Versek

freedom: Én annyiban vitatkoznék Alcarral, hogy ezek nem haikuk, mégha hasonlóak is - sem a formai, sem a tartalmi követelményeknek nem felelnek meg. Viszont te nem is állítottad róluk, hogy haikuk, úgyhogy kár is lenne ilyesmit számon kérni rajtuk.
Egyébként yeah, valóban kellemesek! Egy érdekes tendenciát figyeltem meg nálad, amit ha nem tudatosan csinálsz, akkor figyeld meg, és akár tudatosan is (de mértékkel) használd. Az Idő-ben is, és az Érzés-ben is ott van: a középső sort nem ott fejezed be, ahol a nyelvi logika kivánná, hanem rátoldasz egy lapáttal - izé... szótaggal. Az eredménye az, hogy "megelőlegezed" a befejezést (nem illik ide az a szó, hogy "poént", pedig hasonló a mechanizmusa), várakozást keltesz az olvasóban, aki így a befejezésre fogékonyabban reagál. Egy jó kis kiemelési eszköz, olyan, mint a felütés - csak hát nem az elején van
Ettől függetlenül is tetszenek, mind a három. Az utolsónak nyugodtan lehet az első sora a címe, nem nagyon érdemes mást keresgélni.
Ja, és szapulni nem lehet! Se most, se akkor, amikor valaki rosszat ír. Annak csak flame a vége... Ha meg valaki elmondja, hogy mi miért nem jó (szerinte), az nem szapulás - gondolom én.

Szofi: Az első nekem logikai bukfencnek tűnik - a narrátor erejét tékozolják el, akik az Úrból kapnak? Persze van más értelmezése is, amolyan "erős vár a mi Istenünk" módra (te vagy az én erőm, Uram). Ennek ellenére, vagy talán épp ezért cép. De nem veri a Gót retrót, amiben engem egyedül a hiányzó "d" betű zavar, egyébként meg nem tudom, hogy sírjak-e vagy örüljek, mert mindkettő benne van a versben. Take my bowie (by Mau). Ja, és "Maci - a szükséges plüss!"
A November Rain sem rossz, de a három közül harmadik. Nagyon tetszik az első sora. A továbbiakban is erősen Szofis, de a másik kettő very. Ja, a címen én nem változtatnék. Megalapozza a hangulatot, a hangot.
Ja, és vigyázz a bonyolítással, ha tudsz hatni rá. Drukkolok neked, és pusszantom a lelked!

Arlith: Nekem ez a lánczörejes értelmezés még így sem jön be, hogy kifejtetted, de hát éppen ez a lényeg: mindenki magának értelmezi (ha veszi rá a fáradságot), amit olvas, és ettől olyan jó az egész. Annak nagyon örülök, hogy ilyen részletesen megírtad, mert végül ez is ad egy pluszt a vershez. Mindig is érdekelt (azt hiszem), hogy mások hogyan látnak szövegeket (vagy más dolgokat).
Elryn versével kapcsolatban már jobban megfogott az érvelésed - pedig jól esett volna még lubickolni az első sor ritmusában. Szinte sajnálom, hogy nem én vettem észre!

Kar'sa: bocsi, nem illik ide, de nekem az jutott eszembe, hogy bizonyos tapasztalatok alapján nálam az még negatívabb jelző, hogy "son of a beach"
Amúgy én ilyenkor szoktam Paul Simon szövegeket olvasni, meg Dead Can Dance-t hallgatni. Az az érdekes, hogy segít. Főleg a Don't Fade Away - talán azért, mert az annyira nem DCD-s (De naonjóóó!)

Arlith & Acho: Bölcsen szólottál, Arlith! A legbutább válasz a kritikára, az "írj jobbat, ha olyan okos vagy".

Ptahhotep írta: Tudásodra büszke ne légy, tanultságodban el ne bízd magad. Értekezz a tudóssal - ám a tudatlannal is. A tudás végső határa úgysem érhető el, és nincsen egyetlen mester sem, aki meghódítaná a tökéletest. Smaragdnál rejtettebb kincs a szép beszéd, ám föllelhető az őrlőkő mellett is, a szolgálólány száján.

Wessetzky Vilmos fordítása

Ami magyarázatot írtál a dologra, azzal mélységesen egyet tudok érteni!

Alcar: Jók!

