesen tudják, hogy nem mi találjuk ki egészen magunkat. Inkább fölfedezzük és megismerjük.

Szóval az ember nem menekülhet el saját magától! Örökké nem! Mert vehetünk fel álarcokat, eljátszhatjuk a szerepünket de egyszer úgyis szembe kell nézni magunkkal!
Lehet, hogy kicsit unalmas, hogy mindig magamról hozok fel példát, de hát kiről másról
Szóval régen mindig szégyeltem, hogy szeretem például a költészetet, szeretek olvasni és például, hogy rajongok Középföldéért....másoknak furcsa volt! Én focizok/fociztam igazolt játékosként is, jártam bulizni, tökre mint egy mai "normális" kamasz...és amikor egyszer, rajzórán le kellett rajzlnunk a kezünket+díszíteni én tengwarral díszítettem és mindenki csodálkozott rajtam, hogy én ilyeneket is tudok? (nekik ez már nagy dolog volt, nem nézték ki belőlem) azóta bátran kinyílvánítom ha tetszik egy irodalom vagy történelem óra, hogy egy olyan mitológiáért rajongok amit másnak nehéz felfogni, de valahogy elfogadtak ilyen színes egyéniségnek! és ezzel a kis monológgal csak annyit szeretnék mondani, hogy mindenki vállja fel magát, de tényleg magát, ne azt hogy ő emós meg mittomén mi! azt hiszem, hogy folyton állarcok mögé bújunk az rosszabb mintha állandóan támadásalatt lennénk! mert ugyebár magunktól nem szabadulhatunk meg

Ezzel jórészt egyetértek, de azzal a kitétellel, hogy nem szabad átesni a ló túlsó oldalára.
Szerintem nem igaz az a sokszor hangoztatott ttéel, miszerint alapvetően mindenki jó, csak a körülményei tették rosszá, meg meghalt a kiskutyája és nem tudta feldolgozni, szegény szegény...
Vannak rossz emberek, akik egyszerűen tudatosan vagy tudat alatt rosszak, és ha nem is értéktelenek a szó szoros értelmében, de megtagadják a társadalom által értéknek elfogadott dolgokat.

Szerintem a mindenki alapvetően jót nem feltétlen úgy kell érteni, hogy nem cselekszik rosszat, vagy hogy nem felelős a körülményei miatt a tetteiért.
Ez naivitás lenne. De szerintem az ember sokkal több a tetteinél, sőt még annál is, amit saját magáról x idő alatt megtapasztal. A társadalomban, sőt sajnos nagy részt még odahaza vagy magunk előtt sem a valódi arcunkat mutatjuk.
Egy jó példa erre, amikor konfliktusba keveredtem egy volt osztálytársam bandájával, és még részegen is próbáltam győzködni, hogy de Robi figyelj már az osztálytrásad vagyok, meg kedveljük egymást. És láttam, hogy hatott rá. Ennek ellenére továbbra is vagányan, csákósan állt ott, de éreztem rajta, hogy legbelül bizonytalan és vívódik. Tulképp csak eljátszott egy szerepet.
Akik gonosz dolgokat cselekednek azok szerintem egyszerűen türelmetlenek önmagukkal és másokkal szemben. Mindenki önmegvalósításra törekszik. De csak kevesen tudják, hogy nem mi találjuk ki egészen magunkat. Inkább fölfedezzük és megismerjük.
Azt aminek a csírája már eleve bennünk van.
És szerintem mindenkiben ott van a jóság magja, csak nem veszi észre, és nem tudja felszínre hozni és megtartani. Ez frusztrálja és emiatt döngöli bele magát még jobban egy gazfickó szerepébe. Persze ez így nem tudatosodik bennük, de ott van félelem, kétségbeesés, elkeseredettség formájában. Ez szüli a gonosz tetteket.

Alyr Arkhon írta:

Attila írta: Viszont akik netán szélsőséges irányzatokba (mint a manapság elég sok ilyen felkapott irányzatba) elmennek, azokból milyen ember lesz?

Ha a szélsőséges irányzatokon a punk, emo, stb-t érted, akkor teljesen normális ember lesz belőlük.
99% kinövi ugyanis.
Vagy ha nem is, akkor is "lenyugszik" egy kicsit a huszas évei elejére.

Ez így van. Ld.: Kabalapasi, az a csaj aki ilyen jaj..."darkangel" ruhában van, és nézd emg 30 éves körüli korban van egy gyereke, és tök normális családanya.

Alyr Arkhon írta:
Ha a szélsőséges irányzatokon a punk, emo, stb-t érted, akkor teljesen normális ember lesz belőlük.
99% kinövi ugyanis.
Vagy ha nem is, akkor is "lenyugszik" egy kicsit a huszas évei elejére.

Ha fel nem vágja addig az ereit

Én mint mondtam az iskola réme voltam általános iskolában...bőnadrágokban,sapkában jártam meg minden, igazi kis suhanc (persze annyira nem szélsőségesen mint a mai "ifjabbak")...
a barátnőm pedig a legjobb tanuló!!! Valahogy belém szeretett és már 4 és fél éve együtt vagyunk boldogságban! és azóta ha találkozunk egy régi tanárral mind megnéz minket (éppen tegnap mondta a volt ofője:"Hát akkor megmaradt a régi barátság..." de még hogy ) és büszkeséggel tölt el az, hogy én meg tudtam változni! persze ebben nagy szerepe volt neki is! és igen, ha az embernek van mibe kapaszkodnia, akkor könnyebb a javulás, de ha nekem nem lett volna Ő akkor is megváltoztam volna, észbe kaptam volna, csak lehet, hogy nem középiskolában, hanem amikor már kicsit később, érettségi után! Mert jó ember vagyok! (én így gondolom )
és ismerem Peredhil helyzetét, az ilyen dobálós kölykök általában az elkényesztetett úrikölykök, akiknek csak pénzt adnak a szülei de más nem! nah azokból kevés a valószínűség, hogy lesz valami...esetleg "válalkozó"...

És így jobban belegondolva a szülők a hibásak, de például az enyémek is mai napig keményen dolgoztak és el voltam hanyagolva bevallom...de akkor is meg tudtam változni és nemet tudok mondani arra ha valaki a rosszba akar belehúzni!
{amugy a GyU olvasásával sokmindent máshogy láttam, én valahogy úgy érzem, hogy olyan értékekre világított rá, amelyek jobb emberré tette }

Akkor munkálkodnia kell rajta.
Nem egyszerű, és persze nem tudunk 180 fokos fordulatot venni, de lehetséges.

Nóli i linantea írta: ez nem kivételek kérdése. Ha van rá valakinek igénye, akkor meg tudja lépni, ha nem, akkor nem.
Más kérdés hogy ezek az emberek legtöbbször ropppppant önelégültek és nem akarnak megváltozni, mert azt hiszik hogy ez így jó.

És mi van akkor ha az ember akar változni valamennyit?
Mert lehet, hogy egyszerűnek tűnik a válasz, még sem az.

Attila írta: Amikor átkerültem a gimnáziumba (ahova jelenleg is járok), új hely, új osztálytársak, új tanárok, új környezet. Megijedtem, hogy "Úristen, most mi lesz", de arra gondoltam, hogy hát lesz ami lesz alapon ugyanilyen leszek.

Amikor felvettek az egyetemre, új városba kerültem, egy teljesen új és merőben más környezetbe. Úgy gondoltam, mivel itt tiszta lappal kezdek, nem azalapján ítélnek meg, hogy mit mondanak rólam az előző iskolám tagjai, hanem amit mondok és teszek, mivel még nem ismernek.
És itt vannak barátaim. (Igaz, hogy nem sok, sőt, csak egy, meg a kedvesem, de ezt magamnak köszönhetem, mert rájöttem, hogy az igazán szoros emberi kapcsolatok kialakítására nem sok emberrel vagyok képes, de ez még úgyis alakulni fog, nem sietem el. Elvégre még a húszat sem töltöttem be )

ez nem kivételek kérdése. Ha van rá valakinek igénye, akkor meg tudja lépni, ha nem, akkor nem.
Más kérdés hogy ezek az emberek legtöbbször ropppppant önelégültek és nem akarnak megváltozni, mert azt hiszik hogy ez így jó.

Nóli i linantea írta:

Attila írta: aki ebben az időben, kedves, aranyos, szorgalmas, jó tanuló, az a továbbiakban is az marad. Viszont akik netán szélsőséges irányzatokba (mint a manapság elég sok ilyen felkapott irányzatba) elmennek, azokból milyen ember lesz?

Nem feltétlenül meghatározó. Nekem is 15-18 éves korom körül volt a mélypontom, csináltam én sokmindent, tanulni csak végső esetben, oszt mégis itt vagyok, Magyarország egyik legkeményebb egyetemén, és ha nem is könnyen meg hiba nélkül, de veszem az akadályokat, és mereven elzárkózom az egykori lényem egy részétől. Persze én nem feltétlen olyna voltam mint az itteni példák, de volt pár elvetemült dolgom.
vagyis az ember folyamatosan alakul, és lehet még változni 15 éves kor után isha igénye van rá az embernek. A lényeg az igény.

Persze, mindig akadnak kivételek.

Jó példa: Harry Potter című legkevésbbé sem sikeres, ismeretlen műből talán ismerős Albus Pörsziváll Dumbledore fiatalkori és öreg énje.
Na jó, lehet, hogy nem jó példa, de nekem most az jutott eszembe arról amit Nóli mondott.