Mindenki: Izé... nem tudom, nem-e lehetne-e... hogy esetleg megint vasárnap... Szombat délutánonként suliban vagyok, illetve leszek valamikor mostantól. És megtetszett annyira a múltkori vt, hogy szeretném jelenlétemmel rombolni a szín vonalát.


Megint találtam valamit. Aki megmondja a szerzőt, kap tőlem egy pontot!

Tizenöt éve írok költeményt
és most, amikor költő lennék végre,
csak állok itt a vasgyár szegletén,
s nincsen szavam a holdvilágos égre.

(Úgy látszik, a profikkal is megesik az ilyesmi )

Elryn: egyetértek Achoval: kár, hogy nem vitted tovább az első sor ritmusát. Elkéne egy cím is, mert így valahogy lóg a levegőben a téma, csak homályos (túlságosan homályos) elképzeléseim vannak arról, hogy miről is van szó. A balladai homály jó dolog, de ha túl sok, visszájára fordul... Nem értem a központozás hiányát sem, de hát erről már írtam korábban, nem is egyszer. De összességében nem egy rossz darab, szóval ne vedd szívedre.

Alcar: Az első változat nekem amolyan mitnekemte volt (tudod, mint Petőfinek a zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája), és főleg a balul elsült cím miatt. A mostani sokkal jobb, jobban helyén van minden, és így már tetszik - persze ez nem csak a cím miatt van, gondolom én, bár lusta voltam visszakeresni, és újra elolvasni az előző változatot. A második vsz utolsó sora akkor is, most is Aragorn, már az az egy sor is megérte, hogy megírtad - de nem az az egyetlen jó benne.
ABBA rímképlet... hmm. Először Boney M-et akartam, de abba beletört a bicskám (Bocsi!) Az újraírással kapcsolatban (jó)pár oldallal ezelőtt elég sokat osztottam az eszem (bár bizonyára sokan vannak, akik jobban örültek volna, ha inkább szorzom). Egyre inkább az a véleményem, hogy el kell jutni a verselés egy bizonyos szintjére ahhoz, hogy egyfajta igényesség kialakulhasson, ami már kényszeríti az embert a csiszolgatásra. Nem ritka, hogy iskolás korú verseimet is előveszem, és szöszölök rajtuk - ami nem mindig tesz jót nekik, de nem muszáj minden alakítgatást szentesíteni. Azt hiszem, nincs kész vers, csak belefáradt szerző
Arwenstar versének címével kapcsolatban nem is az volt a bajom, hogy ki lenne sajátítva a cím, hanem az (amit Szofi Tigris-énél is szóvátettem), hogy azonnal beugrik az embernek a nevezetes előzmény, és onnantól fogva azt kell überelni. Minek nehezítse a sorsát az ember? Mellesleg az Et in Arcadia ego is több mű címeként szerepelt már (igaz, versről nem tudok, és nem is annyira ismertek), de más címmel a vers alapja veszett volna oda - épp az volt az egyik célom vele, hogy összekössem az anagrammájával, ami az utolsó sorban olvasható. Mivel azonban a versbe csak a fordítása fért bele (első sor, annak, aki nem ismerné), maradt a fő hely: a cím...

Acho: Nagyon örültem a legutóbbi hozzászólásodnak! Verselni tanulni azzal is lehet, ha mások versét tanulmányozod, és észreveszed benne a jót, és a kevésbé jót is. Meg a rosszat. Sokszor nem is annyira a nagyoktól lehet tanulni (bár ezzel a kijelentéssel még magam is vitatkoznék), hanem mások hibáiból is. Egy Kocsiút az éjszakában még akár el is veheti az ember kedvét, mert mikor fogunk tudni ennyire kerek egészt írni? Pedig próbálni kell!

Szofi: A sárkány most jelző, vagy megszólítás? Mindkettőnek érdekes! Ahogy az is, hogy nálam a sárkányszem leginkább sárga vagy vörös, de a szürke valahogy sosem asszociálódik hozzá. (Pedig az én szemem is inkább szürke, és Sárkány is vagyok - nem csak Skorpió - jut eszembe, néha még füstöt is eregetek...) Szerintem nyomok erre a sárkányra egy /whois-t Addig meg küldök neked egy nagy adag jókedvet - remélem, hogy megkapod!