Attila írta: aki ebben az időben, kedves, aranyos, szorgalmas, jó tanuló, az a továbbiakban is az marad. Viszont akik netán szélsőséges irányzatokba (mint a manapság elég sok ilyen felkapott irányzatba) elmennek, azokból milyen ember lesz?

Nem feltétlenül meghatározó. Nekem is 15-18 éves korom körül volt a mélypontom, csináltam én sokmindent, tanulni csak végső esetben, oszt mégis itt vagyok, Magyarország egyik legkeményebb egyetemén, és ha nem is könnyen meg hiba nélkül, de veszem az akadályokat, és mereven elzárkózom az egykori lényem egy részétől. Persze én nem feltétlen olyna voltam mint az itteni példák, de volt pár elvetemült dolgom.
vagyis az ember folyamatosan alakul, és lehet még változni 15 éves kor után isha igénye van rá az embernek. A lényeg az igény.

Finwe:
Alapjáraton én arról beszéltem és írtam példát, hogy mit tapasztalok a mai suli körülmények között. Ez a harmadik középiskola ahová járok és voltak ennél még cifrább dolgok is.
Rendben, hadd idézzek fel egy jelenetet.
Olvasok az első padban és a fejemnek repül valami k***a kemény dolog, és bár nem ájultam be és nem történt semmi, mégis baromira fájt.
És igen, valszeg némi kemény fejnek köszönhető, hogy nem történt baj, mert amúgy egy fém rúd repült a fejemnek hátulról...és mi volt a reakció? Akik hozzámvágták azok szakadtak a röhögéstől.
Na most valszeg ennek csak az volt az oka, hogy nem mutattam semmi különleges reakciót arra, hogy ezt nem kellett volna, mert nagyon fájt.
De lehetséges, hogy nem röhögtek volna így ha valami nagyobb probléma történik, mivel az egy szabályos fém rúd volt ami neki vágódott a fejmnek.

Igen, tudom, vannak akikkel még cifrább dolog is történik. Ez most csak egy példa a sok közül.
De most szerinted ez normális cselekvés? Azért mert biztos szarok a körülményei, ezért képes egy ilyen dolgot csinálni amiből akár baj is lehetne?

Nem tartom magam nagyon előítéletes embernek és még annak is próbálok ellenállni (egyre sikeresebben), hogy ne kategórizáljak be embereket. Mert igen, egy ember több rétegű mint az ogre vagy a hagyma. (Meg büdösek?)

Mellesleg az eset egy sulival később is megtörtént, csak épp kalapács formájában, bár az a mellkasomnak vágódott neki.
Szerinted ez a normális viselkedés?

Elég toleráns ember vagyok, nem vagyok haragtartó, utállok veszekedni...de ilyen esetekre nem tudok szépen nézni.
Vannak dolgok amik engem is zavarnak, és nem kérek elnézést emiatt.

(Hangsúly nem hallatszik, de ne értsd félre amit mondok, semmi harag nincs a hangnemben, csupán nem tudok jó szemmel nézni és nem bizonyos dolgokat.)

De egyetértek részben azzal amit mondasz, és a szavaimban semmi általánosítás nincs, csupán leírom, hogy vannak esetek amiknek nem szabadna megtörténnie, mégis megtörténik, pedig régen már küldték volna el a gyereket a francba.

De teljesen igaz, hogy nem csak egy-két kivétel van, csupán nem ártana ha magukhoz ragadnák a kezdeményezést a valamivel érettebb lelkületű emberek. (Direkt nem mondom, hogy érettebb gondolkodású.)

Az, hogy az én korosztályom ennyire..."eldurvult" lenne, ezzel nem teljesen értek egyet, mivel ebben is, (mint ahogy midnenben) vannak kivételek.

Bocsánat a kifejezésért, de a hülye gyerekekeket csak sajnálni tudom, mert aki ebben az időben, kedves, aranyos, szorgalmas, jó tanuló, az a továbbiakban is az marad. Viszont akik netán szélsőséges irányzatokba (mint a manapság elég sok ilyen felkapott irányzatba) elmennek, azokból milyen ember lesz?