A következőt neked akartam írni, bár nem egészen az sült ki belőle, ami az alapgondolat volt, pontosabban két vers-ötlet ötvöződött egy (számomra először) egészen furcsa harmadikká - egyik sem ez, és mégis mind a kettő. De egy picit - az előzmények mián - Arwenstarnak is szól, és a bemutatkozásának.
Aki esetleg ismerős frázisokat talál benne, akár el is keseredhet azon, hogy jócskán kiemeltem őket a megszokott kontextusukból - de ne keseredjen el, ez a vers éppen nem arról szól. De tényleg semmi köze Rennes-hez és Sionhoz. (Aki ezt nem érti, annak nem csak a Google, de az angol Wikipedia is barátja..

ET IN ARCADIA EGO

És Árkádiában én
E sziklás dombfalak között
(a nyugalmát meglelt üldözött)
Úgy érzem, újra van remény.

Ki ábrándozásban él,
A világ meghajszolt fia
(lám, üldözőm sem volt, ez hiba!)
Létébe végre visszatér,

Mint zsibbadt karba a vér,
Úgy száll reám a látomás,
(nem értem, miért nem látja más!)
A roppant éggel is felér:

Sírkőre vésett szavak
Hirdetik, hogy a test a rab,
(miért nem fogtam föl hamarabb?)
A szellem szárnyas fényalak,

Büszke, végtelen, szabad,
Túl minden anyagon, valón
(káprázatokra szétbonthatón)
- Börtönében meg nem marad.

A tudat puszta képzelet
Melyből a lélek álma nő:
(béklyó a vénülő, bús idő)
Csak képzeled a végzetet.

Téveszmék rút férgei,
El! Isten titkait őrzöm.
(minden szemben én tükröződöm)
I TEGO ARCANA DEI


(Budapest - Veresegyház, 2007. november 05. 18:20 - 06. 21:39. Panta rhei)

Szokás szerint örömmel fogadok véleményeket, sőt, lehet, hogy nem csak el, de meg is fogadom őket - ez ugyan kb. 5. verzió, de nem tekintem még véglegesnek.


Picture Copyright: The Yorck Project (GNU Licence) - Wikipedia Commons, (GNU Licence)

Arra kérem a Mindig c. vers szerzőjét, hogy a nevét is töltse fel a Tolkien.hu-ra, ne csak a versét, és jelölje be a konkrét alkategóriákat! Köszönöm.

Arwenstar: nem pofátlankodás ez, szívesen látunk!

Van benne valami, azonban megint elég sok a probléma is. Eleve a cím: sohasem jó, ha egy közismert, elismert (Nobel-díjas...) mű címét adod címnek. Az olvasó egyből asszociál arra a másikra, és onnan már a kudarc adott. Ráadásul a versed nem sorstalanságról szól, hanem bizonytalan énkeresésről, helykeresésről. Ráadásul kifejezetten hiányoznak a rímek, és így olyan, mintha minden egyes sorvég egy-egy elrontott rím lenne. Hiba az is, hogy a jobbra érdemes "színtelen színpad" a második versszakban már kisiklott vonat, holott az előző sor még mindig a "színház az egész világ" jegyében fogant.
Maga a téma is sokszorosan elcsépelt, amit életre kelthetnél azzal, hogyha a színtelen színpadon lánccsörgés hangján éneklő szereplő képét jobban ki tudod bontakoztatni - ezen a vonalon érdemes elindulnod. És ha már itt tartunk, lehetnének az árnyak az ajtó helyett a függöny előtt is. Nem tudom, hogy álltál-e már előadáshoz megvilágított színpadon: a rivalda meg a reflektorok fényében a nézőkből a színész/előadó leginkább csak homályos foltokat sejt, akik a fényár mögött lesik, hogy mit kaphatnak meg belőle - remélve, hogy a művész önmagát is beleadja a szerepébe.
A lánczörej sem igazán jó megfogalmazás: a zörej halk, bár kellemetlen nesz, ráadásul a láncokra nem is igazán jellemző, de nem áll annyira távol tőlük, hogy az ellentét által új értelmezést tegyen lehetővé. A láncok jobbára csörögnek, esetleg zörögnek, csörömpölnek - ezek mind erőteljesebb zajt jeleznek. Ha egy ilyet írnál (ne tedd, mert nem jó!), hogy "A szabadság énekét kiáltom / de hangom elhaló lánczörej" - itt a kontraszt miatt elmenne a dolog (kiáltás vs. elhaló zörej). Ennél azonban sokkal jobb lehetőségek is vannak, amire neked kellene rátalálnod.
A "Meddig tart még játékom" sor túl rövid, hiányzik belőle legalább egy szótag, ráadásul azt is meg kellene oldani, hogy erőteljesebb, és hangsúlyosabb legyen, mert így nagyon fakó a kérdés, ami a színházasdi megközelítésben egy kulcsfontosságú kérdéssé válhatna. A vonatot már mondtam: kisiklott vele a gondolatmenet is (amire az angol ugye olyat is szokott mondani, hogy "train of thoughts" - ha már vonatozunk).
Alapvetően a "dalolom / játékom" rímpár (gyakorlatilag az egyetlen a versben!) sem szerencsés, más a két szó ritmusa, hangfekvése, és a rím itt is a ragok révén keletkezne. Az már egy előrelépés, hogy nem azonos szerepű ragok révén - ez enyhít valamennyit.