Általános iskolába (meg msot is) ronda és kövér voltam/vagyok ezért nagyon sok megvetés ért, először nehezen tudtam feldolgozni, de akkor valami miatt, volt egy olyen "időszakom" amikor azt modntam, hogy már pedig én akkor is meg fogom mutatni, és elkezdtem jobban tanulni, kialakult egy fajta stílusom, ami valakinek tetszik valakinek nem, és egyszerre azt kezdtem el észrevenni, hogy ha egy olyen képet mutatok magamból amiben 100 %-ig én vagyok benne, egy fajta valami plusszal, az jó. Lehet, hogy nem mindig vagyok az aki, de így úgy érzem, hogy "felvérteztem magam" az esetleges támadások ellen. Nem kelle, hogy kitárulkozzak. Amikor átkerültem a gimnáziumba (ahova jelenleg is járok), új hely, új osztálytársak, új tanárok, új környezet. Megijedtem, hogy "Úristen, most mi lesz", de arra gondoltam, hogy hát lesz ami lesz alapon ugyanilyen leszek. Úgyérzem, a gondolkodássoddal, és az egész lényeddel, az emberekkel feledtetni tudod a testi hibáidat.

Egy kicsit továbbfűzve gondolataitokat...

Brannorion írta: Az új generáció meg már az iwiwen meg a myvipen pózol...tényleg nem értem! Nem azt mondom, hogy én nem hamar próbáltam ki a cigit, de b*sszus én ellógtam a pályára és dugiban egy-két szállat, nem az utcán mint a legtöbb fiatal.

Lehet, hogy egyszerűen csak bátrabbak voltak, mint te?

Pearendhil írta: -A másik, hogy ugyan ez a srác jó látványosan karikatúrát rajzol rólam és körbe adja az osztályban, mire ugyan csak mindenki röhög.

Attól függ, hogy milyen az a karikatúra.

Ne haragudjatok, de szerintem tényleg nem ezek a valódi problémák (és még jó pár példát kiemelhettem volna:)). Pontosabban ez csak a felszín, a következmények, és önmagukban még nem is tragikusak. Egy markáns, önmagát megvalósító szabad egyéniség nem is alakulhat ki túlkapások nélkül. Fiatal korában mindenki kísérletezget, feszegeti a határokat, egy kis képzavarral élve átugroja a korlátait aztán meg vissza:) Gondoljunk csak nagy költőkre akár, nyakra-főre nyomták magukba a cigit, nem éppen a társadalomba való beilleszkedésükről és konformlelkületükről voltak híresek. Egy valamit azonban tudtak, de azt nagyon: alkotni.
No és itt van a baj, hogy mi meg ezt sem tudunk. És ez a valódi probléma. Nem csak azon kellene egy gyerekembert lemérni, hogy milyen rosszaságokat művel, hanem azon is, hogy épít e valamit. Méghozzá ugyanolyan súllyal. És akkor néhányan azért szerintem megdermednének, ha valaki úgy őszintén, erélyesen megkérdezné, nem leszidva, megvetve az illetőt, hogy ugyanmár mire olyan nagy a szád kedves kis barátom? Mit alkottál eddig???
Mert ebbe benne van az is, hogy emberszámba veszem a másikat, nem pedig elítélem.

Pearendhil írta: Az a furcsa manapság, hogy nem igazán veszi észre már egy adott kör, hogy nem képes lefelé nézni, csak tolja előre a bábukat a sakk táblán, hadd üssék le őket, mert ugyebár mindig vannak áldozatok.

Missy írta: Mikor vették figyelembe úgy igazán...és mikor néztek TÉNYLEG lefele...ha néztek egyáltalán. Sajnos az emberek többsége azt vallja, hogy csak az egyén számít-én- a többivel meg lesz vmi. Vagy nem.

A probléma a gondolkodásunkból, a nyelvhasználatunkból ered. Innen fakad minden megnyilvánulásunk. És ha változtatni akarunk magunkon, cselekedeteinken, akkor legelőször is a gondolkodásunkat kell megvizsgálni és alakítani. Egyre inkább kezdek rádöbbenni, hogy mekkora teremtő ereje van a szavaknak. Ezekből teremtünk, szövünk magunknak világokat, amiket aztán folyamatosan ápolunk és fenntartunk (így nem csak értékeinket, hanem hibáinkat, sőt rosszindulatunkat is), olyannyira hogy már megszokássá válik.
Ahogyan az itteni vagy bármilyen internetes/fórumos hozzászólásokból is látszik, nagyon általánosan fogalmazunk, és nagyon könnyen ítélünk lényegtelen apróságok után egész embereket. Már az iskolában belénk sujkolták a tudományos kategórikus gondolkodást, és a nevelésünk is másról nem szólt (tisztelet a kivételnek), mint a folytonos ítélkezésről, bekategorizálásról: aki rosszul tanul az hülye, akivel csak gond van az értéktelen gyerek... És nagyrészt ezen kondíciónk szerint alkotunk reflexszerűen ítéletet és fogalmat a másikról. Mintha létezne valami objektív létező valóság, amit egy egy cimkével meg lehet ragadni. Ahelyett hogy feltennénk, hogy esetleg más is jellemző arra a gyerekre, emberre. Vagy hogy nemcsak ő rossz, hanem a körülményei is (ha már minden áron a negatív jelzők jönnek elő valakinél). És nem csak egy másik embert látnánk benne, hanem magunkat is. És végre elkezdenénk gondolkozni azon, hogy az élet milyen sokszínű és határtalan és mennyire beszűkít és milyen élettelen, sivár világot teremt a merev gondolkodás és nyelvhasználat.
A rosszindulat, a negatív szenvedélyek persze bennünk vannak, ezeknek nem a merev gondolkodás az oka, de szavakkal leplezzük és bújtatjuk szebb köntösbe őket. És ez a köntös már fontosabb mint az élet!

Hmm, ha belegondolok...mintha csak azért jöttünk volna világra, hogy lépten nyomon megfeleljünk mások idióta elvárásainak. A szülőket azért megkérdezném, hogy már ne haragudjanak, de ki mondta Önöknek, hogy egy gyereket felnevelni csupa heppi szánsájn fíling lesz... mintha mindenki csak a jót várná, hogy a szájába röpül az a bizonyos sült galamb.
Aztán meg váratlanul éri őket a még csak nem is tragédia, hanem kis kellemetlenség. Ahelyett hogy örülnének, hogy a gyerekük eleven. És nem csak a rosszat látnák a tetteikben, hanem azt is hogy miért tette, meg hogy nem csak rosszaság egy csibésztettet végrehajtani, hanem adott esetben bátorság is (és számtalan erény húzódhat meg minden tett hátterében).

Baronnion írta: most meg a volt iskolámban egy 7.es (!) kirakta a f*arkát a tanárnak!

Erről a southpark egy része jut eszembe, amikor a Garrison elkerül a suliból és a Csókszondákó vagy ki lesz az új tanárnő, akit a gyerekek már az elejétől birizgálnak. És beszólnak neki: -Kapja be tanárnő. Aztán a tanárnő nagy nehezen megtalálja az immár remetévé avanzsálódott Mr Garrisont a hegyekben, aki elárulja hogyan lehet leszerelni őket. És be is mondja a választ a gyerekek legnagyobb meghökkenésére:
"Vedd elő!"
No nem azt mondom, hogy ezt kellene mindenkinek csinálni. Azt viszont jól megmutatja ez, hogy nem muszáj feltétlen túl komolyan venni magunkat. Azt pedig állítom, hogy aki tanítani szeretne, annak néha nem árt ha képes humorral megközelíteni a helyzetet, és ítélkezés helyett leleményesen felelni, rámutatva egy adott helyzet abszurditására:)
Dehát ugye vannak a tanárok és vannak a diákok. Mindenkinek meg van a szerepe, a skatulyája. És akkor jön a sértődés, hogy én TANÁR vagyok (megint a szavak) rám pedig figyelni kell!
Hát nem kell kérem szépen... Ki kell harcolni a figyelmet, nem jár az még egy tanárnak sem. Mert nem diákok ülnek ott hanem értelmes emberpalánták akiknek a szeretetéért meg kellen küzdeni. És nem elvárni semmit sem. Legalább is törekedni erre.

Tanulni attól lehet aki nem tartja magát tanárnak, mert belefeledkezik abba amit csinál, és épp ezért nem merevedik bele a tanárszerepbe, bármikor képes akár diák szerepbe is lemenni és visszajönni.

Amikor fősuliba jártam, volt egy nagy p*cs tanárunk, aki belekötött mindenkibe, meg nyilvánosan sértegetett. Egyszer ezt mondta nekünk, amikor a hallgatói képviselet vagy mi volt a témánk: " Egy hallgató azért van hogy hallgasson" Sajnos csak később jutott eszembe hogy mit kellett volna felelnem:- Maga is meg tanulhatna végre hallgatni, nem is sejti milyen gyönyörű az!
Csak olyan embertől lehet tanulni, aki képes hallgatni. Mert őt nem a gondolatai írányítják, hanem valami más...

Ajnálom mindenkinek elolvasásra Michael Ende Momo című művét.
gportal.hu/gindex.php?pg=4226608
Aki nem tudja megszerezni másképp itt elolvashatja.

Én a saját testvéremen és a környezetén látom, hogy mennyire eldurvult a világ. És ez azért van mert a gyerekeket magukra hagyták a felnőttek. Nem normális, hogy kamaszlányok szülni járnak, hogy fegyvert kell hordanunk magunknál, hogy megvédhessük magunkat, hogy fényes nappal megtámadnak bárhol és senki sem siet a segítségedre. Ha lennének szülők, lennének felnőttek akik odafigyelnek a gyerekekre akkor lenne kontroll is. De ameddig anyunak is apunak is gürcölni kell éjjel-nappal a munkahelyén, hogy legyen mit enni a kölyöknek, és nem is látja a gyerekét, nincsen ideje bemenni az iskolába megkérdezni a tanártól, hogy hogy van a gyerek,a ddig ne csodálkozzunk semmin.