A pozitívumok: már nem annyira csapongóak a verssorok, ami a hosszukat, ritmikájukat illeti, és kifejezetten jó kép a "színtelen színpad", amire rá lehet építeni az egész verset. Ha már itt tartunk, pár címjavaslat: "Hová?", vagy még inkább: "Végszót várva", esetleg "Mielőtt felgördül a függöny" - persze ez utóbbiak akkor állják meg a helyüket, ha élsz a javaslatommal, és ez irányban dolgozod át a verset. (Tedd meg, érdemes. Az se baj, ha csak évek múltán sikerül. A hangulatot, aminek elröppenésére hivatkozni szoktak, elég jól megfogtad, úgyhogy az nem lehet akadály. )

A válasz: legyél a fény magad, és az árnyak erőtlenné válnak. Legyél a szín magad, és kiszínesedik a színpad. Legyél a dal magad, és onnantól nem is érdekes, meddig tart a játék - az lesz a lényeg, hogy van játék. És figyeld meg: mindenki szemében te magad tükröződsz* - az árnyakat meg szétfoszlatja a fény. Ne félj tőlük, csak ragyogj rájuk!
Várom - várjuk - a további verseket!

[size=9:ffbcahvi]*Egy készülő versem egyik alapötlete, úgyhogy kéretik nem elcsenni! És resszkessetek, hamarosan hozom! [/size]


--- and now, something completely different ---

Szörfölgettem a fent említett vershez keresgélve, és egy érdekes dolgot találtam, Zelnik József A magyar kultúra selyemövezetei című könyvének digitalizált változatában:

Zelnik József írta: Sir John Bowring - aki a Cambridge Encyclopedia szerint is a világ legnagyobb nyelvtehetsége volt - írta a következőket: "A magyar nyelv a régmúltba vezet. - Ez egy olyan nyelv, melynek logikája és matematikája a feszített húr erejének kezelhetőségével és rugalmasságával bír... ... a magyar nyelv olyan, mint a terméskő, egy tömbből van, amin az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott... E nyelv legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak, a szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok képtelenek megfejteni, azt mellőzik. A nyelvészetben csakúgy, mint a régészetben. A régi egyiptomi templomok alapjai, amelyek egyetlenegy kőből készültek, nem magyarázhatók. Senki sem tudja, honnan származnak, melyik hegyből szerezték a csodálatos képződményt, vagy miként szállították és emelték helyére a templomokban. A magyar nyelv kialakulása ennél sokkal bámulatosabb. Aki ennek titkát megoldja, az isteni titkot fogja kifejteni: 'Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél, és Isten vala az Ige.'"

Természetesen téved. Legalábbis abban, ami Egyiptomot illeti. De múltkorában bepötyögtem egy fejtegetést ékes anyanyelvünkről, és ahhoz ez most idekívánkozott. Remélem, szerinted sem off.

Arlith: éppen fordítva: "A szónak úgyis puszta szó a bére" voltam én, az "izzó cserépmaszk arcomon" volt Sirgon. A hosszáról ráismerhettél volna, mármint arról, hogy véletlenül sem igazodik a többi sorhoz
Ja, és ugyebár a címben sem "lárva" volt eredetileg, csak hát a kalligráfiának nem kedvez az Avakum. Verset írni amúgy sem könnyű, hát még egy sötétben imbolygó asztalon.