Peredhil írta: Éppen ezért sajnos tényleg előfordulhat, hogy két állam összeveszik az ivóvíz készleteken évek múlva (remélem még azért eltart ez a "békésebb" időszak olyan 60-70 évig).
Manapság már abból is baj lehet, ha elterjed a vízzel működő autó. (Úgy hallottam, hogy ezt már feltalálták, legalábbis fél évvel ezelött olvastak nekem valami cikket erről.)
Már abból is gáz lehet, mert akkor az olaj gazdaságban 'nagyon' benne lévő országok tuti bevágják a hisztit és ez talán nem csak a durcás arcokat fogja jelenteni.

erről az jutott eszembe, hogy fel-felbukkan a hír h a vízzel ( és nem csak iható vízzel) működő autót már feltalálták, és az "olajosoknak" volt is eszük, és megvették a jogokat/elhallgattatták a feltalálót. És nem vagyok az öszesküvéselméletek híve ) kivéve h a csirkék tehetnek mindenről ) deh ez nekem olyan "jellemző" lenne. Nem az egyetlen találmány ami el lett tüntetve/be lett fagyasztva.

Ezzel kapcsolatban csak az a baj, hogy a világon senki nem gondolja komolyan és jobban az olyan energiaforrásokat amik nem olyanok, hogy sok van, van elég, van még, kevés van, elfogyott típusúak. Nem gondolnak az emberek sem a környezetre, sem az utánuk jövő generációkra, a világon senkire, nem csak az alattuk levőkre. Az én a fontos...
És nem csak az alattunk levő generációval van a baj. És nem hirtelen a váltás, mi se voltunk sokkal jobbak általánosban, mint ezek a gyerekek... csak mindenki egyre rosszabb lesz( fokozatosan, épp cska hogy felnagyítjuk a kis külöbségeket). Emlékszem, volt egy lány aki már hatodikban az osztály *****ja volt, és nem alaptalanul.
Azt hiszem az is a baj, hogy manapság divat butának lenni, az emberek nem olvasnak, és ami a legrosszabb: büszkék rá, h nem értik ésh a tv fontosabb. Éshogy buták... sokszor én sem értettem a poénokat, vagy hogy miért jó másokon nevetni, megtalálni valakit szerencsétlennek, kivéve, ha az illető rá is szolgált. Az emberek el vannak veszve... a gyerekek is. A szüleik azért nincsenek mellettük mert dolgoznak, mert a világban lassan a legfőbb érték a pénz, elvégre ki vagy, ha nem a legmenőbb cuccokban jársz Egy bizonyos rétegnek, és ez a réteg az amerikanizálódott réteg. Aki azon nevet a tv híres neves mutogatós/rajzolós/körülírós "sójában" hogy az egyik "sztár" nem tud olvasni/írni. Ja, hogy az egész "életén" nevet....
Az a baj azthiszem, h ráánkrobbant az információ. Az internet, a műhold, a mobiltelefon, az üzletek, az utazás, a minden. túl sok. És túl sok a rossz információ is...

A háborúról meg annyit, hogy sosem az eszme a rossz, hanem a megvalósítás. És én azt hsizem a következő háború, ha világméretű lesz nem lesz más, csak egy hatalmas fény/füst tünemény. Vagy legalábbis remélem.

Én általánossuliban elég rossz gyerek voltam...nem nagyon bírtak a tanárok, túl izgága voltam...de mindig volt eszem! És ez kijött a középsuliban mert itt majdnem kitűnő vagyok. És hiába tanulok jól, hiába szeretem azokat a tantárgyakat amiket más utál, engem elfogadtak és szerencsére (asszem ) mindenki bír! Én is csipkelődtem már mással (persze nem mint a ti példátokban, csak pár szóvicc) de ha valakinek rosszul esett akkor abba hagytam és bocsánatot kértem. És az osztálytársaim azt mondták, hogy ezért bírnak, mert én "hülye" vagyok nem pedig bunkó!
nah szóval én is rossz gyerek voltam/vagyok (mondjuk inkább még mindig izgágának ) de ilyeneket sose csináltam! általános iskolában azért voltam a tanárok réme, mert állandóan beszéltem órán...most meg a volt iskolámban egy 7.es (!) kirakta a f*arkát a tanárnak!
HÁT KÉRDEM ÉN MI VAN MOST ITT?! ez most a normális? tényleg nem értem

Peredhil, a sok hülye osztálytársad ezzel a szellemi színvonallal és mentalitással kerül ki a suliból, inkább sajnáld őket, amiért képtelenek majd boldogulni az életben. Egyszer visszacsap rájuk mindaz, amit mondtak és tettek eddig. (Az átkok is visszaütnek... )
Engem se bírtak a középsuliban, meg általánosban se, mert kövér, csendes kisgyerek voltam, ez most sem változott, de volt gimiben egy jó barátnőm, aki mindig sokat beszélt velem, lelket öntött belém, így egy idő után az sem zavart, hogy a táskámat megrágott almával leköpve találtam meg a tanteremben, és hasonlók... Najó, ez zavart éppen, de tudtam, hogy nem érdemes foglalkozni velük és sikerült is így tennem.
Nem mondom, hogy te is tegyél így, mert nehéz nem megbántódni a gonosz kis húzásaikon, de bízom benne, hogy a dolognak jó vége lesz.
Osztályom esetében végül az lett, hogy most rúgják ki őket szép sorjában az egyetemeikről...
(Egy borzalmas éjszaka, egy nagy vihar és egy totál karó vizsga utánírok ilyen pozitív gondolatokat, tessék értékelni!)

Kicsit kezdünk elkanyarodni a témában, de nem baj, ez a probléma úgyis aktuálisabb...

Nos,...nem vagyok büszke rá, de páran úgyis tudják, hogy fél év és 21 éves leszek...mégis most megyek (a diszkalkúliámnak köszönhetően) 12. osztályba.
Akkor tehát eltudjátok képzelni, hogy ma kikkel járok egy osztályba.
A legtöbb 17 éves illető, van köztük 16 éves is asszem.
A lényeg, hogy amikor HV, azt mondod, hogy selejt, sajnos nem fintorgok, mert amit itt nap mint nap át kell élnem az igazolja ezt az állítást.
Nem panaszkodni akarok, csak ábrázolni a lényeget:

-Például, mikor ülünk magyar órán és az egyik srác szabályosan bmeg-ol, a tanár persze igyekszek elengedni a füle mellett az osztály meg röhög ezen.
Öööö...elnézést, lehet, hogy bennem van a hiba, de csak én nem értem? -Ha valaki káromkodik azon akkor tehát röhögni kell? (Megismétlem, az osztály átlagban 17 éves körül van.)
-A másik, hogy ugyan ez a srác jó látványosan karikatúrát rajzol rólam és körbe adja az osztályban, mire ugyan csak mindenki röhög.
-Illetve a következő, mikor egyik lány nem ért valamit akkor hangosan, jó kis megbotránkozó hangnemben mondja a tanárnak, hogy ez mekkora hülyeség, magyarázza már el.
És mikor én nem értek valamit, ugyancsak ez a csaj ordít oda nekem, hogy mit nem lehet ezen érteni, ne legyek már idióta.

A slusz poén, hogy hétfőn volt a legutolsó dráma óránk ahol a feladat az volt, hogy írjam egy lap egyik felére az évben tapasztalt jó dolgokat, a másikra meg a rosszakat.
Negatívba én csak egy dolgot írtam: Semmi bajom a tanítással, azzal, hogy tanulnom kell, de én akkor örülnék a sulinak ha az osztályban csak egy tanár és én volnék, senki más.
Mert szabályosan beleuntam az osztályomba. Erre persze mindenki felhördült és én voltam az aki "megérdemli, hogy ilyenek velem a többiek".
Nem fogok meghülyülni attól, hogy ezek között kell lennem nap mint nap még egy cirka évig, de tény, hogy jobb a közérzetem a sulin kívűl.

Persze, a szokásos tanács, hogy engedjem el a fülem mellett a megjegyzéseket vagy nevessek én is együtt a többiekkel.
Elnézést,...de ha adott egy osztály aki még azon is röhög ha az egyik csajtól elkérik az ellenörzőjét...vagy engem buzerálnak egész órán...ezen igazából semmi különösebb poént nem bírok felfedezni.

Nem önsajnálat meg semmi egyéb(tekintve, hogy viszonylag örülök neki, hogy nem jártam még ki a középsulit, mert több időm van felkészülni) csak vázoltam egy keveset abból ami úgy jellemző az "S" fedőnevű generációra.

Valamiért pl. sokkal jobban megértem magam azokkal az emberekkel akik bátyámmal jártak egy osztályba és most is ott voltak az esküvőjén 24-27 éves fejjel. Ők még diák korukban sem voltak ekkora...hm...amőbák...

Erkölcsi változás szerintem csak sokkal később várható.. Most majd felnő ez a selejt-generáció (akik ma 10-15 évesek (bocsánat, de általában az a korosztály az aki teljesen hátrahagyott majdnem minden emberinek tekinthető tulajdonságot)) és lesznek gyerekeik, akik remélhetőleg kiábrándulnak majd abból amit a szüleik csináltak/csinálnak és elkezdenek valami jobbat vagy legalábbis mást. Már ha addigra fennmarad valami azokból az értékekből amik ma még fontosak néhány embernek.

De ennyi erővel háborúzhatnánk az egész világgal...

Én szívem szerint festeném...elnézést, nagyon vidám ember vagyok meg minden, semmi peszimista árnyalattal, de ha az ember sorsáról van szó akkor nem tudok mást mondani... Nem hiszem, hogy az jó, ha 12 évesek már szülnek... annyi idősen mi még a barátságfüzetet meg az emlékkönyvet töltöttük ki délután miután megcsináltuk a házit... Az új generáció meg már az iwiwen meg a myvipen pózol...tényleg nem értem! Nem azt mondom, hogy én nem hamar próbáltam ki a cigit, de b*sszus én ellógtam a pályára és dugiban egy-két szállat, nem az utcán mint a legtöbb fiatal. És ilyenkor a szülő hol van? Gondolom építik a "karrierjüket"... Komolyan mondom, hogy végig megyek az utcán (pedig én egy kisvárosban lakok) és hánynom kell...ha meg elmegyek egy nagyobb városba szintén... És Istenem, alig volt 6 éve, hogy én ennyi idős voltam, mi lesz itt 15 év mulva?

Szóval ide valami nagyon nagy változás kell!
[size=9:1piv7glj]Tényleg elnézést a pesszimizmusért, egyáltalán nem vagyok ilyen csak amit manapság látok az nagyon elszomorít[/size]

A tolerancia a döntő ilyenkor...mivel két teljesen különböző kultúra, ami az araboknak természetes, az nekünk úgymond...nevezhető bunkóságnak, bár manapság már egyre kevésbbé van joga a legtöbb embernek a másikat "lebunkózni."
Nekem is furcsa nézni az arabokat (pont tegnap üldögéltem egy játszótér mellett és néztem egy arab családot)...hát...igen, nekik ami tök természetes, arra a magyar anyuka kicsit csúnyán nézett.

Amúgy meg ne fessétek falra az ördögöt...plíz...

Én azt nem értem, hogy tényleg miért nem lehet az egészet békés úton megbeszélni... Együtt élünk itt a Földön, különböző nemzetek, miért nem foglalkozik mindenki a maga dolgával! (mondjuk ez egy családon belül se mindig működik) Sokan szidják Irakot, meg az arabokat, de azt is nézzük már, hogy lerohanták őket az amerikaiak!!! Amikor mi lázadtunk a szovjetek ellen akkor az hősies forradalom volt, de ők terroristák? Lehet nem vagyok tisztában a helyzettel, de ha például most az MTT kinyílvánítaná magát terrorista-brigáddá és belerepülnének két toronyba akkor egész Magyarországot leigáznák egy terroristacsoport miatt? Nekem is vannak előítéleteim az arabokkal szemben, de valamilyen szinten megértem őket (nem a terroristákat). És abban se vagyok biztos, hogy Szept.11 a terroristák műve volt: Amerikának jól jött a háború!

Artemisz, én is úgy érzem, hogy valami hatalmas fog történni, mert ez most ahogy így vagyunk nagyon durva, s már régen kiérdemelte volna az ember...

Én próbálok optimista lenni...ezért mondtam a 60-70 évet.
Szívből gyűlölöm a háborút és az erőszakot, nem vagyok hajlandó még egy háborús filmet sem végig nézni.
(Kivéve a Halál 50 óráját, mert abban van jó zene és jó beszólások.)
De még csak a természet csapásai (amit mondjuk egyesek megérdemelnek és maguk idéznek elő) által bekövetkezett halált sem akarom átélni, sem azt, hogy akiket szeretek azok átéljék.
Mondja akárki, hogy gyenge a lelkem, de ez nem tudd igazán érdekelni, mikor mások vagy a saját életem forog kockán.

Peredhil írta: Az a furcsa manapság, hogy nem igazán veszi észre már egy adott kör, hogy nem képes lefelé nézni, csak tolja előre a bábukat a sakk táblán, hadd üssék le őket, mert ugyebár mindig vannak áldozatok.
De figyelembe már nem veszik, hogy amíg csak egy adott körben képesek mozogni, beszűkül a látásmód, más emberek esetleg könnyeket hullatnak a fájdalom miatt aminek "esetleg" köze lehet ahoz amit "fent" művelnek és NEM a jó Istent szídják.

Mikor vették figyelembe úgy igazán...és mikor néztek TÉNYLEG lefele...ha néztek egyáltalán. Sajnos az emberek többsége azt vallja, hogy csak az egyén számít-én- a többivel meg lesz vmi. Vagy nem.